Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A vizsgaidőpontok tíz hónapra előre való meghirdetése pedig elegendő időt biztosított a diákoknak arra, hogy lélekben és tudásban is felkészülhessenek a vizsgákra. Az, hogy az írásbeli vizsgák között a kérelmezőknek nem volt pihenőnapja, az EJEB szerint nem jelentett az Egyezménysértés megállapításához szükséges súlyú sérelmet.
A cikk a Strasbourgi Figyelő blogon jelent meg.
Az alapügy
A kérelmet hat erdélyi magyar diák kérelmező indította. Mindannyian a román oktatási rendszerben opcionálisan elérhető magyar nyelvű oktatásban részesültek. Ennek következtében a szabályok szerint az érettségi megszerzéséhez a román nyelven tanuló diákokhoz képest két további, magyar nyelvű vizsgát is le kellett tenniük. Az írásbeli érettségi vizsgák teljesítése így számukra három egymást követő napot igényelt, míg a román nyelven tanulóknak a két vizsgablokk között egy nap pihenőidő jutott.
Öt kérelmező azért nem tudta teljesíteni az érettségit, mert a román nyelv és irodalom tantárgyból két alkalommal megbuktak, egyikük a magyar irodalom és nyelvtan tárggyal járt hasonlóan. A kérelmezők az érettségi többi részvizsgáján elérték a teljesítéshez szükséges pontszámot.
A kérelmezők a sikertelen vizsgákat követően az EJEB-hez fordultak. Kérelmükben az Egyezmény 12. Kiegészítő Jegyzőkönyvének első cikkére hivatkoztak, amely a megkülönböztetés általános tilalmát rögzíti.
A kérelmezők álláspontja hátrányos megkülönböztetést valósít meg az, hogy a magyar nyelvű oktatás választása miatt írásbeli vizsgáik teljesítése pihenőnap nélkül, három egymást követő napon követel tőlük teljesítményt, míg a román nyelven tanulók két vizsganapjuk között egy napot pihenhetnek.
A kérelmezők sérelmezték továbbá, hogy romániai magyarként a román anyanyelvű diákokkal azonos vizsgát kell tenniük román nyelv és irodalom tárgyból. Kiemelték, hogy ez a vizsga még a román anyanyelvű diákok számára is komoly kihívást jelent, a magyar ajkú diákok számára az azonos követelmény teljesítése eltérő helyzetükre tekintettel aránytalan nehézséget jelent.
A 12. Kiegészítő Jegyzőkönyv
A kérelmezők által hivatkozott 12. jegyzőkönyv opcionális: az Egyezményben részes államok maguk döntik el, hogy e kiegészítést magukra kötelezőnek ismerik-e el. Románia 2016. július 17-én ratifikálta ezt a jegyzőkönyvet, ami erre tekintettel 2006 november 1-jétől felhívható a Románia ellen indított ügyekben. A 12. Kiegészítő Jegyzőkönyv az Egyezmény (minden részes államra alkalmazandó) 14. cikkénél szélesebb körben tiltja a megkülönböztetést: míg a 14. cikk csak egy másik Egyezményben garantált joggal kapcsolatban hívható fel, a jelen ügyben alkalmazott 12. Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikke a megkülönböztetés általános tilalmát deklarálja.
Az EJEB döntése
Az EJEB elöljáróban fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az irányadó nemzetközi egyezmények, így az Európa Tanács Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezménye és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája kifejezetten deklarálja, hogy a nemzetiségi nyelvek védelme és támogatása nem történhet az adott ország hivatalos nyelvének,, illetve e nyelv megtanulásának hátrányára. Az EJEB rögzítette azt is, hogy a román nyelvtanulás előnyeit a kérelmezők nem is vonták kétségbe.
Elfogadhatóság
Az EJEB-nek az érdemi elbírálás előtt döntenie kellett abban, hogy a kérelmezők kimerítették-e a hatékony hazai jogorvoslatokat. A kormány érvelése szerint nem, hiszen semmilyen hazai jogorvoslati fórumot nem vettek igénybe, pedig a Nemzeti Diszkriminációellenes Tanács eljárása is a rendelkezésükre állt és közigazgatási eljárást is indíthattak volna. A kérelmezők azonban rámutattak, hogy a kormánynak kell bizonyítania, hogy a rendelkezésre álló hazai jogorvoslatok a konkrét ügyben hatékonynak minősülnek. A Nemzeti Diszkriminációellenes Tanács ebben a kérdésben már korábban állást foglalt, és nem találta diszkriminatívnak a szabályozást. Erre tekintettel e jogorvoslat nem hatékony. A kérelmezők ráadásul a román nyelvű vizsga aránytalan nehézségét is kifogásolták, ami a nemzeti köznevelési törvényben volt rögzítve, annak felülvizsgálatára pedig a Nemzeti Diszkriminációellenes Tanácsnak nincs jogköre. Arra tekintettel, hogy a vizsgák időpontjait tíz hónappal előre publikálják, ami alatt végleges döntés közigazgatási eljárásban nem várható, ilyet indítani már csak emiatt sem lett volna hatékony.
