Gyógyszerész? Gyógyszerész! A több tagállamban szerzett gyógyszerészi szakmai képesítésekről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ügy tárgyát az képezte, hogy Litvánia nem ismerte el az ügy felperesének gyógyszerészi szakmai képesítését, mert azt az Európai Unió több tagállamában szerezte meg.

Az Európai Bíróság BB és a Lietuvos Respublikos sveikatos apsaugos ministerija ügyben hozott ítélete[1]

1. Bevezetés

Jelen ügyben   Litvánia legfelsőbb közigazgatási bírósága,- a Lietuvos vyriausiasis administracinis teismas – egy olyan jogvitában terjesztette elő előzetes döntéshozatali kérelmét az Európai Bírósághoz (a továbbiakban: EUB), amelynek tárgyát annak tagállami el nem ismerése képezte, hogy az ügy felperese gyógyszerészi szakmai képesítéssel rendelkezik, ha azt potenciálisan az Európai Unió több tagállamában szerezte meg.

A BB és a Litván Köztársaság egészségügyi  minisztériuma, – a Lietuvos Respublikos sveikatos apsaugos ministerija –  közötti jogvita a szakmai képesítések elismerésének rendszeréről szóló 2005/36/EK irányelv[2], az EUMSZ, és az Európai Unió Alapjogi Chartája egymással összefüggő rendelkezéseinek értelmezést tette szükségessé.

Az irányelv a szakmai képesítések elismerésére az Európai Unióban egy rendszert hozott létre amelynek célja, hogy hozzáférést biztosítson a munkaerőpiacokhoz más uniós országbeli szakemberek számára, továbbá hogy megkönnyítse a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtást, és egyszerűsítse a közigazgatási eljárásokat. Ezért rögzíti a szakmai képesítések  -az uniós országok, az EGT-tagállamok/EFTA-országok, valamint Svájc közötti – kölcsönös elismerésének szabályait.

Az irányelv ezen országok minden olyan állampolgárára vonatkozik, aki valamely szabályozott szakmát kívánja folytatni – akár önálló vállalkozóként, akár alkalmazottként – valamely más országban, mint ahol szakmai képesítését megszerezte.

Fontos előírása, hogy a szakemberek szolgáltatásaikat nyújthatják – átmeneti és alkalmi jelleggel- másik uniós országban. Saját országukban lévő letelepedési helyükről, a célország kérhet előzetes nyilatkozatot, azonban az érintetteknek a képesítéseik elismertetésének folyamatán nem kell átmenniük. Mind ezek nem vonatkoznak a közegészségügyi és közbiztonsági vonatkozásokkal rendelkező szakmákra, amelyekre az uniós országok előírhatják a képesítések előzetes elismerését.

Az irányelv három képesítéselismerési rendszerről rendelkezik:

  • feltétel nélküli elismerés olyan szakmák esetében, amelyek minimális képzési feltételei – bizonyos mértékig – európai szinten összehangoltak: orvosok, általános ápolók, fogorvosok, állatorvosok, szülésznők, gyógyszerészek és építészmérnökök;
  • feltétel nélküli elismerésegyes foglalkozások esetén a szakmai tapasztalat alapján: kézművesipari, kereskedelmi és ipari szakmák;
  • az e szakmákra vonatkozó általános rendszer, amelyekre nem vonatkozik a feltétel nélküli elismerési rendszer, a képesítések kölcsönös elismerésének elvén

EU Jog online

Az általános rendszer vonatkozik azon más, szabályozott szakmákra is, amelyeket bármely személy gyakorolhat, aki bizonyítani tudja, hogy teljes mértékben képesített hazájában. Amennyiben azonban a célország hatóságai jelentős eltéréseket találnak a szakember saját országában kapott képzése és az országukban ugyanezen tevékenységre megköveteltek között, akkor felkínálhatják a választást az alkalmazkodási időszak teljesítése és az alkalmassági vizsga letétele között. Az ilyen kompenzációs intézkedések elrendelésének, illetve mértékének mérlegelése során az eljáró hatóságnak a pályázó szakmai tapasztalatát figyelembe kell vennie.

