Az ember személyes joga – alapfogalmak, jogforrások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Magyarázat a nemzetközi magánjogról című kiadvány a nemzetközi magánjog egészét átfogó jogszabálymagyarázat, mely a nemzetközi magánjogról szóló törvényt részletesen és tematikusan elemzi, együttesen a szabályozás gerincét adó uniós jogi aktusokkal és a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel, valamint a kapcsolódó joggyakorlattal. Az alábbiakban magyarázatunknak a személyes joggal foglalkozó fejezetéből olvashatnak részleteket az ember személyes joga témaköréből. A fejezet szerzője dr. Raffai Katalin.

A nemzetközi magánjogi jogviszonyok alanyainak köre változatos (ember, jogi személyek, jogi személyiség nélküli jogalanyok, állam), mégis megállapítható, hogy a leggyakrabban az ember válik a nemzetközi magánjogi interakciók alanyává. Példaként említhetjük a határon áthúzódó családjogi (házasság megkötése, felbontása, gyermek családi jogállása stb.), kötelmi (különböző szerződések, közlekedési balesetekből eredő szerződésen kívüli kötelmek stb.), dologi jogi vagy öröklési jogviszonyokat, mint a leggyakrabban előfordulókat. Ezekben az esetekben gyakori kérdés az érintett személyek jogállásának meghatározása: például a házasulók esetében, ha a személyes joguk a házasságkötés idején különböző, a házasság csak akkor lesz érvényes, ha ennek anyagi jogi feltételei mindkét házasuló saját személyes joga szerint fennáll, vagy a gyermek szokásos tartózkodási helye mint kapcsolódási pont a tartási igény iránti eljárásban, illetve  a cselekvőképesség megállapítása valamely jognyilatkozat tétele vagy jogügylet megkötése előtt, és a sort még számos dologgal lehetne folytatni.

A személyek jogállását meghatározó kollíziós szabályok összefoglaló elnevezése a személyes jog (lex personae, personal law, Personenrecht). A személyes jog tehát gyűjtőfogalom, nem egy önálló kapcsolószabály, amely kiemelt jelentőségű a nemzetközi magánjog területén. Kettős funkcióval rendelkezik: elsődleges funkciója az ember jogi státuszának (jogképesség, cselekvőképesség, névviselés, személyhez fűződő jogok) meghatározására alkalmazandó jog kijelölése meghatározott kapcsolóelvek segítségével (állampolgárság, szokásos tartózkodási hely stb.). Az elsődleges funkció mellett a személyes jognak bizonyos jogrendszerekben (például a magyar jogrendszerben is) másodlagos funkciója, hogy a nemzetközi családi és öröklési viszonyokban alkalmazandó jog meghatározására is kiterjed. A személyes jog legfontosabb kapcsolóelvei a kontinentális jogrendszerben: az állampolgárság, a szokásos tartózkodási hely és a lakóhely elve. E három kapcsolóelv közül kétségkívül a szokásos tartózkodási hely és az állampolgárság elve kerül alkalmazásra a jogviszonyok széles körében, a lakóhely elve pedig főként a polgári és kereskedelmi ügyek joghatósági szabályai meghatározásának az alapköve (például a svájci nemzetközi magánjogban széles körben alkalmazott). Az angolszász jogrendszerben a domicílium (domicile) határozza meg az ember személyes státuszát.

A személyes jog gyűjtőfogalma a magyar nemzetközi magánjogban (hasonlóan például az osztrák nemzetközi magánjoghoz) kiterjed a jogi személyekre is. Bonyolítja a helyzetet, hogy a jogi személyek személyes jogára egy másik gyűjtőfogalom, a honosság ugyancsak használatos a magyar nemzetközi magánjogban.

Az állampolgárság és a szokásos tartózkodási hely elve számos jogrendszer nemzetközi magánjogi szabályában (például a magyar, az osztrák, német, a román stb.), valamint az uniós nemzetközi magánjogi rendeletekben (Brüsszel IIa rendelet, TartásiR., Róma III rendelet, ÖröklésiR.), de nemzetközi egyezményekben is [például Hágai Gyermekelviteli Egyezmény, Hágai Gyermekvédelmi Egyezmény, Hágai Tartási Jegyzőkönyv], önállóan is alapját képezik a családi és öröklési jogviszonyokra alkalmazandó jog meghatározásának. Egyes kapcsolóelvek, mint például a szokásos tartózkodási hely elve a kötelmi jogi viszonyokban is kiemelt jelentőségű. Példaként említhető erre a szerződéses kötelmekre alkalmazandó jog meghatározásáról szóló Róma I rendelet, amelyben a felek jogválasztása hiányában, az alkalmazandó jog meghatározásának rendszerében mögöttes elvként a jellemző szolgáltatás kötelezettjének szokásos tartózkodási helye húzódik meg (Róma I rendelet 4., 5., 6. cikkek).

