Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az EUB szerint a munkanélküli ellátás összegének megállapításánál figyelembe kell venni a más tagállamban való munkavégzés idejét is.
Az alapügy
A felperes egy német állampolgár, aki Németországban rendelkezik lakóhellyel. 1990. július 1‑jétől 2014. október 31‑ig határ menti ingázóként dolgozott egy Svájcban székhellyel rendelkező vállalkozásnál. 2014. november 1‑jétől Németországban állt munkaviszonyban, amelyet a munkáltatója 2014. november 24‑i hatállyal megszüntetett. A felperesnek 2014. novemberére járó munkabért a munkáltató 2014. december 11‑én számolta el és fizette ki.
A Német Munkaügyi Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) 2014. november 25‑től kezdődően kétéves időszakra napi 29,48 euró összegű munkanélküli‑járadékot állapított meg az alapeljárás felperese javára, napi 73,73 euró összegű, fiktív számítási alapként szolgáló bér alapján. Mivel a felperes számára a Svájcban végzett kereső tevékenysége alapján fizetett bért nem vették figyelembe számítási alapként a munkanélküli‑járadék megállapításakor, az alapeljárás felperese panasszal fordult a Hivatalhoz, amelyet az határozatával elutasított.
Annak megállapításához, hogy a felperes megszerezte a munkanélküli‑járadékra való jogosultságot, a Hivatal a 883/2004 rendelet 61. cikkének az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség közötti, a személyek szabad mozgásáról szóló egyezménnyel (a továbbiakban: ALCP) összefüggésben értelmezett (1) bekezdésével összhangban figyelembe vette a svájci jog értelmében szerzett tevékenységi időt.
A munkanélküli‑járadék összegének kiszámításához a Hivatal a jogszabályok alapján fiktív munkabért vett figyelembe számítási alapként szolgáló bérként, mivel úgy tekintette, hogy a felperes nem rendelkezett legalább 150 nap időtartamú, Németországban munkabérre jogosító, foglalkoztatásban töltött járulékköteles idővel. Továbbá a Hivatal szerint a Németországban 2014 novemberében végzett kereső tevékenység alapján 2014 decemberében kapott munkabér nem vehető figyelembe, mivel e rendelkezés kizárólag a munkaviszony megszűnésekor már megállapított munkabérre vonatkozik.
A Sozialgericht Konstanz (konstanzi bíróság) ítéletével részben helyt adott a Hivatal határozatai ellen indított keresetnek, és arra kötelezte a Hivatalt, hogy 93,03 euró összegű, számítási alapként szolgáló bér alapulvételével állapítsa meg a munkanélküli‑járadék összegét.
A Landessozialgericht Baden‑Württemberg (a baden‑württembergi felsőbíróság) elutasította a benyújtott fellebbezéseket, mivel szerinte a munkanélküli‑járadék összegének kiszámítása a 883/2004 rendelet 62. cikke alapján kizárólag a felperes által Németországban betöltött utolsó munkaviszony alapján kapott munkabér összegén alapul, nem pedig a nemzeti jog rendelkezései alapján kiszámított fiktív munkabéren, mivel e rendelet az utóbbi rendelkezéseket megelőzi.
A Hivatal által benyújtott felülvizsgálati kérelem alapján eljáró Bundessozialgericht (szociális ügyek szövetségi bírósága) úgy ítélte meg, hogy az 883/2004 rendelet 62. cikke (1) bekezdése szövegének szigorú értelmezése áll összhangban az ezen ügyben az alacsonyabb szintű nemzeti bíróságok által elfogadott értelmezéssel. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor rámutat, hogy mind az EUMSZ 48. cikk, mind e rendelet csak összehangolást, és nem harmonizációt ír elő a tagállamok szociális biztonsági jogai tekintetében, mivel a tagállamok továbbra is hatáskörrel rendelkeznek azon feltételek meghatározására, amelyeknek a belső jog aláveti a szociális biztonsági ellátásokat.
