Bejegyzések megkülönböztetés tilalma címkével

Nem diszkrimináció, ha a magyaroknak nehezebb az érettségi
2020. október 22. Világjogász

Nem diszkrimináció, ha a magyaroknak nehezebb az érettségi

A vizsgaidőpontok tíz hónapra előre való meghirdetése pedig elegendő időt biztosított a diákoknak arra, hogy lélekben és tudásban is felkészülhessenek a vizsgákra. Az, hogy az írásbeli vizsgák között a kérelmezőknek nem volt pihenőnapja, az EJEB szerint nem jelentett az Egyezménysértés megállapításához szükséges súlyú sérelmet.

Szociális juttatás megkurtítása önmagában nem egyezménysértő
2020. április 22. Világjogász

Szociális juttatás megkurtítása önmagában nem egyezménysértő

A cikk a Strasbourgi Figyelő blogon jelent meg. Az alapügy Az egyik kérelmező, J. D. a felnőtt korú, agykárosodásából adódóan fogyatékossággal élő lányát egy, a számukra akadálymentesített háromszobás szociális lakbér-támogatással fenntartott bérlakásban ápolja. Egy 2012-es jogszabály-módosítás eredményeképpen megállapításra került, hogy az egyik szoba vonatkozásában nem indokolt a támogatásuk, így a korábbi feltételek helyett alacsonyabb összegben határozták támogatásukat. A csökkentett támogatási összeg így már nem fedezte lakhatási költségeiket, azonban kisebb méretű cserelakást sem ajánlottak fel részükre. A kérelmező a korábbi és az új jogszabály alapján megállapított támogatás összege közötti különbözetet diszkrecionális jogkörben meghozott, esetenkénti támogatás formájában igényelheti tovább. Az ügy másik kérelmezője, A szintén hosszabb ideje él egy háromszobás szociális bérlakásban fiával. Mivel A-t egy erőszakos bűncselekmények miatt elítélt férfi megerőszakolta, majd alappal tartani lehetett a férfi újabb támadásától, a rendőrség védelmi programjába került. A program keretében a lakást biztonsági szoba beépítésével úgy alakították át, hogy alkalmas legyen a zaklató előli elzárkózásra. A 2012-es jogszabály-módosítás J. D.-hez hasonlóan A.-t is nehéz helyzetbe hozta, mivel megállapították, hogy egy “extra” szobát jogosulatlanul használ. J. D. fogyatékosságon alapuló, A pedig nemi megkülönböztetésre hivatkozva bíróság…

Kötelező akadálymentesíteni a mozit?
2019. szeptember 4. Világjogász

Kötelező akadálymentesíteni a mozit?

Egy filmet, amit az egész városban csak egy moziban vetítettek, a mozirajongó kerekesszékes kérelmező nem tudott megnézni, mert a mozi nem akadálymentesített, és a mozi azt sem engedte meg, hogy a kérelmező a vendégektől segítséget kérjen. Az EJEB szerint a magánélethez és a hátrányos megkülönböztetés tilalmához fűződő jog sem sérült az ügyben, mert a kérelmező más mozikban és egyébként más módokon kellően gazdag társasági életet élhet, így az emberi kapcsolatai nem szűkülnek be olyan mértékben, ami az Egyezménybe ütközne. Az ügyben az érdeksérelem nem volt annyira súlyos, hogy az hátrányos megkülönböztetésnek minősüljön.