Több száz milliós eurós nemzetközi költségvetési csalást tártak fel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dánia hat brit és amerikai állampolgárt vádolt meg az úgynevezett cum-ex csalás kitalálásáért, amelynek lényege, hogy a részvényügyletek után duplán igényelték vissza az adót a szereplők.

A dán ügyészek három brit és három amerikai állampolgár ellen emeltek vádat, mert több, mint 1,1 milliárd korona (175 millió dollár; 130 millió font; 150 millió euró) értékben károsították meg a dán államkincstárt egy német bankon keresztül elkövetett csalással.

Két brit állampolgár ellen korábban vádat emeltek egy „cum-ex” kereskedelmi csalásért, amely összesen 12,7 milliárd dán korona kárt okozott a dán államkincstárnak.

Az ügyészek úgy vélik, hogy a hat vádlott a „felbújtók vezetője”. Ha bűnösnek találják őket, 12 év börtönt is kaphatnak.

Hogyan tudták átverni a kincstárt?

Dánia kiemelt gazdasági és nemzetközi bűnözéssel foglalkozó hatósága (SEIC) közölte, hogy az elkövetők 2014 és 2015 között több mint egy éven keresztül több száz hamis részvényügyletet hajtottak végre a mainzi székhelyű németországi North Channel Bankon keresztül. A cél az volt, hogy a dán kincstárt 1,1 milliárd koronával károsítsák meg jogellenes adóvisszatérítéssel.

A bank jelentős összegű díjakat számított fel, végül 2019-ben a bankot bírságolták meg. A dán államkincstár csak egyike volt az úgynevezett „cum-ex” botrányban érintett számos európai államkincstárnak. A csalás lényege az volt, hogy a részvényeladások után mindkét fél adóvisszatérítést kért, azonban az adót csak egyszer fizették meg.

Összességében 12,7 milliárd koronát fizettek ki külföldi magánszemélyeknek vagy vállalatoknak, kihasználva azt a kiskaput, amely lehetővé teszi a külföldiek számára, hogy elkerüljék a dán adóalanyokat terhelő osztalékadót.

Két másik brit ellen januárban emeltek vádat a dán csalásban elkövetett állítólagos szerepükért. Köztük van a fedezeti alapok befektetője, Sanjay Shah, aki a hírek szerint Dubaiban tartózkodik, és tagadja, hogy jogsértést követett volna el. A dán mellett a német hatóságok is eljárást indítottak ellene.

Két brit bankárt felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott egy német bíróság tavaly azért, amit a bíró „állami kasszából történő kollektív lopásnak” nevezett.

Becslések szerint a cum-ex átverés 5 milliárd eurót vett ki a német kincstár zsebéből.

Dánia a brit, a német és a belga hatóságokkal együttműködve derítette fel a botrányt az elmúlt öt évben.

A koppenhágai ügyészség februárban közölte, hogy olyan emberek és vállalatok csoportját vizsgálják, amelyek igényelték az osztalékadó-visszatérítést.

Tavaly az eljárás során zárolták Sanjay Shahnak a londoni Hyde Parkban található luxusingatlanát.

Az ügyészek 10 milliárd korona értékű csalással vádolták meg az elkövetőket.

(bbc.com)




Kapcsolódó cikkek

2024. június 24.

Mi köze a kékúszójú tonhalaknak a keresetek befogadhatóságához?

Cikkünkben az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés („EUMSz”) 263. cikkének (4) bekezdése alapján benyújtott közvetlen keresetek (megsemmisítési keresetek) egyes befogadhatósági feltételeit vizsgáljuk, elsődlegesen az Európai Unió Bírósága által kialakított esetjog alapján.

2024. május 27.

EUB-ítélet a gyanúsítottak jogaira vonatkozó tájékoztatásról

A gyanúsítottaknak vagy a megvádolt személyeknek a büntetőeljárás során biztosítandó, az eljárási jogaikra vonatkozó tájékoztatási kötelezettség értelmezésével kapcsolatos nemzeti és uniós szabályozás összevetését tette meg az EU Bírósága.