Mesterséges intelligencia a jogszolgáltatásban
Németországban aggodalmat és ellenállást is kelt a mesterséges intelligencia egyre bővülő igazságügyi alkalmazása.
Tranzitzóna már nincs, újabb elmarasztalás még van
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 2015 és 2020 között működő magyar tranzitzóna rengeteg jogi problémát vetett fel, és bár már több mint két éve megszűnt, az EJEB továbbra is ontja magából a Magyarországot elmarasztaló ítéleteket az egyezményt sértő gyakorlat miatt.
A 2015 és 2020 között működő magyar tranzitzóna rengeteg jogi problémát vetett fel létezése során, mely a menedékkérelmek kizárólagos benyújtási lehetőségeként élt évekig a határon. Számos nemzetközi egyezménynek a megsértése merült fel, melyet többek között mind a luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága (EUB), mind pedig a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) vizsgálat alá vont.
A magyar tranzitzóna ügyében legelőször az EUB 2020. május 14-én hozott döntést sürgősségi eljárásban. A magyar bíróság a 2008/115 irányelv („visszatérési” irányelv), a 2013/32 irányelv („eljárási” irányelv) és a 2013/33 irányelv („befogadási” irányelv) értelmezésével kapcsolatban fordult előzetes döntéshozatal iráni kérelemmel a luxembourgi testülethez, amely döntésében megállapította, hogy a tranzitzóna a visszafogadási irányelv és a befogadási irányelv értelmében vett „őrizetre” jellemző szabadságelvonást képez, hiszen a harmadik országbeli állampolgárok folyamatosan egy korlátozott és zárt területen vannak, amelyen belül csak mérsékelten és felügyelet mellett mozoghatnak, és amelyet jogszerűen egyik irányban sem hagyhatnak el önkéntesen. Tekintettel arra, hogy a tranzitzóna őrizetnek minősül, így az EUB megállapította, hogy az eljárási irányelv értelmében a nemzetközi védelmet kérelmezőknek a négy hetet meghaladó ott-tartózkodása egyértelműen uniós jogba ütközik.
A luxembourgi ítélet mellett számos uniós vizsgálat folyt a tranzitzónával kapcsolatosan, mely kizárólag a gyakorlat jogszerűségét vizsgálta. Emellett azonban megjelentek az egyéni kártérítési kérelmek is az EJEB-en.
A következőkben ismertetett, a W. O. és mások kontra Magyarország-ügyben egy család nyújtott be kérelmet az EJEB-hez a 2018. április 23-a és november 19-e közötti röszkei tranzitzónába való tartózkodásuk okán. A család a tranzitzónába egy- és hároméves gyermekükkel érkezett meg, ahol azonnal benyújtották a menedékkérelmet. A menekültügyi eljárást azonban felfüggesztették, tekintettel arra, hogy az idegenrendészeti hatóság kezdeményezte a család kiutasítását Bulgáriába, mert a menedékkérelmet az első biztonságos országban kell benyújtani. Mivel Magyarországig áthaladtak már pár biztonságos országon, így ama országok kötelessége lefolytatni az eljárást. A kiutasítási eljárást azonban szintén felfüggesztették, és 2018. május 23-án a menekültügyi eljárás folytatását rendelték el. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal azonban 2018. augusztus 13-án elutasította a menekültügyi kérelmet és a kérelmezők kiutasításáról döntött. Ez ellen azonban a kérelmezők bírósághoz fordultak, melyben a döntés felülvizsgálatát és ideiglenes intézkedésként nyílt befogadó állomáson való elhelyezésüket kérték. Kérelmüket azonban nem fogadták be és a későbbi fellebbezéseket is elutasították azok késedelmes beadása miatt. Csakhogy a Fővárosi Törvényszék 2018. október 31-én hatályon kívül helyezte a korábbi bírósági határozatokat, és 2018. november 14-én hozott döntésében helyt adott a kérelmezők ideiglenes intézkedés iránti kérelmének, akiket így 2018. november 19-én a nyílt befogadó állomáson helyeztek el. A kérelmezők időközben elhagyták Magyarországot, és jelenleg Németországban élnek.
