Az emberi jogokat a koronavírus alatt is tiszteletben kell tartani Koronavírus Veszélyhelyzet
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Európa Tanács főtitkára, Marija Pejčinović Burić, mind a 47 tagállam számára elküldte az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság tiszteletben tartásáról szóló tájékoztatót a koronavírussal kapcsolatban.
„A vírus sok életet követel, és még sok egyéb áldozatot is. Nem szabad hagynunk, hogy alapvető értékeink és a szabad társadalmak is semmivé váljanak ”- jelentette ki a főtitkár.
„A tagállamaink előtt álló legfontosabb társadalmi, politikai és jogi kihívás az lesz, hogy képesek-e hatékonyan reagálni a krízisre, miközben biztosítják, hogy az általuk hozott intézkedések ne veszélyeztessék az olyan emberi jogokat és alapvető értékek védelmét, mint a demokrácia és a jogállamiság ”- tette hozzá.
A megküldött tájékoztató célja annak biztosítása, hogy a tagállamok által bevezetett válságintézkedések arányosak legyenek a vírus terjedése jelentette fenyegetéssel, illetve, hogy időbeli korlátokhoz kössék azok alkalmazását.

A dokumentum az alábbi négy kulcsfontosságú területet érinti:
- Eltérés az Emberi Jogok Európai Egyezményétől vészhelyzet esetén.
- A jogállamiság és a demokratikus alapelvek tiszteletben tartása vészhelyzet esetén, ideértve a sürgősségi intézkedések hatályának és időtartamának korlátozását.
- Alapvető emberi jogi normák, ideértve a véleménynyilvánítás szabadságát, a magánélet védelmét és az adatvédelmet, a kiszolgáltatott csoportok védelmét a megkülönböztetés ellen és az oktatáshoz való jogot.
- Védelem a bűnözés ellen és a bűncselekmények áldozatainak védelme, különös tekintettel a szexuális erőszakra.
A dokumentumban az Európa Tanács hivatkozik a MEDICRIME-egyezményre is, amely az ET orvostechnikai termékek hamisítása és hasonló bűncselekmények elleni küzdelmet szolgálja.
(coe.int)