Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egyenlőtlen munkaidő beosztás esetén a Munka törvénykönyv 124. §-a választási lehetőséget biztosít a munkáltatónak arra nézve, hogy a szabadságot munkanapban, avagy a munkavégzés alóli mentesülés tartamával egyező óraszámba adja ki.
Az alapügy
Az I. és II. rendű felperes 2013. január 1-jétől vízműgépész munkakörben állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél, amely jogviszonyt megelőzően a munkáltatói jogelőd alkalmazásában álltak. Az alperes üzemegységénél vízműgépész munkakörben 2014. december 1-jéig 10 fő, ezt követően 9 fő állt munkaviszonyban, azonos munkaidő beosztás mellett. A 9 munkavállalóból 7 fő – köztük a felperesek is – 2014. szeptember 1-jén szakszervezeti tagok voltak.
2013. január 1-től az I. rendű felperes órabére 767.- forint, II. rendű felperes órabére 753.- forint volt, míg a felperesekkel azonos munkakörben dolgozó többi munkavállaló órabére ennél alacsonyabb összegű volt.
2014. július 11-én az I. rendű felperes, a szakszervezet vezetői, valamint a szakszervezet jogsegélyszolgálatának ügyvédje a túlórák elszámolásával és a szabadság kiadásával kapcsolatos kifogásaik ügyében egyeztetni kívántak az alperesi igazgatóság elnökével, aki azonban a résztvevőkkel minősíthetetlen hangnemben kiabált.
2014. szeptember 1-től az alperes a felperesekkel azonos munkakörben dolgozó 5 fő munkabérét megemelte, ugyanakkor a felperesek, valamint további 2 munkavállaló munkabérét nem módosította.
A szakszervezet 2014. október 6-án fordult panasszal az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, amelyben az alperes 2014. augusztus 1-jétől megvont „folyamatos műszak” címén folyósított pótlék megszüntetését sérelmezték. Az Egyenlő Bánásmód Hatósága a szakszervezet vezetőjének címzett válaszlevelében kifejtette, hogy az előadott panasz kapcsán védett tulajdonság, illetve diszkriminációs panasz nem állapítható meg.
2014. december 1-jétől a felek munkaszerződés módosítást kötöttek, amellyel szemben azonban továbbra is egy havi munkaidőkeret alkalmazása mellett, megszakítás nélküli munkarendben, váltott műszakban látták el a feladataikat akként, hogy az egyik napon 7 órától 19 óráig, a következő napon 19 órától 7 óráig dolgoztak, amely munkavégzést 2 szabadnap követett.
A kereset tartalma
A felperesek a keresetükben elmaradt munkabér, műszakpótlék-különbözet, továbbá túlórapótlék-különbözet, valamint szabadság idejére járó távolléti díj-különbözet megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Álláspontjuk szerint a munkáltató 2014. szeptember 1-től megtorlásként nem részesítette őket órabér emelésben, amellyel megsértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Védett tulajdonságként szakszervezeti tagságukra hivatkoztak. Érvelésük szerint az alperesnek a szabadság idejére járó távolléti díjat a napi 12 óra figyelembevételével kellett volna elszámolni, tekintettel arra, hogy a beosztás szerint nappali és az éjszakai munkavégzésük is 12 órás napi munkaidőnek minősült.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította, amely döntést a felperesek fellebbezése alapján eljárt törvényszék jogerős ítéletével helybenhagyott.
A Kúria döntése
A felperesek felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Kúria ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta és az alábbi elvi kérdésekben döntött.
A perbeli időszakban a munkáltató megállapítása hiányában az alperesnek az egyenlőtlen munkaidő beosztás ellenére is lehetősége volt a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 87. § (1) bekezdésében foglalt munkanap naptári napban történő meghatározására, ezért a felperesek számára valamennyi olyan nap munkanapnak minősült, amikor részükről munkavégzés történt.
Az alperes döntésének hiányában a munkanap nem határozható meg a felperesek által előadott 7-7 vagy 19-19 óráig tartó időtartamban akkor sem, ha erre a jogszabályi rendelkezés korábban is lehetőséget nyújtott. Az Mt. 87. § (1) bekezdésében foglaltaknak ezért az Mt. 124. §-ában foglaltak alkalmazására, annak (2) és (3) bekezdésének munkáltató részére biztosított választási lehetőségére kihatása nincs.
Az Mt. 124. §-a határozza meg a szabadság kiadásának módját, egyenlőtlen munkaidő beosztás esetén választási lehetőséget biztosítva a munkáltatónak arra nézve, hogy a szabadságot munkanapban, avagy a munkavégzés alóli mentesülés tartamával egyező óraszámba adja ki. (Mt. 124. § (2)-(4) bekezdés).
Az Mt. 124. § (3) bekezdésének rendszertani és nyelvtani értelmezése alapján megállapítható, hogy a rendelkezés alkalmazása a munkáltató számára nem kötelezettség, csupán egy lehetőség.
A megtorlás megállapításához mindig szükséges egy alap diszkriminációs tényállás, vagyis egy olyan, az egyenlő bánásmód megsértését kifogásoló előzetes eljárás, amelyre tekintettel az érintett utóbb jogsérelmet szenved. A jogszabálysértő magatartás körében a védett tulajdonságot nem a végső jogsérelem jelentkezésekor, hanem az előzetes kifogás vagy panasz előterjesztésekor kell valószínűsíteni.
Ha a munkavállaló az egyenlő bánásmód megsértésére hivatkozik, a munkáltatónak a kimentést megelőzően lehetősége van a valószínűsített védett tulajdonság és a hátrány közötti okozati összefüggés hiányának bizonyítására, amely nem azonos a kimentésben foglalt feltételek (Ebktv. 7. §, 22. §) bizonyításával.
