Negyven nap elzárásra ítélték az állatkínzót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Állatkínzás miatt jogerősen negyven nap elzárásra ítélte a Siklósi Járásbíróság azt a baranyai férfit, aki bálamadzaggal felakasztott egy kutyát 2020 januárjában – közölte a Pécsi Törvényszék.

A bíróság azt írta, hogy a vádlott haszonállatok tereléséhez kérte el az egyéves nőstény keverék kutyát egy baranyai településen élő ismerősétől. A kutya nyakára bálamadzagot tekert póráz gyanánt, azzal vezette hazafelé. Útközben azonban úgy látta, hogy a kutya a játékos viselkedése miatt mégsem lesz megfelelő a feladatra, ezért elhatározta, hogy elpusztítja.

A férfi egy szántó melletti akácosba vitte az állatot, majd a madzaggal felakasztotta egy fára, a halálát okozva ezzel. A vádlott a tetemet a néhány száz méterrel arrébb található fás területre húzta, majd távozott.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy a Baranya megye déli részén található Cún község határában találták meg az állattetemet, a bejelentés után kezdték el a nyomozást, és rövid időn belül kézre is kerítették az akkor 62 éves gyanúsítottat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. június 18.

Felfüggesztett börtön állatkínzásért első fokon

A Csongrádi Járásbíróság első fokon tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta azt a balotaszállási asszonyt, aki autója mögé kötötte, majd kilométereken át vonszolta kutyáját tavaly nyáron – közölte a Szegedi Törvényszék.