A szabályozott szakma által lefedett tevékenységek országonként eltérő eseteire nézve  az irányelv bevezette a szakmához való részleges hozzáférés elvét. Ez a gazdaság egy olyan valódi ágazatában dolgozó szakemberek számára lehet, hasznos amely abban az uniós országban, ahová költözni kívánnak, önálló szakmaként nem létezik.

A nyelvismeret kérdésében  csak azon szakmák esetében engedélyezi a nyelvismeret szisztematikus ellenőrzését a fogadó országok számára, amelyek hatással vannak a betegbiztonságra.

Előírása szerint a nyelvismeret ellenőrzését csak azután lehet elvégezni, hogy a fogadó ország a képesítést elismerte.  Az ellenőrzést, a fogadó ország egy hivatalos vagy közigazgatási nyelvének ismeretére kell korlátozni, és  annak, a folytatandó tevékenységgel arányosnak kell lennie.

Az irányelv által bevezetett mechanizmus biztosítja, hogy az uniós betegek és fogyasztók megfelelő védelemben részesüljenek az olyan szakemberekkel szemben, akiket egy országban eltiltottak a szakmájuk gyakorlásától, vagy akik esetében szakmájuk gyakorlását korlátozták, illetve akik képesítésük elismertetéséhez hamis diplomát használtak fel.

Az EUB korábbi ítéleteiben már értelmezte a képzés elvégzése elismerésének általános rendszerével kapcsolatos rendelkezéseket[3].

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2005/36/EK irányelv 1. cikkének és 10. cikke b) pontjának, az EUMSZ 45. és EUMSZ 49. cikknek, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 15. cikkének értelmezésére vonatkozott.

2. A tényállás[4]

BB az Egyesült Királyságban, a University of Huddersfielden négyéves gyógyszerészeti képzés  elvégzését követően 2013. július 18‑én gyógyszerészeti mesterfokozatot szerzett. 26 héten keresztül (6 hónap) szakmai gyakorlatot teljesített egy gyógyszertárban, ahol kedvező értékelést kapott, és a kapcsolódó krediteket megszerezte.

Az Egyesült Királyságban a gyógyszerészeti képesítés négyéves képzés elvégzésével és tizenkét hónapos gyógyszerészeti szakmai gyakorlat teljesítésével szerezhető meg. BB azonban nem töltötte le a gyógyszerészi képesítés megszerzéséhez szükséges tizenkét hónapos szakmai gyakorlatot e tagállamban, mivel személyes okokból Litvániába vissza kellett térnie.

2014. július 23‑án a tanulmányok minőségének értékelésével foglalkozó központ, a Studijų kokybės vertinimo centras igazolást állított ki, amelyben BB oklevelét egy integrált gyógyszerészeti képzés elvégzését követően Litvániában kiállított mesteroklevéllel egyenértékűnek ismerte el. Az értékelőközpont azonban jelezte, hogy az igazolásból a képesítés szakmai elismerése nem következik, mivel az ilyen elismerés az egészségügyi minisztérium kizárólagos hatáskörébe tartozik.

2014. augusztus 6‑án BB a Litván Köztársaság Egészségügyi Minisztériumától szakmai képesítésének elismerését kérte. A minisztérium szerint BB dokumentumai a felsőfokú képzésben való részvételét bizonyítják, nem a szakmai képesítését, mivel nem egyértelmű, a hátralévő hathónapos szakmai gyakorlatot melyik tagállamban kell teljesíteni.

2014. szeptemberében a litván egészségtudományi egyetem rektori hivatala a Lietuvos sveikatos mokslų universiteto rektorius engedélyezte, hogy BB tanulmányokat folytasson. Nevezett ezen egyetemmel szerződést kötött, amelynek értelmében további hat hónapos gyógyszerészeti gyakorlatot teljesített, amelynek teljesítéséről az egyetem 2015. május 27‑én igazolást állított ki.

