Meghosszabbítható a veszélyhelyzet – döntött a ház


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány 180 nappal meghosszabbíthassa az ukrajnai háború miatt november 1-jétől harminc napra bevezetett veszélyhelyzetet.

Az Országgyűlés lehetőséget adott arra, hogy a kormány 180 nappal meghosszabbíthassa az ukrajnai háború miatt november 1-jétől harminc napra bevezetett veszélyhelyzetet. Az erről szóló előterjesztést kedden 133 igen szavazattal, 40 nem ellenében és 14 tartózkodás mellett szavazta meg a parlament, amely a felhatalmazást bármikor visszavonhatja.

A kormánynak az alaptörvény november 1-jén hatályba lépett módosítása adott lehetőséget arra, hogy fegyveres konfliktusra és a humanitárius katasztrófára tekintettel hirdessen veszélyhelyzetet kormányrendeletben.

Ennek hosszabbítása lehetőséget ad a veszélyhelyzet alatt hozott intézkedések meghosszabbítására is. A kormány különleges jogrendben rendeletet alkothat, amellyel – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint – egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.

A döntés a többi között a hatósági árakat, a takarmány- és élelmiszerellátás-biztonság szempontjából stratégiai jelentőségű mezőgazdasági termékek kivitelével kapcsolatos intézkedéseket, a lakosságot és vállalkozásokat érintő kamatstopokat, az elszabaduló energiaárakat keretek között tartó intézkedéseket érinti, valamint azt, hogy az Ukrajnából menekülők részére biztosíthatók legyenek a szükséges humanitárius intézkedések.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek