Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A megosztásalapú gazdaság és a digitális platformok megfelelő szabályozása napjaink egyik fontos jogi kihívása. Miért?
1. A sharing economy
Az információs társadalomhoz kapcsolódik a megosztás alapú-, megosztásra épülő gazdaság (sharing economy) jelensége. A megosztás alapú gazdaságban az emberek jellemzően internetes felületeken, ún. platformokon keresztül szolgáltatnak egymásnak, melynek keretében megosztják egymással kihasználatlan tudásukat, szakértelmüket, készségeiket, dolgaikat, helyüket, vagy akár idejüket. Tehát kereskedelem tárgyává válnak hagyományosan terméknek nem minősülő erőforrások, dolgok, eszközök is. Megoszthatják a felhasználók egymással szabad helyüket otthonukban (Airbnb), helyet az autójukban (Uber, Oszkár, BlaBlaCar), parkolóhelyüket (Park Circa), ruháikat (ThredUp), felszereléseiket (gearcommons), idejüket (TaskRabbit, Instacart), tőkéjüket (Zopa, Prosper), és napról napra egyre több mindent, ami birtokukban van. A digitális online platformokon nem különülnek el élesen a szolgáltatók és a fogyasztók. Aki egyik ügylet kapcsán fogyasztó volt, a következő ügylet kapcsán akár szolgáltató lehet, és fordítva. A platform célja alapvetően az – tevékenységük azonban nem mindig merül ki ennyiben (erről később) – hogy felületet biztosítson a felhasználóknak a megosztásra, ezáltal összekösse a kínálót és a keresőt. Tehát megosztásalapú gazdaság keretében a felhasználók – akár természetes vagy jogi személyek – ideiglenes hozzáférést szereznek egy más által birtokolt eszközhöz, szolgáltatáshoz, vagy készséghez, amely egyébként alulhasznált vagy kihasználatlan lenne.
1.1. Jelentősége
A történelemre visszatekintve elmondható, hogy a kismértékű, nem üzleti jellegű, nem monetizált megosztást a jog nem szabályozta. Azonban most, hogy az idegenekkel való megosztás jelentős üzletté, üzletággá válik, a jogalkotás fordulóponthoz közeledik. A Forbes szerint a megosztás alapú gazdaság 2013-ban 3,5 milliárd dollár forgalmat generált. A statista.com statisztikái szerint 2014-ben 14 milliárd dollár volt a sharing economy értéke, és 2025-re akár 335 milliárd dollárra emelkedhet ez az összeg. Hasonló becslést tett a PricewaterhouseCoopers (PwC) is, amely a következő öt területet gondolja a legnagyobb növekedési potenciállal bírónak: utazás, autó-megosztás, pénzügyek, munkaerő-közvetítés, zene- és videó streamelés. Ők úgy becslik, hogy ezek
a kulcs szektorok önmagukban elérik 2025-re a 335 milliárd dolláros értéket.
1.2. Behatárolása
Hogyan állapítható meg, hogy egy adott tevékenység a sharing economy-hoz tartozik-e? Nincs még széleskörűen elfogadott definíció a megosztásalapú gazdaság vonatkozásában, azonban az alábbi fő tulajdonságokkal jellemezhető az ilyen tevékenység:
1.3. Szabályozásának kihívásai
Nagyon általánosan szemlélve a jogviszonyok jellegük szerint differenciálhatóak: közjogi és magánjogi, üzleti és személyes, ajándék és eladás, fogyasztó és szolgáltató, saját tulajdon és más tulajdona, stb. A megosztásalapú gazdaságban ezek a határok, elhatárolások fellazulnak, ezzel egy bizonytalan jogi környezetet teremtve. Például az autó-megosztás, mint peer-to-peer tevékenység személyesnek minősül alaphelyzetben, azonban ha valaki egy online platformon szervezi ezt a tevékenységet, akkor az már üzletszerűvé válhat. A platform alapú munkavégzés során elhomályosulhat a különbség teljes állású és az alkalmi munkavégzés, valamint az alkalmazott és a független munkavállaló között. A sharing economy megfelelő szabályozásának igénye nagy kihívás elé állítja a jogalkotót. Míg az állam érdeke a szabályozás során, hogy egyensúlyba hozza a jogbiztonságot és a közjólétet a potenciális gazdasági növekedés új lehetőségeivel, addig egy – az új jelenségeket támogató – nagyvárosi fiatal állampolgár az esetleges növekvő szabályozást protekcionizmusnak tekintené, amellyel az állam az általa elismert hagyományos szolgáltatókat (taxisok, hotelek, stb) kívánja védeni.