Erre az igazolásra hivatkozással BB az egészségügyi minisztérium mellett működő nemzeti gyógyszerfelügyeleti,- a Valstybinę vaistų kontrolės tarnybától -hatóságtól gyógyszerészi engedély kiadását kérte, amely június 1‑jén tudatta BB‑vel, hogy a gyógyszerészi engedély  megszerzéséhez olyan dokumentumot kell benyújtania, amely igazolja szakmai képesítésének Litvániában történt elismerését. 2015. június 9‑én BB ismét benyújtotta e minisztériumhoz a szakmai képesítésének elismerése iránti kérelmét, amelyhez -többek között- az egyetem igazolását is csatolta.  2015. július 3‑án e hatóság a kért gyógyszerészi engedély megadása nélkül BB kérelmének vizsgálatát megszüntette.

A 2017. július 24‑i határozatában az egészségügyi minisztérium  megtagadta BB szakmai képesítésének elismerését, és erről  őt tájékoztatta. A minisztérium által hivatkozott V-902 számú szakmai előírás szerint, BB nem szerzett gyógyszerészi képesítést az Európai Unió egyik tagállamában sem.

Bár BB e hatósági előírást a fellebbviteli bizottság előtt megtámadta, amely 2017. szeptember 13‑i határozatával e normatívát helybenhagyta. Határozatának indokolása szerint, a 2005/36 irányelv, -és ebből következően az azt átültető nemzeti törvény – csak azokra a személyekre alkalmazandó, akik a fogadó tagállamtól eltérő tagállamban szereztek szakmai képesítést, és akik szakmai képesítés megszerzését tanúsító okirattal rendelkeznek.

BB az egészségügyi minisztérium és a fellebbviteli bizottság határozatait a Vilnius megyei közigazgatási bíróság – a Vilniaus apygardos administracinis teismas- előtt  megtámadta,  de keresetét e bíróság 2018. február 27‑i ítéletével,-  mint megalapozatlant- elutasította.

Ezt követően ezen ítélettel szemben BB fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő Litvánia legfelsőbb közigazgatási bírósághoz, a Lietuvos vyriausiasis administracinis teismashoz.

E bíróság szerint BB eleget tett az Egyesült Királyság joga által a gyógyszerészi képesítés megszerzéséhez megkövetelt feltételeknek, azaz négyéves szakmai képzésben vett részt, és összesen tizenkét hónap gyógyszertári gyakorlatot,- hat hónapot az Egyesült Királyságban, és hat hónapot Litvániában- teljesített. Így, ha BB mindezen feltételnek egyetlen tagállamban, az Egyesült Királyságban tett volna eleget, gyógyszerészi képesítés megszerzését tanúsító okiratot szerzett volna, amelyet a 2005/36 irányelv 21. cikkében foglalt feltétel nélküli elismerés elve alapján Litvániában elismertek volna.

Tekintettel arra, hogy BB nem hivatkozhat a 2005/36 irányelv 21. cikkében előírt feltétel nélküli elismerés rendszerére, – bár lényegében megfelel az irányelv 44. cikkében előírt szakmai képesítési feltételeknek, a kérdést előterjesztő bíróság szerint, az EUB-nak  kell meghatároznia azt, hogy az irányelv 10. cikkének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az alkalmazandó abban az esetben, ha az érintett személy – aki a gyakorlatban az e tagállamban megkövetelt szakmai képesítési feltételeket nem egy, hanem több tagállamban teljesítette, amely tagállamok egyike a fogadó tagállam – nem szerezte meg a gyógyszerészi képesítés megszerzését tanúsító okiratot.

Kérdésesnek találta továbbá, hogy ebben az esetben a 2005/36 irányelv III. címe I. fejezetének rendelkezéseit úgy kell‑e értelmezni, hogy a képesítések elismerése terén hatáskörrel rendelkező hatóságoknak mérlegelniük kell az érintett személy által bemutatott valamennyi olyan dokumentum tartalmát, amelyek szakmai képesítését igazolhatják, valamint azt, hogy az ezen dokumentumok által igazolt képzés megfelel‑e a fogadó tagállamban az érintett szakmai képesítés megszerzéséhez előírt feltételeknek, és adott esetben a kompenzációs intézkedéseket kell alkalmazniuk.  Mivel az elismerés 2005/36 irányelvben előírt általános rendszere csak bizonyos esetekben alkalmazandó, ezenkívül arra is választ keresett, hogy BB hivatkozhat‑e szakmai képesítésének elismertetéséhez az EUMSZ 45. cikkre és az EUMSZ 49. cikkre, valamint a Charta 15. cikkére.

