A Kúria kiadmányozási jogsértésekről vallott felfogásának újragondolása döntési jogkör és felhatalmazás hiányában IV. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt időszakban a Kúria és az alsóbb bíróságok jelentős számú esetben semmisítettek meg közigazgatási határozatokat – jellemzően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal döntéseit –, azon oknál fogva, hogy azok kiadmányozása nem volt szabályszerű. A kiadmányozás és a semmisség összefüggéseinek megítélése körüli bizonytalanságok, továbbá az ügyek száma és hordereje vezetett végül a Kúria 1/2019. számú Közigazgatási-munkaügyi-polgári jogegységi határozatához. Jelen tanulmány miközben sorra veszi és kibontja az említett jogegységi határozat elvi tételeit, annak egy rendkívül alapos és sokszempontú kritikáját fogalmazza meg…

Az elmúlt időszakban a Kúria és az alsóbb bíróságok jelentős számú esetben semmisítettek meg közigazgatási határozatokat – jellemzően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal döntéseit –, azon oknál fogva, hogy azok kiadmányozása nem volt szabályszerű. A kiadmányozás és a semmisség összefüggéseinek megítélése körüli bizonytalanságok, továbbá az ügyek száma és hordereje vezetett végül a Kúria 1/2019. számú Közigazgatási-munkaügyi-polgári jogegységi határozatához. Jelen tanulmány miközben sorra veszi és kibontja az említett jogegységi határozat elvi tételeit, annak egy rendkívül alapos és sokszempontú kritikáját fogalmazza meg és vezeti le több szálon:

5.7. A bíróságok által párhuzamosan alkalmazott közigazgatási, perjogi dilemmák

5.7.1. A KMPJE megalkotásakor a bíróságok már egyaránt ítélkeztek a régi Pp., és a Kp. alkalmazásával (mindkét esetben a Ket.-en alapuló határozatok felülvizsgálatával, illetve mostanra már az Ákr.–Kp. párosítás is elő kellett, hogy forduljon), ennek ellenére ezen új jogszabályokat a Kúria nem vonta az értelmezési körébe.

5.7.2. Külön is kiemeljük a Kp.-nek a közigazgatási szerződéssel kapcsolatos perben való ítélethozatalra vonatkozó 94. § (1) bekezdés b) pontját, miszerint „a bíróság a jogsértés megállapítása esetén, […] a közigazgatási szerződést semmisségi ok fennállása miatt megsemmisíti, ha a szerződő közigazgatási szerv a közigazgatási szerződés megkötésére nem rendelkezett hatáskörrel, vagy a közigazgatási szerződést képviseleti joggal nem rendelkező személy írta alá”.

Ez a szabály több vonatkozásban is fontos a témánk szempontjából. Egyrészt a normaszöveg erősíti a KMPJE érvelését, mert az aláírási, képviseleti (kvázi kiadmányozási) kérdést a „vagy” kötőszóval egyértelműen külön kezeli a hatásköri kérdéstől, következésképp a kettő nem lehet egy és ugyanaz.

Másfelől a képviseleti kérdést súlyában, jelentőségében a semmisségi okok között tartja számon.

Végül a rekontra megint csak a KMPJE tartalma melletti érvelés, mert e szabály lényegében a Ket. és az Ákr. azon felhatalmazó rendelkezéseiből[1] ered, amely más törvénynek is enged semmisségi okot kimondani (létrehozni). A Kp. esetén is ezzel a felhatalmazással élt a jogalkotó, amikor újabb normasértést minősített semmisségi okká a képviselet vonatkozásában.