2. Digitális platform, mint munkáltató?
A történelemre visszatekintve elmondható, hogy a kismértékű, nem üzleti jellegű, nem monetizált megosztást a jog nem szabályozta. Azonban most, hogy az idegenekkel való megosztás jelentős üzletté, üzletággá válik, a jogalkotás fordulóponthoz közeledik
A címnek megfelelően a legfontosabb jogi probléma a digitális platform alapon működő vállalkozások és munkavégzőik minősítése munkajogi szempontból. Munkáltatónak minősül-e a platform, vagy csak összekötő szerepet tölt be a vállalkozók és fogyasztók között? Munkavállalónak, független vállalkozónak, vagy egy új típusú és ezáltal új szabályozási igényű munkavégzőnek minősül-e a platform útján munkát végző személy? Ha a crowdworker (platform útján munkát végző személy) munkavállalónak minősül, akkor vonatkoznak rá a munkavállalókat védő normák. Tehát a minimálbér, a munkaidő szabályai, munkaegészségügyi- és munkabiztonsági előírások, felmondás szabályai mind betartandóak vele szemben. Ha független vállalkozónak számítanak, akkor ezek a védelmek nem érvényesülnek, és ki vannak szolgáltatva a piaci viszonyoknak. A platformok által a kérdésre adott válasz elég egyértelmű: ők csupán ún. digitális ügynököknek tartják magukat, és csak felületet biztosítanak a felhasználók számára, ezáltal összekötve a fogyasztókat a független vállalkozókkal. A platformok használati feltételei országonként változhatnak a körülmények és nemzeti jogszabályok eltérései miatt, azonban egy dolog általában közös bennük:
tagadják a crowdworker munkavállalói jogállását.
Az biztos, hogy a platform közvetítői szerepet minimum betölt a fogyasztók és a szolgáltatók között.
Ezáltal tehát három fél jelenik meg a jogviszonyban: a crowdsourcer (fogyasztó, ügyfél, megrendelő), a közvetítő, azaz a platform, és végül a crowdworker. A különböző digitális platformok működése között jelentős eltérések mutatkoznak, azonban az International Labour Organization szerint a következő három speciális funkció ellátása mindegyikőjüket jellemzi:
2.1. Crowdsourcer és crowdworker viszonya
Rögtön kérdésként merül fel, hogy egyáltalán létrejön-e közvetlen szerződéses jogviszony e két szereplő közt. Egyes platformok működési modelljében, csak a platform és a crowdworker közt, és az eredmény a platform felé kerül teljesítésre, aki elvégzi annak minőségi ellenőrzését és közvetlenül kifizeti a crowdworker-t. Ebben az esetben, a platform akár meg is határozza a munka teljesítésének módját és körülményeit, például a rendelkezésre álló időt, az útvonalat, vagy akár megfigyeli a munkavégző képernyőjét. Más esetekben létrejön közvetlen szerződéses viszony a crowdsourcer és a crowdworker közt, annak ellenére, hogy általában nem történik közvetlen kommunikáció köztük. A munkát a platform ajánlja fel, ő szabja meg az alapvető felhasználási feltételeket, majd a munka rajta keresztül megy teljesítésbe, végül pedig ő dolgozza fel a fizetést. A jogi minősítéshez meg kell jegyeznünk, hogy a kapcsolatuk általában nagyon rövid, vagy legalábbis korlátozott ideig áll fenn (például egy fuvar, vagy egy apró feladat elvégzéséig), továbbá, hogy a szerződő felek gyakran gyorsan cserélődnek. Ennek folytán ez a szerződés – az egyes jogrendszerek vonatkozó szabályaitól függően – valószínűleg nem munkaszerződésnek fog minősülni, hanem valamilyen szolgáltatási típusú szerződésnek, hiszen a crowdworker nincs integrálva a crowdsourcer tevékenységébe, a crowsourcer ráhatása az elvégzendő feladatokra korlátozott, és nem alakul ki gazdasági függősség a szerződés folytán.