E körülményekre való hivatkozással a litván legfelsőbb közigazgatási bíróság a eljárását felfüggesztette és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett az  EUB elé.

3. Az eset értékelése

3.1. Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy a 2005/36 irányelvet, -különösen annak 1. cikkét és 10. cikkének b) pontját- úgy kell‑e értelmezni, hogy az alkalmazandó egy olyan helyzetre, amelyben a fogadó tagállamban szakmai képesítésének elismerését kérő személy nem szerezte meg egy másik tagállamban a szakmai képesítését igazoló, képesítés megszerzését tanúsító okiratot, és ha igen, akkor ezen irányelv III. címének I. fejezetében foglalt rendelkezéseket úgy kell‑e értelmezni, hogy a szakmai képesítések elismerése terén hatáskörrel rendelkező hatóságnak mérlegelnie kell az érintett személy által bemutatott valamennyi olyan dokumentum tartalmát, amelyek igazolhatják a több tagállamban megszerzett szakmai képesítését, valamint azt, hogy az ezen dokumentumok által igazolt képzés megfelel‑e a fogadó tagállamban az érintett szakmai képesítés megszerzéséhez előírt feltételeknek, és adott esetben a kompenzációs intézkedéseket kell alkalmaznia.

A kérdéssel tartalmában is érintett Litvániában hatályos szabályozás szerint, „a szakmai képesítések elismeréséről szóló törvény biztosítja a szakmai képesítések elismerésének elveit és mechanizmusát, közigazgatási együttműködést hoz létre és biztosítja, hogy azok a személyek, akik valamely másik tagállamban szereznek szakmai képesítést, a Litván Köztársaság állampolgáraival azonos módon –önálló vállalkozóként vagy munkavállalóként–gyakorolhassanak szabályozott szakmát a Litván Köztársaság területén[5].”

A litván oktatásért és tudományért felelős miniszter gyógyszerészeti tanulmányi területről szóló határozata szerint:

„A gyógyszerészeti tanulmányi terület tanulmányi programja főiskolán, szakmai alapképzés első ciklusaként vagy egyetemen, integrált képzésként teljesíthető.[…]

E területen az integrált tanulmányi program általános tanulmányokkal foglalkozik, amelyek elvégzését követően a hallgató számára e tanulmányi területen mesteroklevelet állítanak ki, és a hallgató gyógyszerészeti képesítést szerez. Az e tanulmányi területen kiállított mester oklevél igazolja a gyógyszerészeti tevékenység és tudományos kutatás végzésére való felkészültséget, valamint lehetővé teszi egyetemi doktori tanulmányoknak a választott szakterületen való folytatását.[…]

A gyógyszerészi képesítés megszerzését tanúsító okirat legalább ötéves gyógyszerészképzés elvégzését, ezen belül négy év elméleti és gyakorlati képzésnek egyetemen vagy azzal egyenértékű felsőoktatási intézményben, illetve egyetemi felügyelet mellett történő elvégzése nappali tagozaton és  hat hónapos gyakorlat a nyilvánosság számára nyitva álló gyógyszertárban vagy valamely kórházban, a gyógyszerészeti tevékenységért felelős személy felügyelete mellett” minimumkövetelményként való  teljesítését tanúsítja[6].

A Litván Köztársaságban a gyógyszerészi szakmai képesítés nappali tagozaton folytatott ötéves integrált képzés elvégzését követően szerezhető meg.

Az előterjesztő bíróság szerint, felperes valójában megfelelt a gyógyszerészeti tanulmányi területről szóló határozatban rögzített követelményeknek, mivel az Egyesült Királyságban általa elvégzett felsőfokú képzést elismerik Litvánia területén, és a gyógyszerészi szakmai képesítés megszerzéséhez szükséges mértékű szakmai gyakorlatot is Litvániában teljesítette.

