Hozzáférhetetlenné tehetők a külföldi szervereken tárolt adatok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Külföldi szervereken lévő adatokat is véglegesen hozzáférhetetlenné tehetnek, ha a parlament elfogadja a bünetető tárgyú törvények módosítási javaslatát


A büntető tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat szövege szerint a bíróság által jogerősen elrendelt elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételének végrehajtása átadható lenne azon országnak, amelynek területén a tárhelyszolgáltató székhelye vagy telephelye van.

Az átadással kapcsolatban a két ország igazságügy miniszterei egyeztetnek, ennek során tájékoztatni kell a külföldi felet arról, hogy ha az állam harminc napon belül nem tud eleget tenni a törlésnek, akkor a bíróság elrendeli a blokkolással történő végrehajtást – olvasható a javaslatban.

Ugyanilyen megkereséseket a külföldi felektől Magyarországnak át kell vennie, és a bíróságnak döntenie kell a végrehajtásról. A külföldi ítélet alapján elrendelt végrehajtást haladéktalanul meg kell szüntetni, ha a külföldi ítélet végrehajthatósága megszűnt.

(forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Új pályázatok segítik a magyarországi innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére – tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán.

2024. május 8.

Államkincstár: az azonos nemű bejegyzett élettársaknak is jár a GYED

Kiegészítette a gyermekgondozási díj igénylésére vonatkozó űrlapot és tájékoztatót a Magyar Államkincstár, ezzel is egyértelművé téve: az azonos nemű bejegyzett élettársak is jogosultak a párjuk által szült vagy örökbefogadott gyermekükkel otthon maradni és GYED-et igényelni.