5.7.3. Szót érdemel továbbá a Kp. 94. § (7) bekezdésében rendelt segédszabály is, miszerint: „Nincs helye megsemmisítésnek, ha a közigazgatási szerződés megkötésére hatáskörrel rendelkező szerv, illetve a képviseleti joggal rendelkező személy a közigazgatási szerződést azonos tartalommal utólag jóváhagyja.” Mivel közigazgatási szerződésről beszélünk, a civiljogi megközelítésben nincs semmi rendkívüli, a szabály lényegében a magánjogi rendelkezéseket[2] képezi le. A szövegezés azonban már itt is disszonáns, mert a hatáskörrel rendelkező szervet és a képviseleti joggal rendelkező személyt külön-külön említi. Ez értehetetlen, lévén egy szerv csakis a képviselőjén keresztül tud eljárni, így az első fordulat tartalom nélküli; pontosabban a kettőnek csak együtt van értelme. A jogszabályi szinten meglévő terminológiai zavar számunkra annyiban érdekes, hogy a fogalmi koherencia megbomlik, segítségül kell hívni az értelmezési módszereket, amit a KMPJE hatáskörről vallott felfogásánál is jeleztünk.

5.7.4. A jelenlegi ellentmondásos jogi környezetet vizsgálva azzal a furcsasággal kell zárnunk a hatósági szerződés kérdéskörét, hogy a Kp. semmisségi okként nevesíti a közigazgatási szerződés megfelelő aláírásának a hiányát, ugyanakkor a Ket. nem támaszt olyan követelményt, hogy a hatósági szerződést a hatóság oldaláról bárkinek is alá kellene írnia.[3] Az Ákr. az aláírás kérdését a Ptk. háttérjogszabálykénti nevesítésével oldja meg.[4]

5.7.5. Áttérve a Kp. másik – „Megsemmisítés vagy hatályon kívül helyezés” – szabályára, a 92. § (1) bekezdés a) pontjában azt olvashatjuk, hogy „a bíróság a közigazgatási cselekményt […] megsemmisíti, ha a közigazgatási cselekmény semmis vagy jogszabályban meghatározott okból érvénytelen, vagy olyan lényeges alaki hiányosságban szenved, amely miatt nem létezőnek kell tekinteni”.[5] E szabály mintha csak az aláírási hiátusokra lenne megalkotva. A nem megfelelő kiadmány formai kategória is, valamint a KMPJE értelmezésével eltér a „hatásköri semmisség”-től, tehát ezen jogszabályhely feltételei akkor is teljesülnek, ha a kiadmányozás mégsem hatásköri kérdés. A „nem létező” közigazgatási cselekmények esetköre problémás, mert arra nézve sem a korábbi, sem a jelenleg hatályos közigazgatási jogból és közigazgatási perjogból nem tudunk ismereteket kinyerni. A KMPJE-nek ezen esetkörrel is foglalkoznia kellett volna, miszerint beleillik-e a kiadmányozás ilyen típusú elégtelensége a Kp. felhívott tényállásába.

5.7.6. Szerkezeti szempontból ide is illene, ezért megemlítjük, de a KMPJE megállapításainak sorrendjét követve az 5.10. pontban fogjuk tárgyalni azt, hogy a KMPJE ratio decidendijének negyedik állítása joggal össze nem férő eljárásjogi megoldásra buzdítja a bírákat a Kp. és a régi Pp. döntési formáinak összekeverésével.

5.8. A KMPJE kompatibiltása az Ákr.-rel és más közigazgatási eljárásjogokkal

5.8.1. A KMPJE megalkotásakor érvényes szabályok értelmében a 2020. január 1-jét megelőzően hozott közigazgatási tárgyú jogegységi határozatokat az eltérő iránymutatást tartalmazó, a közigazgatási bíróságokról szóló 2018. évi CXXXI. törvény szerint elfogadott jogegységi határozat meghozataláig,[6] míg az aktuális helyzet szerint,[7] határozatlan ideig, a Kúria általi hatályon kívül helyezésig kell alkalmazni.