Ezzel lényegében teljesítette a 2005/36/EK irányelv 44.cikke alapján a gyógyszerészi szakmai képesítés megszerzéséhez szükséges követelményeket, azonban  szakmai képesítésének megszerzését,- a fogadó tagállamban tisztán formális okokból, vagyis amiatt, hogy nem rendelkezik a szakmai képesítés megszerzését tanúsító okirattal- nem ismerték el. 

Felperes ilyen okirattal azért nem rendelkezik, mert nehéz személyes körülményei miatt a gyógyszerészi szakmai képesítés megszerzéséhez szükséges követelményeket nem az Európai Unió egyetlen tagállamában, hanem a személyek szabad mozgásának alapvető uniós szabadságával élve az Európai Unió két tagállamában teljesítette, ezt követően pedig e tagállamok egyikében, a Litván Köztársaságban kívánt gyógyszerészi tevékenységet végezni[7].

Az irányelvben felmerülő kölcsönös elismerés annak megnyilvánulása, hogy a tagállamok normatív előírásai egyenrangúak.    A szakmai képesítéseknek kölcsönös elismerése azt feltételezi, hogy a kérelmező rendelkezik olyan képesítéssel, amely őt a származási tagállamban szabályozott szakma gyakorlására alkalmasnak minősíti.  Ez a szakmai képesítések elismerésének rendszerétől, vagyis, az irányelv értelmében vett feltétel nélküli elismerés[8] rendszerétől függetlenül érvényes.

Miként az EUB az irányelv célját illetően megállapította, hogy a kölcsönös elismerés alapvető célja annak lehetővé tétele, hogy az olyan szakmai képesítés birtokosa, aki a saját tagállamában e képesítés alapján megkezdheti valamely szabályozott szakma gyakorlását, a fogadó tagállamban megkezdhesse ugyanazt a szakmát, mint amelyre képesítést szerzett a saját tagállamában, és a fogadó tagállamban ugyanazokkal a feltételekkel gyakorolhassa azt, mint a fogadó tagállam állampolgárai[9].

Korábbi ítéletében tett megállapítása szerint, az irányelv általános rendszerének hatályáról rendelkező 10. cikke, – amely a képzés elvégzését tanúsító okiratok elismerését határozza meg – nem kötelezheti a fogadó tagállamot – anélkül, hogy az irányelv céljának ellentmondana – arra, hogy megvizsgálja a származási tagállamában a gyógyszerészi szakma gyakorlásához szükséges képesítéssel nem rendelkező kérelmező birtokában lévő, képesítés megszerzését tanúsító okiratokat[10]

3.2     Második kérdésével az előterjesztő bíróság arra várt választ, hogy az EUMSZ 45. cikkét és az EUMSZ 49. cikkét, valamint a Charta 15. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben az érintett nem rendelkezik a értelmében vett gyógyszerészi képesítését tanúsító okirattal[11], azonban e szakmára vonatkozó mind a származási tagállamban, mind a fogadó tagállamban szakmai képzettséget szerzett, a fogadó állam azon illetékes hatóságainak, amelyekhez szakmai képesítés elismerése iránti kérelmet terjesztenek elő, meg kell vizsgálniuk, és össze kell hasonlítaniuk e képzettségeket a fogadó tagállamban a gyógyszerész szakma gyakorlásához megszerzendő képzettségekkel.

A kérdés kapcsán az EUB előzetesen emlékeztetett arra, hogy a Charta 15. cikkének (2) bekezdése, amelynek értelmében az uniós polgárokat bármely tagállamban megilleti a szabad álláskeresés, munkavállalás, letelepedés és szolgáltatásnyújtás joga, éppen a munkavállalók EUMSZ 45. cikk által biztosított szabad mozgásához, illetve a letelepedés EUMSZ 49. cikk által biztosított szabadságához kapcsolódik.[12]  A Charta 52. cikkének (2) bekezdése értelmében az általa elismert, -a Szerződések egyes rendelkezéseiben- szabályozott jogok csak az ott meghatározott feltételek és korlátozások mellett gyakorolhatók. Ennélfogva a Charta 52. cikke (2) bekezdésének értelmezése, a jelen esetben megegyezik az EUMSZ 45. és EUMSZ 49. cikk értelmezésével[13]. Ennek következtében, a második kérdés megválaszolásához elegendő az EUMSZ 45. és EUMSZ 49. cikkre hivatkozni.

