Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egy termőföld vásárlása során kardinális kérdés az elővásárlási jog, hiszen a gyakorlatban a szerződés szerinti vevő és az elővásárlási jog jogosultjai „versengenek” az adott föld tulajdonjogának megszerzéséért.
A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) magyarázatának megfogalmazásában az elővásárlási jog a jogosult olyan hatalmassága, amelynél fogva a tulajdonos dolgát megveheti, ha a tulajdonos harmadik személynek el akarja adni azt. Ez a jogosultság a tulajdonos rendelkezési jogát nem korlátozza, hiszen a tulajdonos a saját döntése alapján idegenítheti el a tulajdonában lévő dolgot, de a szerződési szabadságát korlátozza abban az értelemben, hogy nem választhatja meg szabadon a szerződő partnerét: a dolgot ugyanis nem adhatja el az általa kiválasztott vevőnek, hanem ugyanolyan feltételek mellett az elővásárlási jog jogosultjával kell szerződéses viszonyra lépnie.
A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (földforgalmi törvény) főszabálya[1] szerint egy termőföld eladása esetén elővásárlási jog áll fenn. A törvény meghatároz egy rangsort, amely alapján el lehet dönteni, hogy kit, milyen sorrendben illet meg a jogszabály által alapított elővásárlási jog. Megjegyezzük, hogy a földforgalmi törvénnyel, mint jogszabállyal alapított elővásárlási jogot az ingatlan-nyilvántartásba nem jegyzik be, természetesen anélkül is fennáll és megelőzi a szerződésben alapított elővásárlási jogot.
A földforgalmi törvény alapján az alábbi jogosulti csoportokat az alábbi sorrendben illeti meg az elővásárlási jog:
Itt fontos hangsúlyozni, egy 2020-as törvénymódosítás óta az elővásárlási jog gyakorlásának az a feltétele, hogy a tulajdonostárs az adásvételi szerződés megkötésekor már legalább 3 éve rendelkezzen a tulajdoni hányadával.
Magyarázatra szorul a helyben lakó szomszéd fogalma. A földforgalmi törvény a következőképpen definiálja: aki helyben lakó és a tulajdonában vagy használatában lévő föld szomszédos az adásvételi, a csere vagy a haszonbérleti szerződés tárgyát képező földdel, vagy akinek az életvitelszerű lakóhelye legalább 3 éve azon a településen van, mely szomszédos az adásvételi, a csere vagy a haszonbérleti szerződés tárgyát képező föld fekvése szerinti településsel, és a tulajdonában vagy használatában lévő, a lakóhelye szerinti településen fekvő földje szomszédos az adásvételi, a csere vagy a haszonbérleti szerződés tárgyát képező földdel.
Az állattartótelepet üzemeltető, helyben lakó földművessel egy sorban illeti meg az elővásárlási jog azt a földművest, aki számára a tulajdonszerzés célja földrajzi árujelzéssel, továbbá eredetmegjelöléssel ellátott termék előállítása és feldolgozása vagy ökológiai gazdálkodás folytatása, továbbá, akinek a célja kertészeti tevékenység folytatása vagy vetőmag-előállítás.
Amennyiben egy adott jogosulti csoporton belül – leszámítva az államot és a földet használó földművest – több személy is, élve elővásárlási jogával, a szerződésre vonatkozó elfogadó nyilatkozatot tesz, akkor a földforgalmi törvény a következő sorrendet állítja fel:
a) családi mezőgazdasági társaság tagja vagy őstermelők családi gazdaságának tagja,
b) fiatal földműves,
c) pályakezdő gazdálkodó.
Az elővásárlási jog gyakorlása érdekében a jogosultakkal a szerződést hirdetményi úton kell közölni és 60 nap áll rendelkezésre az elfogadó nyilatkozatok megtételére.
A földforgalmi törvény 2022. január 1-jén hatályba lépett módosítása értelmében azonban először nem az illetékes település jegyzőjének kell megküldeni az aláírt adásvételi szerződéseket, hanem az illetékes mezőgazdasági igazgatási szervnek, amely egy előzetes vizsgálat után továbbítja az arra alkalmas szerződéseket a jegyzőnek a hirdetményi kézbesítésre.
Így lehetőség nyílik arra, hogy a hatóság az előzetes vizsgálata során kiszűrje az alapvető hibában szenvedő szerződéseket és megtagadja a jóváhagyásukat, ezzel időt nyerve az érintett feleknek. Amennyiben megtagadás nem történik, úgy a hatóság hivatalból intézkedik a jegyző felé a szerződések közzététele érdekében.
A cikk szerzője dr. Jean Kornél irodavezető partner ügyvéd és dr. Vizsy Gábor ügyvédjelölt. Az Ecovis Hungary Legal a Jogászvilág.hu szakmai partnere.
Lábjegyzetek:
[1] A földforgalmi törvény 20. §-a határozza meg azokat az esetköröket, amikor a főszabály alóli kivételként nem áll fenn elővásárlási jog az adásvételi ügylet során
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!