Ezek azt jelentik, hogy a KMPJE-t a 2018. január 1. napjától hatályos Ákr., illetve Kp. alapján lefolytatott ügyekben is irányadónak kell venni, amivel nyilvánvalóan maga a JT is tisztában volt. Ezért lett volna fontos és elvárható, hogy szóljon arról is, mi a jogszerű magatartás azon aktuális ügyekben, amik már javában a bíróságokon lehetnek. Napjainkban többféle variáció kerülhet a bíróságok elé: a Ket.-et alkalmazó közigazgatási határozat Pp. vagy Kp. szerinti felülvizsgálata, továbbá az Ákr.-en vagy más közigazgatási eljárási joganyagon alapuló közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata a Kp. alkalmazásával. A KMPJE mindezen lehetőségek közül csakis a Ket.–Pp. kombinációval foglalkozott.

5.8.2. Az Ákr. – a Ket.-től eltérően – a hatáskör mibenlétéről nem is szól, annyit tudunk meg belőle, hogy: „A hatóság a hatáskörébe tartozó ügyben […] köteles eljárni.”[8] A KMPJE erősen építkezett a Ket. 19. §-ára is, amiben a hatáskör és a hatáskör-átruházás fogalmait boncolgatta a jogalkotó. Ez az Ákr.-ből kiesett, hasonlót sem találni benne, így a KMPJE alkalmazásának mikéntje e téren is megoldatlan az Ákr. alapulvételével elbírálandó ügyekben.

5.8.3. Az Ákr. egyátalában nem tartalmaz arra vonatkozó jogi parancsot, hogyan kell egy döntést kiadmányozni. Általános elvárásként azt mondja, hogy „[a] hatóság írásban, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényben[9] […] meghatározott elektronikus úton (a továbbiakban együtt: írásban), vagy személyesen, írásbelinek nem minősülő elektronikus úton (a továbbiakban együtt: szóban) tart kapcsolatot az ügyféllel és az eljárásban résztvevőkkel.”[10]

Az Ákr. – a Ket.-hez képest – a döntés tartalmánál is a lakonikus megfogalmazást alkalmazta. „A döntés tartalmazza az eljáró hatóság, az ügyfelek és az ügy azonosításához szükséges minden adatot, a rendelkező részt – a hatóság döntésével, a szakhatóság állásfoglalásával, a jogorvoslat igénybevételével kapcsolatos tájékoztatással és a felmerült eljárási költséggel –, továbbá a megállapított tényállásra, a bizonyítékokra, a szakhatósági állásfoglalás indokolására, a mérlegelés és a döntés indokaira, valamint az azt megalapozó jogszabályhelyek megjelölésére is kiterjedő indokolást.”[11]

5.8.4. Ha KMPJE azon tanulságát vesszük alapul, hogy a hatáskör meglétét az dönti el, hogy az eljárás egészéből, az egyes eljárási cselekményekből, a döntés külső megjelenéséből, tartalmából megállapítható-e, hogy ténylegesen melyik hatóság járt el, akkor egyelőre két üres halmaz áll a rendelkezésünkre. Az Ákr. idézett paragrafusa értelmében tehát „[a] döntés tartalmazza az eljáró hatóság […] azonosításához szükséges minden adatot […]”. A KMPJE a hatáskörre következtetést a döntés külső megjelenéséből igényli, ám egyetlen elemet sem emel ki, mint szükségeset, illetve elégségeset. A patthelyzetben úgy tűnik az Ákr. a jogalkalmazóra vár(t),[12] míg a jogalkalmazó a jogalkotóban bizakodott. A végeredmény egyelőre nem sok jóval kecsegtet.

5.8.5. Ha más, szakigazgatási jogszabályokat is megvizsgálunk, az általános közigazgatási eljárásról teljesen leválasztott adóigazgatásban például megmaradt a Ket. szerinti szabályozás, nevesül: „A döntés tartalmazza az eljáró adóhatóság […] azonosításához szükséges minden adatot, […] a hatáskör gyakorlójának nevét, hivatali beosztását, valamint a döntés kiadmányozójának a nevét, hivatali beosztását, ha az nem azonos a hatáskör gyakorlójával.”[13]

