Vessel – New York kilátója acélhálós védelemmel nyit újra
Még idén újra látogatható lesz Manhattan tragikus sorsú, sajátos építménye.
Ahol a farkas is jó – a Katona Kamra új darabja
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Katona Kamra új darabja, az Ahol a farkas is jó, az a típusú előadás, amelyiknek egy-egy jelenetén napok, hetek múlva is elgondolkodunk, amelyiknek egy-egy mondata napokkal később, egy látszólag teljesen különböző helyzetben nyer értelmet. A középpontban egy vizsgálati és periratok segítségével is felidézett sorozatgyilkosság áll, de bepillantást nyerünk az ötvenes évek hazai viszonyaiba is.
A Gothár Péter rendezte darab megtörtént esetet dolgoz fel: 1953-54-ben öt tizenéves lány tűnt el Törökszentmiklóson, nem kis riadalmat keltve a környéken. A lányok meggyilkolásáért egy fiatal nőt, Jancsó Piroskát ítélték halálra, aki többször módosította vallomását, volt, hogy azt mondta, a közeli orosz helyőrség katonái erőszakolták és gyilkolták meg a lányokat, később azt állította, saját szexuális vágyaitól hajtva ő volt a tettes, majd saját anyját is megvádolta. Az esetre, az abban rejlő ellentmondásokra több mint egy évtizeddel Jancsó Piroska kivégzése után egy újságíró, Rubin Szilárd figyelt fel, aki évtizedekig kutatta az ügyet. A Katona József Színház darabja többek között az ő befejezetlen, Aprószentek című regényére, valamint vizsgálati és periratokra alapozva meséli el a történteket.
Fotók: Dömölky Dániel
Mármint azt, ami tudható. A darab ugyanis nem írja át a történteket, nem derül ki, mi történt valójában. Az összekeveredett, hiányos mozaikdarabokként egymás után sorjázó jelenetekből mi is csak annyit tudunk meg, amennyit az akkor és ott élők: hallunk pletykát, találgatást, megismerünk többször módosított vallomást, felolvassák nekünk az ítéletet, megtudjuk, ki mit mesélt később a kérdezősködő újságírónak.
Mintha részesei lennénk a történteknek, és az alkotók mindent meg is tesznek azért, hogy ezt az érzést fokozzák. Kezdetnek mindjárt azzal, hogy amíg az ajtók nyitására várunk, a színészek már jelmezben odalépnek hozzánk és elmondják: időnként azt fogják majd kérni, tapsoljunk; az első néhány sorban ülőket felállítják majd, hogy átrendezhessék a székeket; néha agresszíven beszélnek majd hozzánk a színészek, de pusztán szerepük okán. A színpad egyéként is L-alakban körbeöleli a nézőteret, egyes jelenetek (például a holttestek megtalálása, az ítélet végrehajtása) a nézőtéren, a székek között játszódnak – nincs is rá mód, hogy kivonjuk magunkat a történtekből.
De a darab akkor is beenné magát a bőrünk alá, ha fizikailag távol lévő színpadon zajlana. Végig erőteljes zajok, felerősített hangok (például amikor Piroska a kiszemelt lányokat mély levegőt véve szagolgatja) gondoskodnak erről, nem is beszélve a nyersen valóságos nyelvezetről, a szidalmakban, átkozódásokban, az ordítva kiadott parancsokban rejlő indulatokról, a nyílt szexualitásról. Vagy az olyan jelenetekről, mint amikor Piroska anyja egy rozsdás lavór fölé guggolva végzi a dolgát, miközben útszéli stílusban tagadja, hogy évekkel korábban segédkezett volna lánya megerőszakolásában. A bő másfél órás előadás feszültségét, zaklatottságát csak időnként oldja egy kis humor.
A történet ijesztően élethűen adja vissza az 50-es évek hangulatát, például azzal, ahogyan a nyomozás során sorra hibákat vétő, az orosz katonák érintettségét kényszerűségből elkendőző rendőrséget ábrázolja. Vagy azzal, ahogyan megmutatja, amint az emberek gondolkodás nélkül terjesztik a pletykát, miszerint a zsidó templomok felszenteléséhez szűzlányok vére kell, de arról alig beszélnek, hogyan nézte annak idején az egész falu, amikor a háború alatt elhajtották a falu zsidó lakosságát.
Abban, hogy a Kamrában töltött este nyomot hagy a nézőben, a történet mellett nagy szerepük van a színészeknek is. Borbély Alexandra Piroska-figurája összetett: bár egyértelműen bűnösnek tartjuk, képes arra, hogy időnként megsajnáljuk, hogy ne csupán elvetemült gyilkosnak, prostituáltnak nézzük, de a szörnyű körülmények között felnőtt, a jobb életben reménykedő, az olvasásban örömet lelő gyereket is meglássuk benne. Pelsőczy Réka Piroska anyja szerepében azonnal eléri, hogy rendkívül primitívnek, szinte már állatiasnak lássuk, aki a féktelen dühön kívül nem sok érzelemre képes. Keresztes Tamás az ügyet megszállottan kutató, egy lehetetlen szerelem bűvöletében élő figurája a mi kérdéseinket teszi fel, és mi érezzük frusztráltságát, amiért a kapott válaszokból nem rajzolódik ki tisztán a kép. A Farkas főhadnagyot alakító Kovács Lehel és a felettesét játszó Mészáros Béla, valamint az áldozatokat megszemélyesítő Rezes Judit ezernyi aprósággal, mozdulattal és hangsúllyal színesíti az előadást.
Bár a történet kerek, egész, érezzük, hol a vége, mégsem tudjuk lezárni magunkban, amint kilépünk a színház ajtaján. Ott maradnak a kérdések, a csalódottság, amelyet Rubin Szilárd érezhetett, hogy negyven év munkájával sem tudta kideríteni az igazságot. Ugyanakkor megerősödik bennünk a bizonyosság, hogy mindig kérdezni és kérdezni kell, mert semmi sem fekete vagy fehér, mert nem mindig kizárólag a farkas a gonosz és Piroska a jó.