Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az alábbiakban a munkáltató kártérítési felelősségének egyes különös eseteivel foglalkozunk. Az elsőként tárgyalt esetben az atipikus munkaviszony hárompólusú szerkezete és a munkaviszonyból eredő jogok és kötelezettségek megosztottsága, a másodikban az egyazon munkaviszonyban álló munkáltatók száma, a harmadikban pedig a károkozás által érintett dolgok köre teszi indokolttá az általános szabályoktól való eltérést.
A kölcsönzött munkavállalók által a kölcsönvevőnek okozott károkért való felelősség szabályai
A munkaerő-kölcsönzés során a kölcsönvevő és a kölcsönbeadó megosztva gyakorolják a munkáltatói jogokat. Ennek köszönhetően a felek kártérítési felelőssége is eltérően alakulhat az általános szabályokban megismertektől.
A kölcsönzött munkavállaló kölcsönvevőnek okozott károkért való felelőssége a kölcsönvevő és a kölcsönbeadó közötti munkaerő-kölcsönzési szerződés rendelkezései alapján kétféle módon alakulhat.
Főszabály szerint a kölcsönzött munkavállaló károkozása esetén a kölcsönvevő kárigényét a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) szerint érvényesítheti a munkavállalóval szemben [Mt. 221. § (1) bekezdés]. Azaz, a kölcsönvevő mint munkáltató jár el és kárigényét – a kár összegétől függően – fizetési felszólítással [Mt. 285. § (2) bekezdés], fizetési meghagyással vagy bíróság előtt érvényesítheti. A tipikus munkaviszonytól eltérően azonban a kölcsönvevő – a munkavállaló hozzájárulásától függetlenül – nem jogosult a kár összegét a munkavállaló munkabéréből levonni, hiszen a munkabérfizetés tekintetében továbbra sem minősül munkáltatónak. Természetesen adódhatna a logikus következtetés, hogy ilyen esetekben, a munkavállaló hozzájárulásának birtokában, a kölcsönbeadó teljesíti a munkabérből levonást a kölcsönvevő javára, de erre a hatályos szabályozás nem ad lehetőséget. Az Mt. 161. § (2) bekezdése alapján ugyanis a munkáltató csak saját követelését vonhatja le a munkabérből a munkavállaló hozzájárulása alapján. A kölcsönvevő kárigénye tehát csak végrehajtható határozat alapján (például végrehajtási záradékkal ellátott fizetési felszólítás) vonható le a munkavállaló munkabéréből.
Munkajogi kiskönyvtár sorozat |
|---|
|
A munka díjazása – 2. átdolgozott kiadás – dr. Kártyás Gábor Külföldiek magyarországi foglalkoztatása – dr. Ács Vera Judit Munkajogi kárfelelősség a gyakorlatban – dr. Hanyu Henrietta |
A fenti szabály – első pillantásra – könnyedén „megkerülhető”, az Mt. engedményezésre vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazásával. Ezek szerint ugyanis pénzkövetelés esetén a levonásmentes munkabérrészig a munkavállaló munkabérét engedményezheti harmadik személy részére [Mt. 163. § (2) bekezdés].
Az engedményezés a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerint az engedményező (jelen esetben a munkavállaló) és az engedményes (jelen esetben a kölcsönvevő) szerződése, amellyel az engedményes az engedményező helyébe lép [Ptk. 6:193. § (2) bekezdés].
Ráadásul ezt a szerződést még írásba sem kell foglalni. Azaz, úgy tűnik, hogy a munkáltató a munkavállaló hozzájárulása alapján a munkabérből levonást a kölcsönvevő javára nem teljesíthet, de amennyiben a munkavállaló a kölcsönvevőre engedményezi munkabére egy részét, az már teljesíthető, holott a kettő között a végeredményt tekintve semmiféle különbség nincsen. A munkavállaló hozzájárulása pedig, amelyet a kölcsönvevő nyilvánvalóan legalább ráutaló magatartásával elfogad, tartalmilag megfelel az engedményezésnek. Ennek akár az is lehet a következménye, hogy a tartalmilag az engedményezésnek megfelelő munkavállalói hozzájárulás alapján a munkáltató válaszút elé kerül: vagy a kölcsönvevőnek teljesít, és ezzel megsérti a munkabérből levonás szabályait, ami miatt a munkavállaló tőle az elmaradt munkabért követelheti, vagy a munkavállaló részére teljesít és ekkor az engedményezés szabályait sérti meg, ami miatt vele szemben a kölcsönvevőnek keletkezik polgári jogi alapon követelése.