Megint másutt azt olvassuk, hogy „[a] határozatnak – ha jogszabály további követelményt nem állapít meg –, tartalmaznia kell az indokolásban a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv hatáskörét és illetékességét megállapító jogszabályra történő utalást, a döntéshozatal helyét és idejét, a hatáskör gyakorlójának nevét, hivatali beosztását, valamint a döntés kiadmányozójának a nevét, hivatali beosztását, ha az nem azonos a hatáskör gyakorlójával, a döntés kiadmányozójának aláírását és a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv bélyegzőlenyomatát”.[14]

Nem lesz tehát egyszerű eligazodni a közigazgatás útvesztőjében, hol ez, hol az a követelmény és ehhez a KMPJE általános útmutatását is sokkal nehezebb lesz tartalommal megtölteni, és megítélni mi a helyes (szabályszerű) eljárás, és az elégséges tartalom. Főleg nehéz lesz mindez az ügyfélnek, aki a tényleges címzettje a határozatoknak.

A Ket. módosításai által bevezetett, majd az Ákr.-rel folytatott új döntési formák (például a hatóság hallgatása, függő hatályú döntés, automatikus döntéshozatal)[15] a hagyományos döntések számát bizonyosan csökkentik, ami a kérdés horderején változtat(hat). Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény által szabályozott elektronikus aláírások esetében is észszerűen tehető fel, hogy a jövőben csökken majd az aláírásokkal (kiadmányozással) kapcsolatos kockázat, de épp a saját praxisunkból tudunk példával szolgálni arra nézve, hogy a formaváltás nem feltétlenül jár a probléma kiküszöbölésével. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 20.K.30.210/2018/25. számú ítéletében egy olyan, elektronikusan aláírt határozat semmisségét állapította meg, amelynél az elektronikus aláírás kifejezetten az olvasó tudtára adta, hogy a helyettes aláíró nem a hatásköri gyakorlótól, hanem magától a kiadmányozótól származtatta az aláírási jogát, amivel a hatásköri láncot vitán felül megbontotta.[16]

5.9. A nyilvánvaló semmisség

5.9.1. A Kúria e körben magán a KMPJE-n belül sem következetes. A KMPJE indokolása azzal kezdődik, hogy a semmisség kérdéskörében nem lép fel az univerzalitás igényével, kizárólag a Ket. 121. § (1) bekezdés b) pont első fordulatával (a hatáskörrel) kapcsolatos, de ott is csak bizonyos kérdésekkel fog foglalkozni. Amikor pedig a nyilvánvaló semmisséget tárgyalja, már a Ket. teljes 121. § (1) bekezdését, azaz majdnem az összes semmisségi okot értelmezi. Ezért is mondja, hogy a nyilvánvaló semmisség eseteinek tételes felsorolása nem lehetséges.

5.9.2. Abban semmi kivetnivalót nem találunk, hogy a külön bizonyítást nem igénylő esetekre egy gyűjtőkategóriát, a nyilvánvaló semmisséget alkalmazza a Kúria. Az viszont már nyitott kérdés, hogy ennek a munkafogalomnak milyen többletjelentése van a bírósági gyakorlat formálására. Mivel tudunk meg többet a semmisség jogi természetéről? Közelebb jut-e ez által a bíró a problémák azonosításához? Szerintünk nem, de önmagában ezért nem tárgyalnánk e részkérdést.

5.9.3. A hibás levezetést abban az állításban látjuk, mely szerint: „Amennyiben a semmisség bizonyítást igényel, a Kúria a jogerős döntést hatályon kívül helyezi, és az alsóbb fokú bíróságot új eljárásra utasítja a bizonyítás lefolytatása érdekében.” (KMPJE III.6.). Akár a régi Pp. 339. § (1) bekezdését[17] vagy a felülvizsgálatra vonatkozó 275. §-át[18] vesszük alapul, akár a Kp. 121. §-át,[19] esetleg a 92. §-át,[20] egyikben sincs olyan opció, hogy a Kúria feltételezésekre hagyatkozva hozhatna döntést (a Kp. esetében már a 118. § szerinti befogadhatóság is leszűkíti a mozgásterét). Ahhoz, hogy a Kúria az alsóbb fokú bíróság döntését ne hagyja életben, az ítéleti bizonyosság fokán kell tudnia, hogy az jogszabálysértő. Ha nem tudja, hogy jogszabálysértő-e, és éppen azért kellene még további bizonyítást felvenni, hogy ez kiderüljön, akkor nem minősítheti jogszabálysértőnek a felülvizsgálat tárgyává tett döntést, és így kasszációs jogkörével sem élhet. A Kúria e részkérdésben olyan használati útmutatót adott a bíróságoknak, ami alapján azok nem fognak tudni eligazodni. Ha a Kúria hivatalból nem vehet fel bizonyítást, és a semmisség az előtte levő iratanyagból nem állapítható meg, úgy nem kapott eljárási jogot arra, hogy kétségei miatt, valószínűsítésre alapozva rendeljen el új eljárást.