A szociális ügyek szövetségi bírósága, ezért úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti és előzetes döntéshozatal céljából az EUB-hoz fordult.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Előzetes észrevételek
Az EUB szerint a 883/2004 rendeletet a 2. cikke (1) bekezdésének megfelelően egy tagállam azon állampolgáraira kell alkalmazni, akik egy vagy több tagállam jogszabályainak hatálya alá tartoznak vagy tartoztak.
Ami az ALCP‑t illeti, annak 8. cikke, illetve II. melléklete kimondja a 883/2004 rendelet alkalmazását, ezért, [a] »tagállam(ok)« kifejezést úgy kell értelmezni, hogy abba Svájc is beletartozik”.
A legutolsó munkabér figyelembevétele
Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánta megtudni, hogy a 883/2004 rendelet 62. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely miközben előírja, hogy a munkanélküli‑ellátások kiszámítása a korábbi munkabér összegén alapul, nem teszi lehetővé, hogy az érintettnek az e szabályozás hatálya alatt végzett legutolsó kereső tevékenysége tekintetében kapott bérét vegyék figyelembe, amennyiben az e tevékenység alapján történő bérfizetés időszaka nem éri el az említett szabályozás által a munkanélküli‑ellátások kiszámításának alapjául szolgáló munkabér meghatározásához előírt referencia‑időszakot.
A 883/2004 rendelet 62. cikkének (1) bekezdéséből egyértelműen kitűnik, hogy amennyiben a tagállami szabályozás a munkanélküli‑ellátásoknak a korábbi bér összegén alapuló kiszámítását írja elő, kizárólag az érintett személy által az e jogszabályok szerint munkavállalóként folytatott legutolsó tevékenysége tekintetében kapott bérét kell figyelembe venni. A rendelkezésben foglalt követelmény semmilyen eltérést nem enged.
Azon követelmény, hogy kizárólag az adott tagállam jogszabályai szerint munkavállalóként folytatott legutolsó tevékenység tekintetében kapott bért vegyék figyelembe, abban az esetben is alkalmazandó, ha e jogszabályok az ellátások alapjául szolgáló munkabér megállapítására egy referencia‑időszakot határoznak meg, és ha az érintett személy az említett időszak egészében vagy egy részében egy másik tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartozott.
Tehát, ha valamely tagállam jogszabályai meghatározhatnak referencia‑időszakot az ellátások kiszámításának alapjául szolgáló munkabér megállapítására, e referencia‑időszak számításához figyelembe kell venni azon időszakokat, amelyek alatt az érintett egy másik tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozott. Vagyis ezen rendelkezéssel ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amelynek alkalmazásával annak meghatározása során, hogy az általa előírt referencia‑időszak eltelt‑e, kizárólag az e tagállamban szerzett tevékenységi időt veszik figyelembe, kizárva a valamely más tagállamban teljesített tevékenységi időszakokat.
Ezen értelmezés összhangban áll a 883/2004 rendelet célkitűzéseivel is, amelyek a tagállamokban alkalmazott szociális biztonsági rendszerek összehangolására irányulnak a személyek szabad mozgása hatékony gyakorlásának a biztosítása érdekében. A rendelet célja annak elkerülése, hogy az a munkavállaló, aki a szabad mozgáshoz való jogával élve több tagállamban állt alkalmazásban, objektív igazolás nélkül ne kerüljön kedvezőtlenebb helyzetbe azzal szemben, aki teljes pályafutását egyetlen tagállamban töltötte.
Az EUB szerint a szabad mozgása korlátozását jelentené, ha valamely Szerződő Fél állampolgárát hátrány érné származási államában pusztán amiatt, mert gyakorolta szabad mozgáshoz való jogát.