A fentiekre tekintettel, a magunk részéről a munkabér engedményezésére vonatkozó Mt.-s szabályok alkalmazását csak akkor tartjuk alkalmazhatónak, ha az nem ütközik a munkabérből levonás szabályaiba. Ilyen eset lehet, amikor a munkavállaló munkabérét a munkabér fizetésére kötelezett munkáltatóra (jelen esetben a kölcsönbeadóra) engedményezi, ez viszont lényegében a munkabérből levonás szabályainak alkalmazását jelenti.
A munkavállalói hozzájáruláson alapuló igényérvényesítést egyszerűsítheti, ha a kölcsönvevő kártérítési igényét a kárigénynek megfelelő összegért engedményezi a kölcsönebadóra, aki azt immár saját követeléseként a munkavállaló hozzájárulása alapján a munkavállaló munkabéréből levonhatja.
| Munkajogi kérdés-válasz szolgáltatás |
|---|
|
Használja kérdés-válasz szolgáltatásunkat és kérdezzen szakértőinktől, akik egyénre szabott segítséget nyújtanak az Ön számára 5 munkanapon belül. A kérdezési lehetőség mellett hozzáférést biztosítunk adatbázisunkhoz is, ahol több száz munkajogi kérdés-válasz közül böngészhet. |
A munkaerő-kölcsönzésben a fentebb ismertetettnél sokkal gyakrabban előforduló megoldás, hogy a felek – élve az Mt. által adott lehetőséggel – a kölcsönzött munkavállaló által a kölcsönvevőnek okozott károkért való felelősség meghatározása során az alkalmazott károkozásáért való polgári jogi felelősség szabályainak alkalmazását kötik ki.
Ekkor a kölcsönbeadó lesz a felelős a kölcsönzött munkavállaló által munkaviszonyával összefüggésben, nem szándékosan okozott károkért [Ptk. 6:540. § (1) bekezdés]. A kölcsönvevő kárigényét közvetlenül a kölcsönbeadóval szemben érvényesítheti a polgári jog szabályai szerint, míg a kölcsönbeadó az így keletkezett kárát jogosult a munkavállalóval szemben érvényesíteni. A kölcsönbeadó azonban már az Mt. munkavállalói kárfelelősségre vonatkozó szabályai szerint járhat csak el. Így például elképzelhető, hogy a munkavállaló által enyhe fokú gondatlansággal okozott kár végül a kölcsönbeadónak csak részben térül meg, mert míg ő a kölcsönvevő felé a teljes kárért felel, addig azt a munkavállalóval szemben csak annak négyhavi távolléti díja erejéig érvényesítheti.
A fentiektől eltérően a kölcsönbeadó és a kölcsönzött munkavállaló egyetemlegesen felelnek a kölcsönzött munkavállaló által szándékosan okozott károkért, mégpedig a polgári jog szabályai szerint [Ptk. 6:540. § (3) bekezdés]. A kölcsönvevő így a választása szerinti féltől, de akár mindkét féltől is, követelheti a kár megtérítését.
Megjegyzésre érdemes, hogy a fentieknek megfelelően alakulnak a felelősségi szabályok abban az esetben, ha az Mt. XVII. fejezete szerinti iskolaszövetkezeti munkaviszonyban foglalkoztatott nappali tagozatos tanuló, hallgató okoz kárt a szolgáltatás fogadójának, azzal hogy kölcsönvevőn ebben az esetben a szolgáltatás fogadóját, kölcsönbeadón az iskolaszövetkezetet, míg kölcsönzött munkavállalón az iskolaszövetkezeti munkaviszonyban álló nappali tagozatos tanulót, hallgatót kell éretni.
A HR&Munkajog szaklap 2015/4. számában megjelent cikkében dr. Kovács Szabolcs további munkáltatói felelősségekről is ír.