5.9.4. Még egy gondolat erejéig időzzünk el a nem nyilvánvaló semmisségre előírt procedúráról. Ha a fenti eljárásjogi aggályok ellenére ez a megoldás működőképes is lenne, logikájában ugyan miben különbözik a KMPJE-vel megváltoztatott gyakorlattól, miszerint ha nem tudom, hogy jó-e, úgy jóvá sem hagyom. Saját kérdésünket megválaszolva: gondolatmenetében semmiben. Kiindulópontjait tekintve abban, hogy itt semmisségi ok gyanúja miatt adnák vissza, míg a korábbi gyakorlat a semmisséget nem eredményező hiba (aláírás) miatt rendelkezett az ismétlés felől. A megközelítési mód azonos, amiről nem tudok eleget, azt nem ismerem el helyesnek. Ha pedig a kritikánk 5.6. pontjában írtak is helyesek lennének, és a kiadmányozás a hatáskör égisze alatt vizsgálandó – azaz a semmisség körébe vonható –, úgy a nyilvánvaló semmisségre adott KMPJE-levezetés nem gyöngíti, de támogatja a korábbi bírói gyakorlatot.

5.10. A bírósági ítéletek rendelkező részeit egységesítő elvárás

5.10.1. A KMPJE módszertant is adott a bíróságoknak, amikor a negyedik pontjában kimondta, hogy „[a] közigazgatási perben eljáró bíróság az elsőfokú hatósági döntés semmissége esetén a másodfokú hatósági döntést hatályon kívül helyezi és az elsőfokú döntést megsemmisíti”.[21]

Az egyedi ítéletek rendelkező részében elvárt ilyen jogi parancs egyrészt eltér a régi Pp. gyakorlatától, illetve szövegétől, másrészt nem egyeztethető össze a Kp. döntési formuláival.

5.10.2. A régi Pp. 339. § (1) bekezdése szerint: „Ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik, a bíróság […] a jogszabálysértő közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a közigazgatási határozatot hozó szervet új eljárásra kötelezi.” Az első fordulat felhatalmazása alapján a Ket. 121. § (1) bekezdése szerinti megsemmisítést,  mint rendelkezést akár alkalmazni is lehetne, de az ítélkezési gyakorlat eddig rendszerint a „másodfokú határozat elsőfokú határozatra is kiterjedő hatályon kívül helyezése” fordulatot használta, még semmisség esetén is.[22] A kijegecesedett gyakorlatot most mással felváltani nem kizárt, de motívumairól szívesen olvastunk volna. Azokban az ügykörökben, ahol a régi Pp. 339. § (2) bekezdése reformatórius jogkört is adott a bíróságoknak a KMPJE útmutatása már biztosan sérti a régi Pp.-t, mert ott a másodfokú közigazgatási határozatot nem hatályon kívül kell helyezni, hanem meg kell változtatni akként, hogy az elsőfokú határozatot megsemmisíti a bíróság. Mivel a bírói gyakorlatból megismerhető esetek legtöbbje adózási tárgyú határozat, a megváltoztatási jogkörben kell eljárni, ez az irányadó.

5.10.3. Áttérve a Kp.-re, abban a bíróságok döntési formuláját illetően a jogi kifejezéstár alapvetően megváltozott.