Hasonlóképpen említhetjük a szerződésen kívüli kötelmek körében azt a szabályt, amely szerint ha a károkozó és kárt elszenvedő személy szokásos tartózkodási helye a kár bekövetkezésének időpontjában ugyanabban az államban található, akkor ennek az államnak a jogát kell alkalmazni [Róma II rendelet 4. cikk (2) bekezdés]. Szintén e kapcsolódási pontok határozzák meg az egyes joghatósági okokat is, azáltal, hogy megteremtik a közvetlen kapcsolatot (közelség elve) a bíróság és a jogvita között [például a Brüsszel IIa rendelet 3. cikke; TartásiR 3. cikke; ÖröklésiR. 4. cikke és 21. cikk (1) bekezdése].

A személyes jog tehát összefoglaló megnevezése azoknak a kapcsolótényezőknek, amelyek megteremtik a kapcsolatot az ember, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyok jogállása (például jogképesség, cselekvőképesség stb.), valamint a személyes jogot meghatározó, irányadó anyagi jog között.

A személyes jog fogalmának központi szerepe a természetes személyek jogviszonyaira alkalmazandó jog meghatározásában a jelenleg hatályos nemzetközi magánjogi kódexben továbbra is megmaradt, ezzel szemben jelentősége a nemzetközi családi viszonyokra alkalmazandó jog meghatározásában az Nmjtvr.-hez képest csökkent. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a jogalkotó nem szakított teljesen a korábbi rendszerrel, így a nemzetközi magánjogi kódex családjogi fejezetének megoldása vegyes: egyrészt helyenként a személyes jogra hagyatkozik, mint például a házasság megkötése, érvényessége, létezése, nemlétezése (Nmjtv. 26. §), családi jogállás (Nmjtv. 31. §) és örökbefogadás (Nmjtv. 33. §) kérdésében. Másutt pedig közvetlenül a személyes jog egyes (konkrét) kapcsolószabályait rendeli alkalmazni: például a házastársak személyi és vagyoni jogviszonyaira a fő kapcsolótényező a házastársak közös állampolgársága [Nmjtv. 27. § (1) bekezdés], a házastársak vagyoni jogviszonyaikra korlátozott jogválasztással élhetnek (Nmjtv. 28. §), vagy a szülő és gyermek közötti jogviszonyra, valamint a gyámságra – a nagykorúvá válást és a névviselést kivéve – az eljáró bíróság államának joga (lex fori) alkalmazandó [Nmjtv. 34. § (1) bekezdés].

A jogforrásokat illetően utalunk arra, hogy az Európai Unióban nincs egységes uniós jogforrás, amely az ember személyes jogát és az azzal összefüggő kérdéseket (jogképesség, cselekvőképesség) szabályozná, ezért a személyes jognak mind a kollíziós, mind pedig anyagi jogi szabályait a vonatkozó nemzetközi egyezmények és a tagállamok belső nemzetközi magánjogi szabályai határozzák meg.

(A részlet szerzője: dr. Raffai Katalin)




Kapcsolódó cikkek

2024. június 24.

Mi köze a kékúszójú tonhalaknak a keresetek befogadhatóságához?

Cikkünkben az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés („EUMSz”) 263. cikkének (4) bekezdése alapján benyújtott közvetlen keresetek (megsemmisítési keresetek) egyes befogadhatósági feltételeit vizsgáljuk, elsődlegesen az Európai Unió Bírósága által kialakított esetjog alapján.

2024. május 27.

EUB-ítélet a gyanúsítottak jogaira vonatkozó tájékoztatásról

A gyanúsítottaknak vagy a megvádolt személyeknek a büntetőeljárás során biztosítandó, az eljárási jogaikra vonatkozó tájékoztatási kötelezettség értelmezésével kapcsolatos nemzeti és uniós szabályozás összevetését tette meg az EU Bírósága.