Lemondott a teljes moldovai alkotmánybíróság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tagok lemondásához az vezetett, hogy az alkotmánybíróság először lecsökkentette a kormány megalakítására rendelkezésre álló időt, majd felfüggesztette hivatalából az elnököt és helyére Igor Dodont nevezte ki.

Lemondott a teljes moldovai alkotmánybíróság azt követően, hogy a moldovai parlament megalakítása során hatalmi válság alakult ki az EU párti és az oroszpárti képviselők között, amelynek eredményeként a megkérdőjeleződött a felállt kormány legitimitása.

A tagok szerint azonban június 9-én az elnök felfüggesztésekor és az ideiglenes elnök kinevezésekor az alkotmánybíróság megsértette saját eljárási szabályait és a felek közötti egyenlő bánásmódot.

A Velencei Bizottság is kérte az alkotmánybíróság lemondását, amelyet azzal indokoltak, hogy: „ az alkotmánybíróságnak tudnia kell megfelelő távolságot tartani minden politikai erőtől és a közöttük felmerülő vitás kérdésekben független bíráskodást kell folytatniuk, úgy hogy a kialakult gyakorlatuknak is meg kell felelniük.”

A Velencei Bizottság mellett az Amnesty International Moldova, az Embassy of Human Rights, és a Transparency International Moldova is kérték az alkotmánybíróság tagjait, hogy mondjanak le tisztségükről.

Az alkotmánybíróság elnöke még június 20-án mondott le tisztségéről, ezért Veaceslav Zaporojant választották meg ideiglenes elnöknek.
A fenti döntéseket visszavonták és új a parlament a kormánnyal és tanáccsal az új tagok megválasztásáról.

(jurist.org)


Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A gyermekek jogellenes külföldre vitele

Európai előírások és konkrét nemzeti jogszabályok összevetéséről döntött az EU Bírósága egy különösen érzékeny témában, a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Lényege a visszavitel iránti kérelmek elbírálására vonatkozó, a gyermekek érdekeit szolgáló gyors eljárások biztosítása.