A versenyszférában dolgozók kétharmada munkahelyet váltana


A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 50 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésével, 63 százalékuk pedig azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, 2024-ben munkahelyet vált – közölte a Trenkwalder február első felében végzett kutatásának eredményét.

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó társaság 500 versenyszférában dolgozó munkavállaló megkérdezésével végzett felmérése alapján a fizetésükkel elégedetlenek 49 százaléka megelégedne 20 százalékon belüli béremeléssel, további 29 százalékuk pedig 20-30 százalék közötti plusz jövedelmet tartana megfelelőnek.

A közlemény idézte Nógrádi Józsefet, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatóját, aki elmondta, ebben a helyzetben a korábbinál többen érzik úgy, hogy egy munkahelyváltás könnyebben oldhatja meg az anyagi problémáikat. A válaszadók 63 százaléka tervez egy éven belüli munkahelyváltást, ami komoly változás a tavaly ilyenkor mért 38 százalékhoz viszonyítva.

Azonban kérdéses, mennyire ölt majd testet tényleges munkahelyváltásokban az erre vonatkozó szándék erősödése. A Trenkwalder szerint a válaszadók is tisztában vannak azzal, hogy egyelőre nem tért vissza a munkaerőpiacon a 2020 előtti helyzet, amikor szinte minden jelentkező rövid időn belül el tudott helyezkedni. A felmérésben részt vevők 59 százaléka úgy érzi, az idén nehezebben tud egy, a szakmájának megfelelő munkahelyen elhelyezkedni, mint egy évvel korábban, míg tavaly ez az arány 53 százalék volt.

Nógrádi József megjegyezte, hogy bár munkahelyváltásra vélhetően nem lesz mindenkinek lehetősége, ám a munkáltatóknak célszerű felkészülniük arra, hogy az idén a tavalyinál nagyobb fluktuációval kell szembesülniük.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek  2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH).  A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.

2024. május 7.

Új “kódex” a bevándorlási jog területén

A Wolters Kluwer Hungary által szervezett három részes webinárium-sorozat első előadásában a bevándorlási jog területén hatályba lépett új kódexet mutatta be dr. Fehér Dániel adótanácsadó, a Fehér Legal & Tax irodavezető ügyvédje és dr. Borka Balázs ügyvéd, a Fehér Legal & Tax partnere .

2024. május 3.

Kontroll alatt a hazai közbeszerzési piac: hároméves rekordot döntött a hiánypótlások száma

2024 első negyedévében összesen 5896 darab hirdetmény érkezett be a Közbeszerzési Hatósághoz, amelyhez 6536 hiánypótlás kapcsolódott. A hiánypótlások száma 4 százalékkal felülmúlta az előző évi adatokat – derül ki a szervezet 2024 első negyedéves Gyorsjelentéséből. Minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 63 a kkv-szektorhoz került.