Pártosak a német ügyészek?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jövőben nem állíthatnak ki európai elfogatóparancsot a német ügyészek, mivel nem kellően biztosított a függetlenségük a végrehajtó hatalomtól – ítélkezett az Európai Unió Bírósága.

A német ügyészséggel kapcsolatos határozat hátterében egy ír bíróság által indított előzetes döntéshozatali eljárás áll. Az ügyben érintett személy a szigetország bírósága előtt megtámadta az ír hatóságok átadásra vonatkozó határozatát, amelyet egy német és egy litván európai elfogatóparancs alapján hoztak Dublinban. Álláspontja szerint kétség fér az európai elfogatóparancsot kibocsátó német és litván ügyészek függetlenségéhez.

Szigorú követelmények

Nem biztosított a függetlenség, ha a nemzeti jogszabályok utasítási jogot adnak a végrehajtó hatalomnak az európai elfogatóparancs kibocsátására jogosult szervezetek, illetve tisztségviselők felé. Az európai elfogatóparancsot kiállító hatóság pártatlanságát akkor is garantálni kell, ha a kibocsátás egy bíróság által kiállított nemzeti elfogatóparancson alapul – áll a Európai Unió Bíróságának (EUB) ítéletben. A szigorú feltételt az európai elfogatóparancsról szóló uniós kerethatározat 6. cikkének 1. bekezdéséből vezették le a luxemburgi bíróság Nagytanácsának bírái. Ez a rendelkezés csak annyit fektet le, hogy a kibocsátás a tagállam nemzeti jogában meghatározott igazságügyi hatóság illetékességébe tartozik. Az EUB szerint a hatóság igazságügyi jellegéből annak függetlensége következik.

Az ítélet kimondta, a szigorú feltételnek nem felelnek meg a német ügyészek. A német jogszabályok ugyanis megengedik, hogy a tartományi igazságügyi miniszterek általános, vagy akár egyedi ügyekre vonatkozó utasítást adjanak az ügyészeknek.

Az európai elfogatóparancs

Az európai elfogatóparancs lényege, hogy a tagállamok az igazságügyi hatóságaik által hozott döntéseket kölcsönösen elismerik és gondoskodnak azok gyors végrehajtásról. A rendszer – ahogy azt az EUB verdiktje újfent megerősítette – a kölcsönös bizalom elvén alapul. Ennek értelmében a tagállami igazságügyi szervek tisztségviselői közvetlenül egy másik tagállamban dolgozó kollégájukhoz fordulhatnak egy külföldön tartózkodó, eljárás alá vont személy átadását kérve, mellőzve a bürokratikus és időigényes kiadatási eljárást. Erre olyan bűncselekmények miatti eljárásban van lehetőség, amelyet az elfogatóparancsot kibocsátó állam joga legalább 1 éves szabadságvesztéssel fenyeget, illetve ha egy, már meghozott ítélet végrehajtásáról van szó, az legalább 4 havi szabadságelvonással sújtotta az elítéltet.

A gyakorlat Németországban és más tagállamokban 

Németországban a gyakorlatban – a kerethatározat mellékletébe szereplő formanyomtatvány felhasználásával – ügyészek állítják ki az európai elfogatóparancsokat. Ennek alapjául azonban minden esetben, vagy egy, az ügy érdemében hozott bírósági ítélet, vagy egy bíró által kiállított német elfogatóparancs szolgál.

Az esetek többségében az érintett személy ismeretlen helyen tartózkodik, ezért bekerül a Schengeni Információs Rendszerbe (SIS), ami az egész Európai Unióra (EU) kiterjedő körözést jelent. A SIS-adatbázisban történő rögzítés a nemzeti SIRENE-irodák feladata. Ez Németországban a Szövetségi Bűnügyi Rendőrségen (BKA) működik. Jelenleg ötezer-hatszáz, a BKA által felvett személy szerepel a rendszerben.

Nem csak a német szabályozás engedi az ügyészeknek európai elfogatóparancsok kiállítását. A legtöbb kelet-közép-európai tagállamban és Ausztriában is jogosultak erre, feltéve, hogy a keresett személy ellen a bíróság már kibocsátott egy nemzeti elfogatóparancsot. Viszont sok országgal ellentétben, ahol az ügyészek a bírákhoz hasonló függetlenséget élveznek, Németországban a tartományi igazságügyi minisztereknek utasítási joguk van.

A nyugati tagállamokban, például Franciaországban és a spanyoloknál tipikusan a nyomozási bíró hatásköre az európai elfogatóparancs kiállítása.

Magyarországon az EU tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény értelmében a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességgel állítja ki az európai elfogatóparancsokat (4. §). Fellebbezni három napon belül, a Fővárosi Ítélőtáblához lehet (13. §). A döntésről a bíróság tájékoztatja az igazságügyért felelős minisztert és az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központját (NEBEK). Előbbi informálja a megkereső állam igazságügyi hatóságát (20. § 1. bek.), utóbbi pedig megszervezi az átadás lebonyolítását.