2.2. Crowdsourcer és platform viszonya
Ha van is közvetlen szerződéses viszony a crowdsourcer és a crowdworker közt, akkor is a platform minimum közvetítő szolgáltatást nyújt. Ezen túl egyéb feladatok elvégzése is járulhat ehhez, úgymint a potenciális munkavégzők előzetes megválogatása, az ellátandó feladatok részfeladatokra osztása, fizetés feldolgozása, a szerződéses keretrendszer kikötése, vagy minőségi kontroll. Továbbá a platform maga is felelős lehet a megrendelt munka elvégzéséért, azzal, hogy a crowdworker-eket használja a munka megvalósításához. Ez a szerződés mindig szolgáltatási típusú szerződés lesz, attól függetlenül, hogy van-e közvetlen szerződéses jogviszony a crowdsourcer és a crowdworker közt.
2.3. Platform és crowdworker viszonya
Majdnem minden esetben létrejön valamilyen formájú szerződéses jogviszony a platform és a crowdworker között, attól függetlenül, hogy van-e szerződés a crowdsourcer és a crowdworker közt. Mindenekelőtt a crowdworker-nek regisztrálnia kell a rendszerbe, valamint valós és naprakész információt kell biztosítania magáról a platform számára. Ha a crowdworker elvállal egy – a platformon meghirdetett – munkát, akkor azt a platform által meghatározott felhasználási feltételek mellett teheti. Ezen túl gyakran a crowdworker információt kell, hogy szolgáltasson a crowdsourcer-ről. Azzal, hogy a crowdworker regisztrál a platform rendszerébe, kinyilvánítja, hogy általában rendelkezésre áll a platform által felajánlott munkákra. Bár nincs általános kötelezettsége a munkavégzőnek arra, hogy elfogadja a meghirdetett feladatokat, azonban a pozitív visszajelzések száma szerint rangsoroló értékelési rendszer – amilyet a platformok szinte mindegyike alkalmaz – nyomás alá helyezi a crowdworker-t, és arra sarkallja, hogy a kedvező besorolás érdekében minél többet dolgozzon. A platform sikere nagymértékben függ a felhasználók magas számától és aktivitásától, ezért a platformok gyakran bevezetnek olyan értékelési szempontokat, amelyek figyelembe veszik az aktivitás mértékét vagy az esetleges inaktivitást, és ezt szerepeltetik a crowdworker minősítésében.
A TaskRabbit például deaktiválja azokat a felhasználókat, akik nem teljesítettek feladatot több mint 90 napja.
(Task Rabbit Community Guidelines) Ezek a jellemzők a crowdworker elvben fennálló feladatvállalási szabadságát igencsak új megvilágításba helyezik. A feladat meghirdetése a platformon egy ajánlat a crowdworker-ek számára, és következésképpen az ajánlat elfogadottnak tekintendő, ha valamely crowdworker elfogadja azt (például elvállal egy fuvart), vagy bizonyos esetekben egyszerűen teljesítés útján elfogadottá válik az ajánlat. Olyan rendszer is előfordul, ahol a feladat meghirdetése csak egy ajánlattételre való felhívásnak minősül, amelyre a crowdworker-ek tehetnek ajánlatot. A crowdworker erre úgy tesz ajánlatot, hogy szolgáltatja a teljesített feladatot a platform számára. A szerződés akkor minősül megkötöttnek, ha a teljesített feladatot a platform elfogadja, akár saját nevében, akár a crowdsourcer ügynökeként eljárva. Gyakori a platformok felhasználási feltételeiben, hogy lehetővé teszik a crowdsourcer számára a feladat visszautasítását úgy, hogy a visszautasítást még indokolnia sem kell, és a feladatért ellenszolgáltatást nem kell fizetnie. Az Amazon Mechanical Turk Részvételi Megállapodása a következő szabályozást hozza: ha a megrendelő nem kellően elégedett a szolgáltatással, akkor visszautasíthatja azt, és újra meghirdetheti az adott feladatra felhívást. (Amazon Mechanical Turk Participation Agreement) A platform és a crowdworker között létrejövő szerződés attól függően minősülhet munkaszerződésnek vagy szolgáltatási típusú szerződésnek, hogy mekkora ráhatása van a platformnak elvégzésre kerülő munkára, mekkora gazdasági függőség jön létre, és mennyire tartós a jogviszony. Azonban az a tény, hogy a felhasználási feltételek általában széles mozgásteret biztosítanak a platform vagy a crowdsourcer számára – például lehetséges, hogy a crowdworker által teljesített szolgáltatásért az átvevő nem fizet (fentebb) – inkább a szerződés szolgáltatási jellegét támasztja alá. Nem egyeznek a munkaviszony általános jellemzőivel azon elemek sem, hogy a feladatok nagyon rövid tartamúak, az üzleti kockázatot nem a platform, hanem a crowdworker viseli, valamint, hogy a feladatok fizikailag eltérő helyszínen kerülnek teljesítésre. A munkaviszonyként való minősítés mellett szól, hogy a platform általában magas fokú ellenőrzést gyakorolt a munka felett, a munka az esetek többségében a platform részére kerül teljesítésre, és hogy a platform gyakorlatilag a saját nevében cselekszik, nem a crowdsourcer nevében, tehát több mint közvetítő.