A Kp. 92. § (1) bekezdés a) pontja szerint: „A bíróság a közigazgatási cselekményt […] megsemmisíti, ha a közigazgatási cselekmény semmis […].” Ezen egyértelmű szabály okán a Kp. alkalmazásával hozott határozatokban a bíróság ítéletének rendelkező része a következőképpen kell(ene), hogy szóljon: „a másodfokú határozatot az elsőfokú határozatra kiterjedően megsemmisítem”, ami nem fér össze a KMPJE által rendelt „hatályon kívül helyezi” terminológiával.

5.10.4. Kritikánkat e körben összegezve: a Kúria által megfogalmazott etalon olyan megoldást tartalmaz, amely sem a régi Pp., sem pedig a Kp. szabályai alapján nem követhető, mert az téves rendelkező rész(eke)t eredményez.

A tanulmány további részeit a folytatásban közöljük. A tanulmányt teljes terjedelmében elolvashatják a Jogesetek Magyarázata folyóirat 2019/2-3. számában is, ami várhatóan 2019. szeptember elején jelenik meg.

[1] A Ket. 121. § (2) bek. szerint: „Törvény valamely meghatározott forma mellőzését, illetve valamely súlyos eljárási jogszabálysértést is semmisségi okká minősíthet.” Az Ákr. 123. § (1) bek. h) pontja kimondja, hogy: „[…] a döntést meg kell semmisíteni […], ha valamely súlyos eljárási jogszabálysértést törvény semmisségi oknak minősít”.

[2] A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 20. § (3) bek. szerint: „Ha a munkáltatói jogkört nem az arra jogosított személy (szerv, testület) gyakorolta, eljárása érvénytelen, kivéve, ha a jogkör gyakorlója a jognyilatkozatot jóváhagyta […].” A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) álképviseletre vonatkozó 6:14. § (1) bek.-e értelmében: ,,Aki képviseleti jog nélkül vagy képviseleti jogkörét túllépve más nevében jognyilatkozatot tesz, nyilatkozata a képviselt jóváhagyásával vált ki joghatást.”

[3] Ld. Ket. 76. § (2a) bek.

[4] Az Ákr. 92. § (2) bek. sorolja fel a hatósági szerződés kötelező tartalmi elemeit, míg a 93. § (5) bek. szerint: „Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a hatósági szerződésre az azt szabályozó jogszabály rendelkezéseit, ennek hiányában a Ptk. szerződésekre vonatkozó általános szabályait kell alkalmazni.” A Ptk.-nak az írásbeli alakhoz kötött szerződésre vonatkozó 6:70. §-a rögzíti az aláírással kapcsolatos elvárásokat.

[5] Ugyanezt találjuk a Kp. 85. § (3) bek. a) pontjában is, miszerint: „A bíróság hivatalból veszi figyelembe a vitatott közigazgatási cselekmény semmisségi vagy törvényben meghatározott más érvénytelenségi okát, illetve az olyan lényeges alaki hiányosságot, amely miatt a közigazgatási cselekményt nem létezőnek kell tekinteni.”

[6] A közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépéséről és egyes átmeneti szabályokról szóló 2018. évi CXXXI. törvény 19. § (1) bek.

[7] Ld. II. rész 3. lj. A közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépéséről és egyes átmeneti szabályokról szóló 2018. évi CXXXI. törvényt a közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépésének elhalasztásáról szóló törvény hatályon kívül helyezte.

[8] Ákr. 15. § (1) bek.

[9] 2015. évi CCXXII. törvény az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól.

[10] Ákr. 26. § (1) bek.

[11] Ákr. 81. § (1) bek.

[12] „[A]z Ákr. bevallott koncepciója, hogy absztrakt szabályokon keresztül teret engedjen a jogalkalmazói jogértelmezésnek […].” Barabás–Baranyi–FAZEKAS (I. rész 6. lj.) 15.

[13] 2017. évi CLI. törvény az adóigazgatási rendtartásról (a továbbiakban: Air.) 73. § (1) bek. a) és d) pontjai.