Német reakciók

A Szövetségi Legfőbb Ügyészség (GStA – Generalstaatsanwaltschaft) szerint az EUB ítélete jelentős csúszásokat és plusz munkát fog jelenteni az európai elfogatóparanccsal összefüggő ügyekben. Ennek mértéke attól függ, milyen formában fogja átültetni a jogalkotó a luxemburgi döntést a német jogba. A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha a bíróság által kiállított német elfogatóparancs egyidejűleg európai is lenne – nyilatkozták a GStA-nál. Máskülönben új illetékességi szabályokra lenne szükség. Elméletileg illetékes lehetne a terhelt utolsó ismert lakóhelye szerinti helyi bíróság, a nemzeti elfogatóparancsot kiállító bíró, az ügy érdemében eljáró bíróság és a nyomozási bíró is. Ami a GStA jogértelmezése szerint biztos: az aktuálisan körözött 5600 személy esetében új, bíróság által jóváhagyott elfogatóparancsokat kell kiállítani.

A Német Bírák Szövetsége (DRB – Deutsche Richterbund) ugyanakkor jó alkalomnak tartja az EUB ítéletét a német bírósági törvény átfogó reformjára. Az igazságügyi miniszterek utasítási jogának megszűntetését javasolják, különös tekintettel a konkrét ügyekre vonatkozóan. A szervezet elnöke, Jens Gnisa szerint kiderült, hogy a német ügyészségi szervezet nincs összhangban az európai standarddal.

Carsten Löbbert, az Új Bíróegyesület (Neue Richtervereinigung) szóvivője úgy véli, az egész német igazságügyi szervezetre kihat a luxemburgi megállapítás, amely szerint, ha egy szervezet függetlensége nem garantált, nem tekinthető igazságügyi hatóságnak. A német igazságszolgáltatási rendszer egészét megrázó megállapítás, amellyel összefüggésben Löbbert a német jogszolgáltatás „szervezeti élethazugságról” beszélt. Ezzel harmonizál, hogy az EUB főtanácsnoka az eljárásban elhangzott zárszava szerint „régóta várt az alkalomra, hogy általában állást foglalhasson a német ügyészi szervezetről”. Szemben vele azonban az EUB bírái nem illették általános kritikával a német ügyészséget.

Minden tagállamot érintő következmények

Más országok számára fontos része az ítéletnek, hogy nem vonja általában kétségbe az ügyészség európai elfogatóparancs kiállításához fűződő jogát. Az ügyben szintén érintett litván legfőbb ügyész ilyen irányú hatáskörében nem láttak kivetnivalót Luxemburgban. Az ő esetében ugyanis garantált a politikai függetlenség. A litván végrehajtó hatalomnak nincs utasítási joga.

További fontos ítéletek

Nem ez volt az egyetlen nagy horderejű luxemburgi határozat az európai elfogatóparanccsal összefüggésben az utóbbi időben. 2018 júliusában az EUB kimondta, hogy a vitatott varsói igazságügyi reformra való tekintettel meg lehet tagadni a lengyel hatóságok által kiállított elfogatóparancsok végrehajtását. Egy általános megtagadás azonban nem lehetséges. A konkrét ügyben kell vizsgálni, hogy sérült-e, illetve veszélyben van-e az érintett személy fair eljáráshoz fűződő joga, és hogy független-e az ügyben eljáró bíróság. Ennek megítélése – a szükséges információk beszerzése után – az elfogatóparanccsal megkeresett tagállam bíróságának feladata.

A bírák az EUB főtanácsnokának záróindítványát követték ítéletükben. Evgeni Tanchev szerint az Európai Bizottság 2017 decemberi jelentése értelmében Lengyelországban általában veszélyben van a bírói függetlenség és nem garantált a fair eljárás, ami miatt a testület az Európai Tanácsnál kezdeményezte az EUMSzSz 7. cikke szerinti eljárás megindítást. Így joggal merülhet fel, hogy az európai elfogatóparancsokkal érintett személyek is jogsérelmet szenvednek – érvelt Tanchev. Az absztrakt veszély azonban nem elengedő. A végrehajtás megtagadásához az alapjogsértésnek, illetve veszélyének a konkrét ügyben kell fennállnia.

Az ítélet igazodik az EUB által korábban Magyarország és Románia vonatkozásban hozott határozatokhoz. Ezek kimondták, hogy „az általában rossz fogvatartási körülmények” nem adnak elegendő okot egy európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadására. A jogsértésnek, illetve veszélyének a konkrét ügyben kell fennállnia. Ez az ítélet egyébként a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) hasonló tényállású ügyekben hozott határozataira figyelemmel született.

Az ítéletek közös elemként hitet tesznek amellett, hogy az EU értékközösség. Az igazságügyi kooperáció a tagállamok kölcsönös bizalmán alapul. Ez azonban nem állhat fent, ha egy tagállamban veszélybe kerülnek a közös európai emberi jogi standardok és jogállami alapelvek.

---