2.4. Új szemlélet igénye
Kijelenthetjük, hogy a felek közt külön-külön fennálló viszonyok vizsgálatával nem adható egyértelmű válasz arra, hogy munkaviszonynak minősítendő-e a crowdworker tevékenysége. Hagyományosan a munkaviszony kétszereplős viszony: munkáltató és munkavállaló. Azonban
a platform alapú munkavégzés – mint új jelenség – esetén három szereplő van jelen, akik közt a hagyományos munkáltatói és munkavállalói jegyek keverednek.
Egyes szerzők (J.Prassl – M.Risak) szerint a munkáltató ún. funkcionális koncepciójának alkalmazásával áthidalhatjuk a merevséget, amely abból ered, hogy a felek közti szerződéses viszony vizsgálatával akarjuk azonosítani a munkáltató és a munkavállaló személyét. Ezen elmélet szerint azt kell tekinteni munkáltatónak, aki a következő öt funkció mindegyikét gyakorolja:
Ha nem is a munkáltató funkcionális koncepciója lesz a megfelelő megoldás, az kijelenthető, hogy a platformok rendezetlen munkajogi viszonyai miatt az újabb – az új gazdasági jelenségekre reagáló – innovatív munkajogi szabályozási és minősítési megoldások szüksége fennáll.
3. Összegzés
Az információs kor a társadalmi változásokon túl jelentős gazdasági változásokat is hoz. Egy ilyen novum a sharing economy jelensége, amely digitális platformok létrejövetelét implikálja. A sharing economy és a platformok fordulópont előtt állnak, a rájuk vonatkozó jogi szabályozás a közeljövő nagy jogi kihívásainak egyike. A felelősségi, adózási, és egyéb problémákon túl a talán legégetőbb jogi probléma a platformok munkajogi minősítése. A jognak – ahogy a történelem során gyakran – reagálnia kell az új gazdasági jelenségekre, amelyet lehetőleg úgy kell megtennie, hogy megtalálja a középutat a kontroll hiánya és a fejlődést gátló túlszabályozás között. Úgy tűnik, hogy az információs forradalom folytatódik, az internethez belátható időn belül minden embernek hozzáférése lesz, ezáltal a sharing economy és a digitális platformok szerepe és kiterjedése gyorsuló ütemben fog növekedni. Ami biztos: napjainkban a technikai, gazdasági, és társadalmi változások fokozott ütemben zajlanak, ami a jog területén is folyamatos innovációt kíván.
Források, felhasznált irodalom:
MOLLY COHEN – COREY ZEHNGEBOT: What’s old becomes new: regulating the sharing economy. Boston Bar Journal, 2014. https://bostonbarjournal.com/2014/04/01/whats-old-becomes-new-regulating-the-sharing-economy/
TOM WADLOW: The sharing economy will be worth 335 billion by 2025. Supply Chain Digital, 2017. https://www.supplychaindigital.com/logistics/sharing-economy-will-be-worth-335-billion-2025
MICHAEL HARDIE: The feasibility of measuring the sharing economy: November 2017 progress update. UK Office for National Statistics, 2017. https://www.imf.org
JEREMIAS PRASSL – MARTIN RISAK: UBER, TaskRabbit, & Co: Platforms as employers? Rethinking the legal analysis of crowdwork. Comparative Labour Law and Policy Journal. Labour Law Research Network, 2016. http://www.labourlawresearch.net/sites/default/files/papers/15FEB%20Prassl_Risak%20Crowdwork%20Employer%20post%20review%20copy.pdf
INTERNATIONAL LABOUR ORGANIZATION: Job quality in the platform economy. Global Commission on the Future of Work. Issue Brief #5, 2018. http://www.ilo.org/wcmsp5/groups/public/—dgreports/—cabinet/documents/publication/wcms_618167.pdf
A cikk az Arsboni, a Bird & Bird és a Wolters Kluwer 2018-as cikkíró-pályázatára készült, a szakmai zsűri által kiváló írás minősítéssel díjazott pályamű szerkesztett változata. Sorozatunkban a díjazott pályaművek közül válogatunk.
