Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az EUB úgy foglalt állást, hogy aki hosszabb időtartam alatt összesen legalább 12 hónapot ugyanabban a tagállamban végez munkát, az ott minősül biztosítottnak, akkor is, ha a munkavégzést más tagállamban végzett rövid idejű munkavállalás megszakítja.
Az alapügy
Az érintett munkavállaló, aki lengyelországi állampolgársággal és lakóhellyel rendelkezik, a 2006. október 20. és 2009. december 31. közötti időszakban a Lengyelországban székhellyel rendelkező Formatnál dolgozott határozott időre szóló munkaszerződéssel. Ezen időszak alatt 2006. október 23‑tól Franciaországban, 2007. november 5‑től 2008. január 6‑ig az Egyesült Királyságban, majd 2008. január 7‑től ismét Franciaországban végzett munkát.
A lengyel társadalombiztosítási intézet határozatával, amely az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontján és (2) bekezdésének b) pontján alapult, megtagadta azon E 101 igazolásnak az érintett részére való kiállítását, amely igazolja, hogy 2007. december 23‑tól 2009. december 31‑ig a Formatnál való munkavégzés címén a lengyel biztosítási jogviszonnyal rendelkezett.
A Format és a munkavállaló a határozattal szemben keresetet nyújtott be a Sąd Okręgowy w Warszawiéhoz (varsói regionális bíróság, Lengyelország), amelyet elutasítottak. E bíróság megállapította, hogy mivel az érintett a Formatnál több hónapon keresztül egymást követő időszakokban két tagállam területén dolgozott, nem az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontjának, hanem a rendelet 13. cikke (2) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartozik.
A Format az említett bíróság határozatával szemben fellebbezést terjesztett elő a varsói fellebbviteli bírósághoz, amelyet az szintén elutasított.
A varsói fellebbviteli bíróság megállapította, hogy az EUB Format Urządzenia i Montaże Przemysłowe ítéletből (C‑115/11, EU:C:2012:606) kitűnik, hogy a „szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatott személynek” az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontjának ii. alpontja értelmében vett fogalma nem terjed ki azokra a helyzetekre, amelyekben az érintett személy szokásos helyzetét az egyetlen tagállam területén való munkavégzés képezi. Az említett bíróság megállapította, hogy tekintettel arra, hogy az érintett által az egyes tagállamokban végzett munka több hónapig tartott, valamint figyelembe véve a végzett munka – építési tevékenység – jellegét, és a Format tevékenységét, amely építési munkálatoknak a több tagállamban való végrehajtása, az érintett valójában egyetlen tagállamban volt szokásosan foglalkoztatott, ezért az említett rendelet 13. cikke (2) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartozik.
A Format e határozattal szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a lengyel legfelsőbb bírósághoz.
Az EUB Hakenberg ítéletből (13/73, EU:C:1973:92, 19. pont) az tűnik ki, hogy a „szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatott személynek” az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett fogalma olyan huzamos és folyamatos jellegű munkaviszonnyal rendelkező személyre vonatkozik, amely akár egyidejűleg, akár egymást követő időszakokban több tagállam területére terjed ki, nem terjed ki azonban az olyan személyre, aki a kérdéses időszak során munkaszerződés alapján ténylegesen egyetlen tagállamban, a következő évben pedig egy másik munkaszerződés alapján másik tagállamban vállal munkát.
A lengyel legfelsőbb bíróság, ezért úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az EUB-hoz fordul.
Az EUB döntése
A kérdést előterjesztő bíróság a kérdésével lényegében arra vár választ, hogy az 1408/71 rendelet 14. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az alkalmazandó az olyan személyre, aki egyetlen munkáltatóval kötött, keresőtevékenység több tagállamban való gyakorlását előíró, egyetlen munkaszerződés keretében több egymást követő hónapban kizárólag e tagállamok közül egy‑egynek a területén dolgozik.
Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint annak értékeléséhez, hogy az adott személyt úgy kell‑e tekinteni, mint akit szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatnak, vagy hogy ellenkezőleg, olyan tevékenységekről van‑e szó, amelyek kizárólag esetileg terjednek ki több tagállam területére, különösen a tevékenységi időszakoknak a szerződéses iratokban meghatározott időtartamát és a munkavégzés azokban meghatározott jellegét, valamint adott esetben a folytatott tevékenység valós jellegét kell figyelembe venni, azaz, az érintett munkáltató és munkavállaló közötti munkaszerződéseknek a múltban való gyakorlati végrehajtásának a módját, e szerződések megkötésének a körülményeit, és általánosabban az érintett vállalkozás által gyakorolt tevékenységek jellemzőit és a részletes szabályait.
Amennyiben a munkavállaló a tényállásban foglaltak szerint dolgozott, úgy az EUB szerint azt kell megállapítani, hogy a keresőtevékenységét egymást követően két tagállamban végezte, de az első tagállamban megszakítás nélkül végzett munka időtartama körülbelül tizenhárom hónap, illetve majdnem két év volt, a második tagállamban végzett, hozzávetőleg két hónap tartamú munkavégzés időszakának a közbeékelésével. Így a munkavállaló a 2006. október 20. és 2009. december 31. közötti időszakra kötött munkaszerződése keretében a keresőtevékenységének szinte az egészét egyetlen tagállamban gyakorolta.
Az EUB ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy ha a keresőtevékenység egyetlen tagállam területén való végzése tekinthető az érintett személyre vonatkozó szokásos rendnek, e személy nem tartozhat az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének hatálya alá.
Az EUB szerint ezért nem fogadható el, hogy az a személy, aki az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló, a jelen ítélet 24. és 25. pontjában ismertetett feltételek mellett végez keresőtevékenységet, a „szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatott személynek” az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett fogalmába tartozzon.
Az ilyen értelmezés ugyanis kiterjesztené e rendelkezés hatályát olyan helyzetekre, amelyekben az az időtartam, amelynek során az érintett személy a keresőtevékenységét egyetlen tagállam területén végzi, valójában annyira hosszú, hogy e tevékenységet az érintett személy szokásos tevékenységi rendjének kell tekinteni.
Az EUB kiemelte, hogy az 1408/71 rendelet II. címének rendelkezései az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében teljes és egységes kollíziós szabályrendszert képeznek, amelyek célja annak biztosítása, hogy az Unión belül mozgó munkavállalók csak egy tagállam szociális biztonsági rendszeréhez tartozzanak, és így el lehessen kerülni az alkalmazandó tagállami jogszabályok halmozódását, valamint az esetlegesen ebből fakadó nehézségeket. Ezért az 1408/71 rendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontja előírja azt az elvet, amely szerint a munkavállaló azon tagállam szociális biztonságra vonatkozó jogszabályai alá tartozik, amelynek területén dolgozik.
32 Ezt az elvet ugyanakkor az 1408/71 rendelet „a 14–17. cikk[ének] rendelkezéseire is figyelemmel” fogalmazza meg. Bizonyos, különleges helyzetekben ugyanis az e rendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt általános szabály puszta alkalmazása azzal a veszéllyel jár, hogy nem az elkerülését eredményezi az olyan, mind a munkavállalót, mind a munkáltatót és a szociális biztonsági intézményeket érintő adminisztrációs nehézségeknek, amelyek hatásuknál fogva akadályozhatják az említett rendelet hatálya alá tartozó személyek szabad mozgásának gyakorlását, hanem épp ellenkezőleg: a létrehozását (2012. október 4‑i Format Urządzenia i Montaże Przemysłowe ítélet, C‑115/11, EU:C:2012:606, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
Az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjában és (2) bekezdésében foglalt rendelkezések egységes értelmezésének biztosítása érdekében meg kell állapítani, hogy az olyan személyt, aki egymást követő munkavégzési időszakokban különböző tagállamokban végez keresőtevékenységet, úgy kell tekinteni, mint akit az 1408/71 rendelet 14. cikkének (2) bekezdése értelmében szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatnak, feltéve hogy az egyes tagállamokban történő munkavégzés megszakítás nélküli időszakainak a tartama nem haladja meg a tizenkét hónapot.