Az EUB nem fogadta el a Hivatal azon érvelését, amely szerint a 883/2004 rendelet a tagállamok szociális biztonsági rendszereinek összehangolására, nem pedig harmonizálására irányul. Ugyan a rendelet nem alakítja ki a szociális biztonság egységes rendszerét, hanem fenntartja a különböző nemzeti rendszereket, és egyetlen célja e rendszerek összehangolásának biztosítása a személyek szabad mozgása hatékony gyakorlásának garantálása érdekében.
Az EUB emlékeztetett, hogy a szociális biztonsági rendszerük kialakítására vonatkozó hatáskörük gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogot, és különösen az EUMSz-nak a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás minden uniós polgár számára elismert szabadságára vonatkozó rendelkezéseit.
A munkaviszony megszűnését követően megállapított munkabér
Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánta megtudni, hogy a 883/2004 rendelet 62. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely, miközben előírja, hogy a munkanélküli‑ellátások kiszámítása a korábbi munkabéren alapul, nem teszi lehetővé, hogy az érintettnek az e tagállami szabályozás hatálya alatt végzett legutolsó kereső tevékenysége tekintetében kapott bérét vegyék figyelembe, amennyiben az e tevékenység alapján neki járó munkabért csupán a munkaviszonya megszűnését követően állapították meg és fizették ki.
Az alapügy tényállása szerint a Hivatal nem vette figyelembe az alapeljárás felperese által 2014 novemberében Németországban végzett tevékenység alapján járó munkabért, mivel ezt a munkabért csak a következő hónapban, vagyis a munkaviszony megszűnését követően állapították meg és fizették ki.
Az EUB szerint azonban a 883/2004 rendelet 62. cikkének (1) bekezdésével ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amelynek alapján a munkanélküli‑ellátások kiszámításához nem veszik figyelembe az érintett által az e szabályozás hatálya alatt folytatott utolsó kereső tevékenység után kapott munkabért.
47 Igaz, hogy említett 62. cikk (1) bekezdésének német nyelvű változata a többi nyelvi változattól eltérően kizárólag az érintett által az említett jogszabályok hatálya alatt folytatott utolsó kereső tevékenység „alatt” kapott munkabér figyelembevételét írja elő, de az EUB állandó ítélkezési gyakorlata szerint egy uniós jogi rendelkezés valamely nyelvi változatának megfogalmazása nem szolgálhat e rendelkezés értelmezésének kizárólagos alapjául, illetve e tekintetben nem élvezhet elsőbbséget más nyelvi változatokkal szemben. Az uniós jog rendelkezéseit ugyanis egységesen kell értelmezni és alkalmazni az Unió valamennyi nyelvén készült változatok figyelembevételével. Az uniós jogi szövegek különféle nyelvi változatai közötti eltérés esetén a szóban forgó rendelkezést azon szabályozás általános rendszerére és céljára tekintettel kell értelmezni, amelynek az a részét képezi.
A 883/2004 rendelet célkitűzéseire és különösen e rendelet 62. cikkének (1) bekezdésére tekintettel, ahogyan az a jelen ítélet 33. és 35. pontjában szerepel, nem tekinthető úgy, hogy e rendelkezés az érintett utolsó kereső tevékenysége után járó munkabérének figyelembevételét azon feltételnek rendeli alá, hogy e munkabért legkésőbb e tevékenység végzésének utolsó napján megállapítják és kifizetik.
Ugyanis a munkabér érintett számára való kifizetésének időpontja semmilyen módon nem befolyásolja az annak biztosítására irányuló célkitűzést, hogy az érintett olyan ellátásokban részesüljön, amelyek a lehető legnagyobb mértékben figyelembe vették az alkalmazási feltételeket, és különösen azon munkabért, amelyben a legutolsó foglalkoztatás szerinti tagállam jogszabályai alapján részesült. Ezzel szemben a 883/2004 rendelet 62. cikkének (1) bekezdésében biztosított jognak a munkabér megállapításának és kifizetésének időpontjától való függővé tétele akadályozhatja a munkavállalók Európai Unión belüli szabad mozgását.
