Munkajogi szabályt sért a munkáltatók nagy többsége


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ellenőrzött munkáltatók 81,7%-ánál tapasztaltak munkavédelmi szabálytalanságot, ez az arány 1,1%-kal kevesebb a 2014-es év azonos időszakában tapasztalt 82,8%-ához képest.


A munkavédelmi hatóság az ellenőrzések során 264 111 fő munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálta. Szabálytalanságokat az ellenőrzött munkavállalók 65,7%-ánál tapasztaltak.- áll az NGM Munkafelügyeleti Főosztályának jelentésébenEz az arány 3,6%-kal magasabb, mint az előző év azonos időszakában (62,1%). A tárgyidőszakban országosan alkalmazott új ellenőrzési módszerrel, a munkáltatók írásbeli tájékoztatásra történő kötelezésével további 1 156 munkáltatót vizsgált a munkavédelmi hatóság. 

Forrás: NGM

A szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 32,5%-a volt súlyos szabálytalansággal érintett, ez 56 373 főt jelent, mely csupán 0,3%-kal több mint a 2014. évi 32,2%-os súlyosan veszélyeztetett 67 682 főt érintő létszám.

A „Rákkeltő anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésére, mérésére, értékelésére, kezelésére vonatkozó szabályok elmulasztása” miatt az összes kiemelt munkaegészségügyi intézkedés 11%-ában történt intézkedés. Ezen szabálytalanságok mellett gyakran előfordult a „Rákkeltő anyagokkal tevékenységet végző munkavállalók nyilvántartására vonatkozó kötelezettségek elmulasztása” is (5%). A foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések prevenciójának, illetve az ezzel összefüggő szabálytalanságok feltárásának nemcsak munkaegészségügyi, hanem népegészségügyi szempontból is kiemelt jelentősége van. A klinikailag észlelhető daganatos megbetegedés megjelenéséig gyakran 10- 50 év telik el, ezért a munkát végző és a munkáltató is hajlamos alulbecsülni ez ilyen anyagokkal végzett tevékenységek veszélyességét, a jogszabály által előírtak betartásának fontosságát. A rákkeltővel tevékenységet végző munkavállalókról vezetendő expozíciós nyilvántartás vezetése az esetlegesen később bekövetkező egészségkárosodások rekonstruálása céljából szükséges. 9 / 24 A biológiai kóroki tényezők expozíciójából származó kockázatok becslése és kezelése (kockázatok megelőzése, illetve csökkentése) érdekében hozott intézkedések a kiemelt munkaegészségügyi intézkedések 28%-át teszik ki. A speciális megelőző intézkedések területén, a védőoltás hiánya okán is szükséges volt eljárni, amely az intézkedések 7%-a. A biológiai kóroki tényezőkkel kapcsolatos szabálytalanságok feltárására kiemelt figyelmet kell fordítani, tekintettel arra, hogy az utóbbi években a mikroorganizmusok (vírusok, baktériumok, gombák, paraziták stb.) által okozott egészségkárosodások az évenként bejelentett, kivizsgált és elfogadott (regisztrált) foglalkozási megbetegedések számottevő arányát adják. 

orrás: NGM

Forrás: NGM

2015. évben a súlyos jogsértések között továbbra is jellemző a magasban végzett munkáknál a leesés elleni megfelelő kollektív műszaki védelem kialakításának hiánya, a leesés elleni védelemül szolgáló egyéni védőeszköz munkáltató általi biztosításának, vagy a munkavállaló részéről történő használatának elmulasztása. Közműépítési földmunkáknál sok esetben elmarad a dúcolás, miközben a közúti járműforgalom közvetlenül a munkagödör mellett halad, megnövelve ezzel a föld beomlásának veszélyét. Villamos berendezések esetében a közvetlen illetve közvetett érintés elleni védelemmel kapcsolatos hiányosság a leggyakoribb veszélyeztetés. A villamos berendezések védőburkolatainak nem megfelelő rögzítése, a villamos vezetékek mechanikai hatás elleni védelmének elmulasztása rendszeresen ismétlődő probléma. A feldolgozóipar, gépipar, illetve a mezőgazdaság területén használt gépek, berendezések esetében továbbra is gyakran fordulnak elő súlyos balesetek a veszélyes tér lehatárolására szolgáló védőburkolatok, biztonsági berendezések hiánya, illetve azok használatának kiiktatása, elmulasztása miatt. A gépkezelői jogosultság hiányában (nem megfelelő képesítés miatt) történő munkavégzés legtöbbször az anyagmozgatással, raktározással kapcsolatban merült fel, (emelőgépek, targoncák jogosulatlan használata). A munkaegészségügyi súlyos veszélyeztetések között továbbra is vezető helyet foglal el az előzetes, illetve az időszakos munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatokra vonatkozó követelmények betartásának elmulasztása; a veszélyes anyagokkal/keverékkel történő munkavégzés egyéni védőeszköz biztosításának hiányában; továbbá a felső beavatkozási határértéket meghaladó zajexpozícióban végzett tevékenység hallásvédő eszköz biztosítása, illetve használata nélkül.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Kontroll alatt a hazai közbeszerzési piac: hároméves rekordot döntött a hiánypótlások száma

2024 első negyedévében összesen 5896 darab hirdetmény érkezett be a Közbeszerzési Hatósághoz, amelyhez 6536 hiánypótlás kapcsolódott. A hiánypótlások száma 4 százalékkal felülmúlta az előző évi adatokat – derül ki a szervezet 2024 első negyedéves Gyorsjelentéséből. Minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 63 a kkv-szektorhoz került.

2024. április 30.

Egyszerűsödött a foglalkoztatási igazolás

A munkaviszony megszűnésekor a munkáltató a munkavállaló számára több, más-más tartalmú dokumentum helyett immár egy darab egységes, a korábbi igazolások kötelező tartalmi elemeit magában foglaló foglalkoztatási igazolás kiállítására köteles.