Tiltott ármegkötés miatt bírságolt a GVH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 325 millió forint bírságot szabott ki a Casio óra- és hangszertermékek hazai forgalmazójára, valamint cseh anyavállalatára, mert meghatározták termékeik internetes viszonteladói árait a kiskereskedők számára, kiiktatva ezzel a vásárlókért folyó versenyt.

A GVH keddi közleménye szerint vizsgálatuk megállapította, hogy a FAST Hungary Kereskedelmi Kft. és cseh anyacége, a FAST CR jogelődje évekig jogsértően határozta meg az általa forgalmazott Casio karórák és billentyűs hangszerek minimális online fogyasztói árait.

Az eljárás feltárta, hogy a cégek „ajánlott fogyasztói árakat” tartalmazó listákat tettek közzé forgalmazóik számára, de a felsorolt árak alkalmazását nemcsak ajánlották, hanem folyamatosan ellenőrizték, eltérés esetén pedig azonnal figyelmeztették a webes kereskedőket. Egy esetben például a cégcsoport azzal fenyegette meg az egyik kiskereskedőt, hogy nem kap több árut, ha továbbra is 10 százalék kedvezménnyel árulja az általuk forgalmazott órákat. A cégek a felhívásokat leginkább szóban, telefonon intézték, hogy azoknak ne maradhasson írásos nyoma – ismertette a versenyhivatal.

A GVH Versenytanácsa az egységes és folyamatos versenyjogi jogsértésért szabta ki a 325 millió forintnyi, egyetemleges bírságot a két vállalkozásra. A nemzeti versenyhatóság a bírság kiszabásakor figyelembe vette, hogy a továbbeladási árak meghatározása a versenyt legsúlyosabban veszélyeztető jogsértések közé tartozik, amellyel maguk a cégek is pontosan tisztában voltak. A versenyhivatal tekintettel volt ugyanakkor arra is, hogy a két vállalkozás elismerte a jogsértést és lemondott a bíróság előtti jogorvoslat lehetőségéről, illetve a jövőbeni hasonló jogsértések elkerülése érdekében megfelelési program bevezetését vállalta.

„A tiltott ármegkötések azt eredményezik, hogy a magyar emberek emelkedő árakkal szembesülnek és többet fizetnek a termékekért, ezért a nyerészkedésnek ezt a formáját a GVH a leghatározottabban elítéli. A továbbeladási árak meghatározása elleni fellépést kiemelten fontos feladatunknak tekintjük, különösen a jelenlegihez hasonló inflációs időszakokban. Sürgetjük a piaci szereplőket, hogy az ilyen jellegű gyakorlataikkal önként hagyjanak fel, mert lelepleződés esetén akár az előző évi nettó árbevételük 10 százalékáig terjedő bírsággal is szembesülhetnek” – hívta fel a figyelmet a közlemény szerint Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. április 8.

11 milliárdos GVH-bírság: a Nitrogénművek új kérelmet nyújt be

A Nitrogénművek Zrt. szerint a Kúria 2022. április 4-én kézbesített végzésével a cég és több hozzá kapcsolódó vállalkozásnak a GVH rájuk bírságot kiszabó döntésével szembeni azonnali jogvédelem iránti kérelmét ugyan elutasította, de érdemben nem döntött az előterjesztett kérelem tartalmáról.
2020. december 12.

Versenyjog – Az engedékenységi politika II.

A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő, Tóth Tihamér által írt Uniós és magyar versenyjog című könyv célja, hogy a versenyjog egészéről átfogó képet adjon, mind az uniós, mind a magyar, illetve mind a vállalati, mind a tagállami szabályokat felölelve, nagy hangsúlyt fektetve a normatív szabályok mögött meghúzódó közgazdasági, versenypolitikai kérdésekre. Az alábbiakban a könyv EUMSZ 101. és 102. cikkének, valamint a Tpvt. 11. és 21. §-ának alkalmazásával foglalkozó fejezetéből olvashatnak egy részletet az engedékenységi politikáról.