Megváltoztak a cégnyomtatványok
Szerdától már csak az új séma szerint elkészített nyomtatványokat lehet használni a cégeljárásban.
Szerdától már csak az új séma szerint elkészített nyomtatványokat lehet használni a cégeljárásban.
Jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás – ez volt a végrehajtó válasza arra, hol az igazság.
Megújult és bővebb funkciókat kapott a bíróságok két alapvető informatikai rendszere, így biztosítva a gyors és eredményes bírósági munkát. Az Európai Unió társfinanszírozásában megvalósult „Üzenő” projekt 2014. december 19. napján zárult.
Az EIPA 2015. március 10-11-én Luxemburgban rendezi meg a soron következő büntetőjogi tárgyú szemináriumát, amelyre február 4-éig lehet jelentkezni.
A magyar állam megsértette a magántulajdont megillető védelmet, amikor 2013-ban megfosztotta Vékony László soproni trafikost engedélyétől, hogy dohánytermékeket áruljon – mondta ki kedden első fokon, nem jogerősen az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban.
Ha a keresetindítási határidő legalább 31 nap és a bírósági eljárás kezdeményezésekor fizetendő illeték összege az 500 000 forintot meghaladja, az eljárási illetékkötelezettség önadózással is teljesíthető.
Pert nyertek első fokon az egri Markhot Ferenc kórház dolgozói.
2015-től bővül a kapcsolt vállalkozások köre, mivel ezentúl nemcsak az azonos tulajdonosi körbe tartozó cégek tartoznak ide, hanem azok is, ahol „csak” az ügyvezetés egyezik meg. Ennek köszönhetően az eddiginél szélesebb kört fognak érinteni a transzferárakra vonatkozó adminisztrációs kötelezettségek és vizsgálatok. Azoknak, akik a jogszabály-módosítások miatt kerültek be a kapcsolt vállalkozások körébe 2015. január 15-ig kell ezt bejelenteniük az adóhatóságnál.
Megújult és bővebb funkciókat kapott a bíróságok két alapvető informatikai rendszere – derül ki az OBH közleményéből.
Online tájékozódhatnak peres ügyeik várható időtartamáról, valamint a nap 24 órájában benyújthatják igazgatási panaszaikat az állampolgárok és jogi képviselőik az Országos Bírósági Hivatal legújabb elektronikus fejlesztéseit használva. Az Európai Unió társfinanszírozásában megvalósult „Levelező” projekt (EKOP 2.1.22.-2013-2013-0001) 2014. december 19. napján zárult – derül ki az OBH közleményéből.