Manpower: stagnál a munkaerőpiac


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vegyes a munkaadók várakozása a harmadik negyedévre: a Manpower által megkérdezettek 11 százaléka munkaerő felvételre számít, ugyanennyien pedig elbocsátást terveznek, a cégek kétharmada semmiféle változtatásra nem készül – derül ki a  Manpower munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb felméréséből.


A Manpower keddi közleménye szerint immár a 17. negyedévben teszik közzé magyarországi kutatásukat, most először szezonálisan kiigazított adatokkal. A felmérés 752 magyarországi munkaadó megkérdezésével készült.
A szezonális hatásoktól megtisztított Manpower munkaerő-piaci mutató értéke 0 százalék, vagyis ugyanannyi munkaadó tervez elbocsátást mint felvételt. Ez az érték negyedéves összehasonlításban két százalékpontos gyengülést, az előző év azonos időszakához viszonyítva viszont ugyanilyen arányú növekedést jelent.

A közleményben a cég idézi Kiss Juditot, a Manpower csoport magyarországi ügyvezető igazgatóját, aki kifejtette: bár a munkaadók 11 százaléka felvételt tervez, a magyar munkaerőpiac immár több negyedéve a stagnálás jeleit mutatja. „Úgy látjuk, a vállalkozásoknak még mindig nehézségeket okoz a termékek és szolgáltatások értékesítése, éppen ezért addig halogatják a munkaerő felvételt, ameddig csak lehet – még akkor is, ha a meglévő munkaerő elégtelen a kereslet kiszolgálására”  – véli a szakértő.

Rodin munkaügyi rendezvények

2013.06.12. –A munkabér és a kártérítési felelősség

2013.06.27. –A munkaviszony megszüntetése

 

Kiss Judit szerint figyelmeztető jel, hogy a bizonytalan válaszadók aránya rekordmagasságra, 11 százalékra nőtt, csaknem háromszorosa annak, amit átlagosan mérnek a kutatás kezdete óta eltelt 17 negyedévben.
Kilenc szektorból ötben a munkaadók az alkalmazottak számának csökkenésére számítanak. A legnagyobb arányban a mezőgazdaság, vadászat, erdőgazdálkodás és halászat területén terveznek elbocsátásokat a munkaadók. A mutató értéke ebben a szektorban a legalacsonyabb, mínusz 7 százalék.

Az építőiparnak immár második éve nem sikerül kitörnie a negatív tartományból, jelenleg mínusz 5 százalékon áll a mutató, míg a vendéglátóipar munkaadói stagnálást jeleztek.

A legoptimistább várakozásokat a pénzügyi, biztosítási, ingatlan és üzleti szolgáltatások területéről jelentették. A munkaerő-piaci mutató értéke itt plusz 13 százalék. A gyártás területén a mutató plusz 3 százalékon áll, míg a köz- és szociális szférában plusz 1 százalékon.

Negyedéves összehasonlításban a munkáltatók kilenc ágazatból hatban jeleztek csökkenést. A nagy- és kiskereskedelemben valamint a mezőgazdasági, vadászati, erdészeti és halászati szektorban 8 százalékponttal csökkent a mutató értéke 2013 második negyedévéhez viszonyítva. Ugyancsak gyengültek a várakozások a közüzemi szolgáltatások, valamint a szállítmányozás, raktározás és kommunikáció területén, mindkét szektorban 5-5 százalékponttal. Ugyanakkor 6 százalékpontos növekedést jeleztek a vendéglátóiparból, 4 százalékpontot erősödött a mutató pénzügyi, biztosítási, ingatlan és üzleti szolgáltatások területén, míg az építőiparban 1 százalékpontos növekedést várnak az előző negyedévhez viszonyítva.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Új “kódex” a bevándorlási jog területén

A Wolters Kluwer Hungary által szervezett három részes webinárium-sorozat első előadásában a bevándorlási jog területén hatályba lépett új kódexet mutatta be dr. Fehér Dániel adótanácsadó, a Fehér Legal & Tax irodavezető ügyvédje és dr. Borka Balázs ügyvéd, a Fehér Legal & Tax partnere .

2024. május 3.

Kontroll alatt a hazai közbeszerzési piac: hároméves rekordot döntött a hiánypótlások száma

2024 első negyedévében összesen 5896 darab hirdetmény érkezett be a Közbeszerzési Hatósághoz, amelyhez 6536 hiánypótlás kapcsolódott. A hiánypótlások száma 4 százalékkal felülmúlta az előző évi adatokat – derül ki a szervezet 2024 első negyedéves Gyorsjelentéséből. Minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 63 a kkv-szektorhoz került.

2024. április 30.

Egyszerűsödött a foglalkoztatási igazolás

A munkaviszony megszűnésekor a munkáltató a munkavállaló számára több, más-más tartalmú dokumentum helyett immár egy darab egységes, a korábbi igazolások kötelező tartalmi elemeit magában foglaló foglalkoztatási igazolás kiállítására köteles.