[14] 2007. évi XVII. törvény a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről 55. § (4b) bek. ef)–g) pontok.

[15] Ket. 29. § (1c)–(1d) bek., 71. § (2) bek. a) pont, illetve Ákr. 40. §, 41. § (1)–(2) bek., és 80. § (2) bek.

[16] Az említett esetben – bővebben – arról volt szó, hogy a kiadmányozás jogát a hatáskör általános gyakorlója átengedte, az így jogosított személyt pedig – a perbeli érvelés alapján – valaki más helyettesítette, akinek a neve és tisztsége olvasható is volt az elektronizáció okán. A valódi tényállás azonban nem ez volt, hanem hogy az ügyfél tudtára azt adták a konkrét szövegezéssel, hogy a hatáskör gyakorlója átengedte a kiadmányozás jogát, azonban a kiadmányozási jogosultat helyettesítő személy már a kiadmányozót tette meg hatáskörgyakorlónak – konkrétan az ő „nevében” ejtette meg a kiadmányozást –, elfelejtve megemlíteni, hogy az eredeti hatáskörgyakorlótól származtatja a fellépési jogát a helyettesítés körülménye által.

[17] A régi Pp. 339. § (1) bekezdése értelmében: „Ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik, a bíróság – az ügy érdemére ki nem ható eljárási szabály megsértésének kivételével – a jogszabálysértő közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a közigazgatási határozatot hozó szervet új eljárásra kötelezi.”

[18] A régi Pp. 275. § (4) bekezdése szerint: „Ha a határozat – a (3) bekezdésben foglalt eljárási szabály megsértésének kivételével – jogszabályt sért, a Kúria a jogerős határozatot egészben vagy részben hatályon kívül helyezi, és ha a döntéshez szükséges tények megállapíthatók, helyette, illetve az elsőfokú határozat helyett a jogszabályoknak megfelelő új határozatot hoz, egyébként az ügyben eljárt első- vagy másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.”

[19] A Kp. 121. § (1) bekezdése alapján: „Ha a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemére kiható módon jogszabálysértő, a Kúria a jogerős határozatot egészben vagy részben hatályon kívül helyezi, és szükség esetén az ügyben eljárt elsőfokú vagy másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítja. A Kúria ítéletében a jogerős határozatot szükség esetén a közigazgatási cselekményre kiterjedő hatállyal helyezi hatályon kívül és a közigazgatási szervet kötelezi új eljárás lefolytatására.” Ugyanezen jogszabályhely (2) bekezdése szerint: „Ha a felülvizsgálni kért határozat a jogszabályoknak megfelel, vagy olyan eljárási szabálysértés történt, amely az ügy érdemi elbírálására nem hatott ki, a Kúria a megtámadott határozatot hatályában fenntartja.”

[20] A Kp. 92. § (1) bekezdés a) pontja akként rendelkezik, hogy „[a] bíróság a közigazgatási cselekményt – a közlésére visszamenőleges hatállyal – megsemmisíti, ha a közigazgatási cselekmény semmis vagy jogszabályban meghatározott okból érvénytelen, vagy olyan lényeges alaki hiányosságban szenved, amely miatt nem létezőnek kell tekinteni.”

[21] A KMPJE a III.7. pontjában szól újra a semmis döntésekről, de itt sem bontja ki, mi a negyedik pontban tett következtetésének az alapja.

[22] Így pl. a Kúria Kfv.I.35.470/2017/5. számú határozata akként rendelkezik, hogy: „A Kúria […] az alperes […] számú határozatát – az elsőfokú határozatra is kiterjedően – hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezi.” A Kúria, egy másik semmisségi ügyben, Kfv.III.37.599/2017/6. számú ítéletével ugyanígy járt el: „A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 24.K.34.257/2016/7. számú ítéletét és az alperes HAJ-01427-5/2014. számú határozatát – az elsőfokú határozatra is kiterjedően – hatályon kívül helyezi és az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezi.”