Az EJEB az elfogadhatóság tekintetében a nagykamarai Gherghina-ügyre utalt. A kormány által javasolt jogorvoslatokkal kapcsolatban arra jutott, hogy a kormány nem mutatott be egyetlen esetet sem, amikor hasonló ügyben közigazgatási úton jogorvoslatot biztosított volna. Egyetértett az EJEB a kérelmezőkkel abban is, hogy a Nemzeti Diszkriminációellenes Tanács korábbi, érdemben azonos kérdésben hozott döntésére tekintettel az e fórumtól várható jogorvoslat az ügyben nem tekinthető realisztikusnak. E jogorvoslatok kimerítése tehát a kérelmezőktől nem volt elvárható.
A kormány arra is hivatkozott, hogy a kérelmek a hat hónapos határidőre tekintettel elkéstek. Az EJEB e hivatkozást sem találta megalapozottnak: álláspontja szerint a határidő attól az időponttól számít, amikor a kérelmezők a szabályok rájuk gyakorolt, kérelmük szerint diszkriminatív hatásáról értesültek. Ez a Kamara álláspontja szerint az ismétlővizsga eredményének kihirdetésekor történt meg, így a kérelmeket határidőn belül nyújtották be.
Az EJEB a kormány további, elfogadhatatlansági okokra alapított kifogásait is alaptalannak minősítette.
Érdemi vizsgálat
Az EJEB rögzítette, hogy a magyar nyelven tanuló diákok számára az érettségi vizsgák nagyobb nehézséget jelentettek. Az ügy érdemi főkérdése ennek kapcsán az volt, hogy a román államnak a 12. Kiegészítő Jegyzőkönyv alapján volt-e tevőleges kötelezettsége, hogy ezt a többlet-nehézséget ellensúlyozza.
Kiindulási alapnak tekintette a héttagú Kamara, hogy az oktatás megtervezése és megszervezése tagállami hatáskör, amely olyan célszerűségi döntéseket is magában foglal, amelyek természetszerűleg többféle lehetséges megoldást eredményeznek. Ezek megítélése jellemzően nem az EJEB feladata.
Nemzetközi konszenzus van kialakulóban a tekintetben, hogy a nemzetiségi kultúra védelme nem csak az adott nemzetiség érdekeit szolgálja, a sokszínűség ugyanis a társadalom egésze számára értéket hordoz.
Az EJEB értékelte, hogy Románia jelentős lépéseket tett az anyanyelvi oktatás lehetőségének biztosítása érdekében – bár azt elismerte, hogy az intézkedések végrehajtása nem volt mindig zökkenőmentes.
A szabályozás célja azonban vitathatatlanul a nemzetiségi nyelvhasználat és a hivatalos román nyelvtudás kölcsönösen legitim igényének összehangolása volt. Az egyes vizsgák követelményeinek meghatározása azonban az EJEB szerint olyan kérdés, amelyben a tagállamoknak az Egyezmény széles mozgásteret biztosít (margin of appreciaton).
Kétségtelen tény, hogy a magyarul tanuló diákoknak kettővel több vizsgát kell letenniük. Ez azonban az EJEB megállapítása szerint egyenes következménye annak a szabadon meghozott döntésnek, hogy a diákok a magyar nyelvű oktatás lehetőségét választották.
A vizsgaidőpontok tíz hónapra előre való meghirdetése pedig elegendő időt biztosított a diákoknak arra, hogy lélekben és tudásban is felkészülhessenek a vizsgákra. Az, hogy az írásbeli vizsgák között a kérelmezőknek nem volt pihenőnapja, az EJEB szerint nem jelentett az Egyezménysértés megállapításához szükséges súlyú sérelmet.
Minderre tekintettel a Kamara mellőzte az ügyben az egyezménysértés megállapítását. Az ügy sajátossága, hogy a héttagú Kamara három tagja, köztük a tanács elnöke befogadhatatlannak ítélte volna a kérelmet, míg az ügyet érdemi vizsgálatra érdemesnek tartó négy bíró közül ketten, éppen a román Iulia Antoanella Motoc és a magyar Paczolay Péter bírák nyilatkozatot fűztek a döntéshez, miszerint azzal nem értenek egyet – részletesebb különvéleményt azonban nem csatoltak.