A tompai tranzitzóna (Fotó: Magyar Helsinki Bizottság)
A strasbourgi testülethez benyújtott kérelmük szerint a röszkei tranzitzónában a családi részlegen helyezték el őket, kivéve azt a néhány napot, míg menedékkérelmük kezdeti elutasítása miatt a kitoloncolási részlegen voltak. A tranzitzónában való tartózkodásuk alatt egy, az építkezéseken is használatos konténerben helyezték el őket, külön ággyal és egy-egy gardróbbal. Volt egy kis udvar, de fedél nélkül sem esőben sem tűző napon nem tudtak kint tartózkodni, és semmilyen foglalkozást (tv és játékok) nem biztosítottak a gyermekek számára. Emellett az első és a harmadik kérelmező egészségügyi problémákkal küzdött, amelyek többek között a korábbi családon belüli bántalmazásból és életkörülmények miatti szorongásból eredtek. A kérelmezők beadványukba előadták, többször kérték a magyar hatóságot, hogy helyezze át őket egy nyílt befogadóállomásra, és nyújtson megfelelő segítséget, ám ez nem történt meg; bár az első kérelmező tizenöt alkalommal találkozott pszichológussal ez azonban nem volt kielégítő segítségnyújtás a közös nyelv hiánya miatt. Később a pszichiáter többször kezelte tolmács segítségével is, és mentális egészségügyi problémáira felírt gyógyszereket, ennek ellenére a kérelmező öngyilkosságot kísérelt meg 2018. augusztus 26-án.
A kérelmezők az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. és 8. cikkének, azaz a kínzás tilalma, valamint a magán- és családi élet tiszteletben tartásának megsértése miatt fordult az EJEB-hez, mindezt körülvéve a 13. cikk, azaz a hatékony jogorvoslat hiányával.
Az EJEB megállapította, hogy az ügy nagy hasonlóságot mutat a korábban már elbírált R. R. és mások kontra Magyarország-ügyhöz, melyben szintén egy kisgyermekes családot izolációs szektorban helyezték el a tranzitzónába, szintén fémkonténerekben laktak és egy fedetlen murvás placc volt a konténer előtt, melyet levegőzés céljából használhattak. Tolmácsot orvosi vizsgálat során nem biztosítottak számukra, a gyermekek fejlesztésére/foglalkoztatására sem volt mód, illetve tekintettel arra, hogy az édesapa már többszörös kérelembeadónak minősült, ezért ellátást sem kapott. Az R. R.-ügyben a család 2017 áprilisától egészen augusztusáig voltak a tranzitzónába, végül 4500 eurót kaptak a felnőtt kérelmezők fejenként. Jelen esetre vetítve az EJEB megállapította, hogy az R. R.-ügy után egy évvel később nemhogy jobb, hanem rosszabb körülmények közé kerültek a menedékkérők.
A fentiekre tekintettel a strasbourgi bírák úgy ítélték meg, hogy a kérelmezőknek a fogvatartással járó körülmények és korlátozások pszichológiai szenvedést okoztak, melyet tovább súlyosbított a konténerház mérete, a megfelelő szellőzés hiánya és a korlátozott mozgástér a friss levegőn. Minderre tekintettel az EJEB 15 000 euró kártérítést ítélt meg fejenként a kérelmezőknek.
A 2015-ös migrációs hullámot Magyarország egyértelműen nem a legjobb módon kezelte, azonban ez az Európai Unióra is igaz. Az akkor alkalmazandó dublini rendszer 1990-ben jött létre, mely kisebb módosításokon ugyan átesett, de a lényege az volt, hogy beazonosítsa, mely uniós tagállam felelős egy adott menedékjogi kérelem elbírálásért, mely az első belépés országának elve alapján e kötelezettséget lényegében teljes egészében az uniós frontországokra hárította. A rendszer abszolút nem volt felkészülve ekkora menekültáradatra. Ennek hozományaként a frontországok pedig sajátos megoldásokkal próbálták uralni a helyzetet, mely több helyen nemzetközi egyezmények kisebb nagyobb megsértésével társult. A rendszerhibát mind az Európai Unió, mind pedig a frontországok felismerték és jelentős jogalkotási javaslatcsomagokat készítettek, melyek hatékonyságát csak a jövőbeni gyakorlat lesz képes eldönteni.
Forrás:
https://www.consilium.europa.eu/hu/policies/eu-migration-policy/eu-asylum-reform/