Miként az EUB korábbi ítéletében már tisztázata, a tagállami hatóságoknak, amikor uniós tagállam állampolgára nyújt be hozzájuk olyan szakma gyakorlásának engedélyezésére irányuló kérelmet,- amelynek a megkezdése a nemzeti jogszabályok szerint oklevélhez, szakmai képesítéshez, illetve gyakorlati tapasztalati időtartamhoz van kötve,- figyelembe kell venniük a kérelmet benyújtó személy okleveleinek, bizonyítványainak és egyéb tanúsítványainak összességét, valamint releváns szakmai tapasztalatát. Összehasonlítva egyfelől az ezen okiratok és e tapasztalat által igazolt képzettséget, másfelől a nemzeti jogszabályok által megkívánt ismereteket és képesítéseket. Megállapítása szerint, mivel ez az ítélkezési gyakorlat nem más, mint az EUMSZ alapvető szabadságaiban benne rejlő elvnek az ítélkezési gyakorlat általi kifejezése, ezen elv nem veszítheti el jogi súlyának egy részét az oklevelek kölcsönös elismeréséről szóló irányelvek elfogadásának ténye miatt[14].

Amint az EUMSZ 53. cikk (1) bekezdéséből következik, az ilyen irányelveknek az a céljuk, hogy elősegítsék az oklevelek, a bizonyítványok és egyéb tanúsítványok kölcsönös elismerését olyan közös szabályok és szempontok létrehozásával, amelyek,- amennyire lehetséges, automatikusan -az oklevelek, a bizonyítványok és egyéb tanúsítványok kölcsönös elismerését eredményezik. Nem céljuk azonban, hogy -a hatályukon kívül eső helyzetekben- az oklevelek, a bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok elismerését megnehezítsék[15]. E megfontolások alkalmazandók a 2005/36 irányelvre, amelyet többek között az EK 47. cikk (1) bekezdése (jelenleg az EUMSZ 53. cikk (1) bekezdése) alapján fogadtak el.

A tényállás szerinti helyzetben, amely azonban – amint az az EUB első kérdésre adott válaszából kitűnik – nem tartozik a 2005/36 irányelv hatálya alá, ezért, az érintett fogadó tagállamnak tiszteletben kell tartania a szakmai képesítések elismerésére vonatkozó, azon kötelezettségeit, amelyek mind az EUMSZ 45. cikk, mind pedig az EUMSZ 49. cikk hatálya alá tartozó helyzeteket érintik [16].

Az EUB ítélkezési gyakorlata alapján a képesítés megszerzésének feltételeit előíró nemzeti szabályoknak akadályozzák  a kérelmet benyújtó személy  alapvető szabadságok gyakorlását, ha a szóban forgó nemzeti szabályok nem veszik figyelembe a kérelmező által egy másik tagállamban már megszerzett ismereteket és képesítéseket[17]

Az említett összevetésre irányuló vizsgálati eljárásnak lehetővé kell tennie a fogadó tagállam hatóságai számára azt, hogy objektíven meggyőződhessenek arról, hogy a külföldi oklevél annak jogosultja tekintetében, ha nem is azonos, de legalábbis a nemzeti oklevél által tanúsítottakkal egyenértékű ismereteket és képesítéseket igazol.

A külföldi okmány egyenértékűsége ezen vizsgálatának kizárólag az ezen okmány alapján megkövetelhető ismeretek és képesítések fokának figyelembevételével kell történnie, tekintettel azon tanulmányok jellegére, időtartamára és azon gyakorlati képzésre, amelyre az a jogosult tekintetében feltehetőleg vonatkozik[18]

Amennyiben az okiratok összehasonlító vizsgálatát követően arra a következtetésre lehet jutni, hogy a külföldi okirat által tanúsított ismeretek és képesítések megfelelnek a nemzeti rendelkezések által előírtaknak, a tagállam köteles elismerni, hogy ezen okirat az e rendelkezések által meghatározott követelményeknek megfelel. Ezzel szemben, amennyiben kitűnik, hogy e szakértelem és képesítés a nemzeti jogszabályok által előírt követelményeknek csak részben felel meg, e tagállam jogosult az érintettet arra kötelezni, hogy bizonyítsa, megszerezte a hiányzó szakértelmet és képesítést[19].

