Az állam által biztosított ingyenes szoftverrel törölhetők le a személyes adatok a digitális eszközökről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyarországi adatvédelem új korszakkezdetének nevezte az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli adásában a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára, hogy december 1-jétől az állam által biztosított ingyenes szoftverrel törölheti mindenki személyes adatait a digitális eszközökről.

Tuzson Bence elmondta: a megoldás lényege, hogy új digitális eszköz vásárlása után a dobozon szereplő kóddal fel lehet lépni a médiahatóság honlapjára, ahol az informatikában járatlanok által is érthető szoftver segít a régi készüléken tárolt fényképek, telefonszámok, e-mailek, helykoordináták törlésében.

Megjegyezte, az adatok az eszközökön végzett törlés után is visszakereshetők lesznek, ahogyan a ceruzával írt és kiradírozott szöveg sem tűnik el teljesen a lapról.

Az államtitkár hangsúlyozta: a magyarok  egyre tudatosabbak abban, mit tesznek közzé magukról digitálisan, a kormányzat pedig most ahhoz nyújt segítséget, hogy elektronikus eszközeiken keresztül se férhessenek hozzá illetéktelenek az adataikhoz.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. december 15.

A digitális társadalom olvasatai – VI.

Alábbi cikksorozatában a szerző a digitális társadalom különböző aspektusait tárja elénk, igyekezve lényegre törően bemutatni szerkezetének fontosabb csomópontjait, és összegezni a tudásrendszerek, az internet, a mesterséges intelligencia, a hálózati társadalmak fontosabb, a jogalakulás szempontjából releváns mozgásait. Ezúttal a jogi tudásbázisokat veszi górcső alá.
2021. január 7.

A digitális társadalom olvasatai – VII.

Alábbi cikksorozatában a szerző a digitális társadalom különböző aspektusait tárja elénk, igyekezve lényegre törően bemutatni szerkezetének fontosabb csomópontjait, és összegezni a tudásrendszerek, az internet, a mesterséges intelligencia, a hálózati társadalmak fontosabb, a jogalakulás szempontjából releváns mozgásait. Ezúttal a mesterséges intelligencia alapfogalmait veszi górcső alá.
2021. január 14.

A digitális társadalom olvasatai – VIII.

Alábbi cikksorozatában a szerző a digitális társadalom különböző aspektusait tárja elénk, igyekezve lényegre törően bemutatni szerkezetének fontosabb csomópontjait, és összegezni a tudásrendszerek, az internet, a mesterséges intelligencia, a hálózati társadalmak fontosabb, a jogalakulás szempontjából releváns mozgásait. Ezúttal a jogrendszer tartóeleme, a döntés problematikáját veszi górcső alá.