Az illetékes nemzeti hatóságok feladata  annak értékelése, hogy a fogadó tagállamban – többek között gyakorlati tapasztalat során – megszerzett ismeretek és képesítések elegendőek‑e a hiányzó ismeretek meglétének igazolására[20].

Ha e az  összehasonlító vizsgálat a kérelmező által elvégzett képzés és a fogadó tagállamban előírt képzés között lényeges eltéréseket mutat, az illetékes hatóságok e különbségek megszüntetése érdekében kompenzációs intézkedéseket határozhatnak meg[21].

4. Az EUB határozata

Az EUB fentiekre tekintettel hozott ítéletében az előterjesztő bíróság

  • az első kérdésére adott válasza szerint, a 2005/36 irányelvet, – és különösen annak 1. cikkét és 10. cikkének b) pontját- úgy kell értelmezni, hogy az nem alkalmazandó olyan helyzetre, amikor a szakmai képesítésének elismerését kérő személy nem szerzett olyan képesítés megszerzését tanúsító okiratot, amely őt a származási tagállamban a szabályozott szakma gyakorlására alkalmasnak minősítette.
  • a második kérdésére adott válasza szerint, EUMSZ 45. és EUMSZ 49. cikket úgy kell értelmezni, hogy amennyiben az érintett nem rendelkezik a 2005/36 irányelv V. mellékletének 5.6.2. pontja értelmében vett gyógyszerészi képesítését tanúsító okirattal, azonban e szakmára vonatkozó szakmai képzettséget szerzett mind a származási tagállamban, mind a fogadó tagállamban, akkor az utóbbi állam azon illetékes hatóságainak, amelyekhez szakmai képesítés elismerése iránti kérelmet terjesztenek elő, meg kell vizsgálniuk e képzettségeket, és össze kell hasonlítaniuk azokat a fogadó tagállamban a gyógyszerész szakma gyakorlásához megszerzendőkkel.
  • Ha e képzettségek megfelelnek a fogadó tagállam nemzeti rendelkezései által előírtaknak, e tagállam köteles azokat elismerni.
  • Ha ezen összehasonlító vizsgálatból kitűnik, hogy e képzettségek a nemzeti jogszabályok által előírt követelményeknek csak részben felelnek meg, a fogadó tagállam jogosult az érintettet arra kötelezni, hogy bizonyítsa, megszerezte a hiányzó szakértelmet és képesítést.
  • Az illetékes nemzeti hatóságok feladata adott esetben annak értékelése, hogy a fogadó tagállamban – többek között gyakorlati tapasztalat során – megszerzett ismeretek és képesítések elegendőek‑e a hiányzó ismeretek meglétének igazolására.

Ha az említett összehasonlító vizsgálat lényeges eltéréseket mutat a kérelmező által elvégzett képzés és a fogadó tagállamban előírt képzés között, az illetékes hatóságok e különbségek megszüntetése érdekében kompenzációs intézkedéseket határozhatnak meg.

[1] BB és a Lietuvos Respublikos sveikatos apsaugos ministerija

[2]  2013. november 20‑i 2013/55/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, a szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7‑i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: Irányelv)

[3] 2000. szeptember 14-i Hocsman ítélet, C-238/98, EU:C:2000:440, 31–34.pont; 1999. július 8-i Fernández de Bobadilla ítélet, C-234/97, EU:C:1999:367, 33.pont; 1991. május 7-i Vlassopoulou ítélet, C-340/89, EU:C:1991:193, 15.pont; 2003. november 13-i Morgenbesser ítélet, C-313/01, EU:C:2003:612, 62.pont; 2009. december 10-i Peśla ítélet, C-345/08, EU:C:2009:771, 36.pont.

[4] Ítélet 9-23- pont.

[5] A Litván Köztársaság szabályozott szakmai képesítések elismeréséről szóló törvénye,- a Lietuvos Respublikos reglamentuojamų profesinių kvalifikacijų pripažinimo įstatymo- 2014. január 31-től hatályos változata 1. cikk 1. bekezdés

[6] A Litván Köztársaság oktatásért és tudományért felelős miniszterének a gyógyszerészeti tanulmányi terület leírásának jóváhagyásáról szóló, 2015. július 23-i V-802.sz. határozata 2,3, 11, és 14. pontja.

[7]  Lietuvosvyriausiasis administracinis teismas C-166/20. sz. ügyben eőterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelme. Összefoglalás 18-19. pont.

[8] A 2005/36/EK irányelv III. címe III. fejezete („A képzési minimumkövetelmények összehangolása alapján történő elismerés”) 1. szakasz 21.cikk ( 1) bekezdés  „A feltétel nélküli elismerés elve” szerint a feltétel nélküli elismerés elvével összhangban minden tagállam elismeri a képesítést, ha a szóban forgó személy a gyógyszerész képesítésnek az Európai Unió másik tagállamában történő megszerzését tanúsító okirattal rendelkezik és teljesíti az irányelvben foglalt képzési minimumkövetelményeket.

[9] 2015. április 16‑i Angerer ítélet, C‑477/13, EU:C:2015:239, 36. pont.

[10] 2015. április 16‑i Angerer ítélet, C‑477/13, EU:C:2015:239, 24. és 37. pont.

[11]  2005/36 irányelv V. mellékletének 5.6.2. pontja szerint

[12] 2019. május 8‑i PI ítélet, C‑230/18, EU:C:2019:383, 53. pont.

[13] 2013. július 4‑i Gardella ítélet, C‑233/12, EU:C:2013:449, 39. pont.

[14] Ítélet 34. pont.

[15] 2002. január 22‑i Dreessen ítélet, C‑31/00, EU:C:2002:35, 24-26. pont.

[16] 2000. szeptember 14‑i Hocsman ítélet, C‑238/98, EU:C:2000:440, 21. pont; 2015. október 6‑i Brouillard ítélet, C‑298/14, EU:C:2015:652, 46. és 54. pont

[17] 1991. május 7-i Vlassopoulou ítélet, C-340/89, EU:C:1991:193, 15.pont; 2003. november 13-i Morgenbesserítélet, C-313/01, EU:C:2003:612, 62.pont; 2009. december 10-i Peśla ítélet, C-345/08, EU:C:2009:771, 36.pont.

[18] Vlassopoulou ítélet, 17. pont; Morgenbesser ítélet, 68.pont; Peśla ítélet, 39. pont.

[19]  2015. október 6‑i Brouillard ítélet, C‑298/14, EU:C:2015:652, 57. pont.

[20]  2015. október 6‑i Brouillard ítélet, C‑298/14, EU:C:2015:652, 58. pont.

[21] 2010. december 2‑i Vandorou és társai ítélet C‑422/09, C‑425/09 és C‑426/09, EU:C:2010:732, 72. pont.




Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

EUB-ítélet a gyanúsítottak jogaira vonatkozó tájékoztatásról

A gyanúsítottaknak vagy a megvádolt személyeknek a büntetőeljárás során biztosítandó, az eljárási jogaikra vonatkozó tájékoztatási kötelezettség értelmezésével kapcsolatos nemzeti és uniós szabályozás összevetését tette meg az EU Bírósága.

2024. május 22.

A releváns piac-meghatározás jelentősége az EU versenyjogának állami támogatási jogában

A releváns piac kifejezése a lehető legmindennapibb fordulat a versenyjogban, azonban leginkább az antitröszt területén taglalják, az állami támogatások joga vonatkozásában a legtöbb szakirodalom és gyakorló jogász adós és néma marad. Lássuk, hogyan szomszédosak egymással a versenyjog alterületei a releváns piac határai mentén, s hogyan válik a releváns piac meghatározása perdöntővé a versenyjog kevésbé ismert területén is.