Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ugyanaz a munkáltató a munka törvénykönyvében meghatározott több ok miatt is elrendelhet vasárnapra rendes munkavégzést. Ha bizonyítást nyer, hogy a munkavállaló számára nem csak amiatt volt elrendelhető a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzés, mert a munkáltatója kereskedelmi tevékenységet folytató munkáltatói, hanem azért is, mert rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatóról van szó, a munkavállaló részére vasárnapi pótlék nem jár – a Kúria eseti döntése.
Ami a tényállást illeti, az alperes munkaügyi ellenőrzést tartott a felperes cipőüzlet munkavégzési helyén, és az ott feltárt munkaügyi szabálytalanság miatt munkaügyi bírsággal sújtotta, valamint kötelezte, hogy 3 fő munkavállaló részére fizesse meg két hónapban teljesített vasárnapi munkavégzésért járó 50%-os bérpótlékot (vasárnapi pótlékot), mivel az alperes szerint őket az ellenőrzéssel érintett két hónapban a felperes vasárnap is foglalkoztatta, ennek ellenére a vasárnapi napokon végzett munkáért járó 50%-os bérpótlékot nem fizette ki. A felperes szerint a vasárnap is nyitva tartó bevásárlóközpontban üzemelő egységek dolgozóinak nem kötelező vasárnapi pótlékot fizetni.
Az alperes megállapította, hogy a felperes a kis- és középvállalkozások kategóriájába tartozik, fő tevékenysége a lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem, így a kereskedelmi törvény alapján szerinti kereskedelmi tevékenységet végez, ezért a munka törvénykönyve alapján [101. § (1) bekezdés i) pont: „Vasárnapra rendes munkaidő a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló számára osztható be.”] az általa foglalkoztatott munkavállalókat vasárnapra rendes munkaidőben történő munkavégzésre oszthatja be, azonban ilyen esetben részükre pótlékot kell fizetni. Az Mt. 140. § (1) bekezdésének a) pontja ugyanis úgy fogalmaz, vasárnapi munkavégzés esetén ötven százalék bérpótlék (vasárnapi pótlék) jár, ha a munkavállaló a rendes munkaidőben történő munkavégzésre kizárólag a 101. § (1) bekezdés d), e) vagy i) pontban meghatározott feltételek alapján kötelezhető.
A felperes keresete
A felperes szerint nem jár vasárnapi pótlék a munkavállalónak, ha a vasárnapi munkavégzésre nem kizárólag az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjában foglaltak alapján kerül sor, hanem arra is figyelemmel, hogy a munkáltató rendeltetése folytán vasárnap is működőnek minősül. A bevásárlóközpontokban működő kereskedelmi egységek a Kúria értelmezése szerint rendeltetésük folytán vasárnap is működő munkáltatónak minősülnek, így a felperes nemcsak az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjának felel meg, hanem párhuzamosan a 101. § (1) bekezdés a) pontjának is (rendeltetése folytán e napon is működő munkáltató), ezért a vasárnap rendes munkaidőben történő munkavégzésért nem kell 50%-os pótlékot fizetnie.
Az alperes ezzel szemben azzal érvelt, hogy az Mt. 101. § (1) bekezdését egy 2012-es módosítás egészítette ki az i) ponttal azzal az indokkal, hogy ez teszi lehetővé a lakosság vásárlási szokásainak figyelembevételével azt, hogy vasárnapra rendes munkaidő a kereskedelemben foglalkoztatott munkavállaló számára is beosztható legyen. Úgy vélte, a felperes által hivatkozott kúriai döntés nem irányadó, mivel az még a régi Mt. értelmezéséhez született. A hatályos Mt.-be azonban éppen a vásárlási szokások átalakulása miatt került bele az i) pont, így a munkavállalóknak vasárnapra rendes munkaidőt a felperes nem rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatóként, hanem kizárólag a kereskedelmi törvény hatálya alá tartozó munkáltatóként oszthat be. A bevásárlóközpontban működő boltot üzemeltető felperes a kereskedelmi törvény hatálya alá tartozik, azonban a szolgáltatás jellegéből adódóan nem minősül rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatónak, tevékenysége nem kötődik a vasárnaphoz, ezért köteles a pótlékot részükre megfizetni.
Az elsőfokú bíróság eljárása
A bíróság elutasította a keresetet. Érvelése szerint az Mt. a korábbi szabályozáshoz képest szélesebb körben biztosítja a vasárnapi pótlékra való jogosultságot, így az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontja alapján az megilleti a munkavállalót akkor is, ha a munkavégzésre az Mt. 101. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározott feltétel alapján kötelezték. Erre tekintettel amennyiben önmagában a 101. § (1) bekezdés i) pontja szerinti feltétel fennáll, azaz a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó kereskedelmi tevékenységet folytató munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló vasárnap kerül beosztásra, részére a vasárnapi pótlék jár, attól függetlenül, hogy a munkáltató rendeltetése folytán vasárnap is működőnek minősül-e.
A felülvizsgálati kérelem tartalma
A felperes álláspontja szerint az Mt. 140. § (1) bekezdésének a) pontja szerint, ha a munkavállaló a rendes munkaidőben történő munkavégzésre kizárólag az Mt. 101. § (1) bekezdés d), e) vagy i) pontban meghatározott feltételek alapján kötelezhető, akkor jár részére vasárnapi munkavégzés esetén 50%-os bérpótlék.
A munkavállaló nem kizárólag az i) pont alapján volt kötelezhető, hanem az a) pont szerint is, mivel a munkáltató rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltató. A Kúriai korábbi döntéseiben úgy foglalt állást, hogy a fővárosi bevásárlóközpontban található ruházati üzlet a vásárlási szokások lényeges átalakulása folytán vasárnap rendeltetése folytán működőnek minősül. A bevásárlóközpontokban működő kereskedelmi egységek egyrészt rendeltetésük folytán vasárnap is működő munkáltatónak minősülnek, másrészt a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó kereskedelmi tevékenységet is végeznek, így nem kell a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzésért 50%-os pótlékot fizetniük.
Az alperes továbbra is amellett érvelt, hogy az i) pont beiktatására azért került sor, hogy a lakosság vásárlási szokásainak figyelembevételével vasárnapra rendes munkaidő a kereskedelemben foglalkoztatott munkavállalók számára is beosztható legyen, a felperes kúriai hivatkozása pedig a régi Mt.-re vonatkozik. Hangsúlyozta, hogy amennyiben önmagában az i) pont szerinti feltétel fennáll, a munkavállaló részére a vasárnapi pótlék jár, és annak nincs jelentősége, hogy az őt alkalmazó munkáltató rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatónak minősül-e. A munkavállalóknak vasárnapra rendes munkaidőt a felperes nem a rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatóként, hanem kizárólag a kereskedelmi törvény hatálya alá tartozó munkáltatóként oszthat be.
A Kúria megállapításai
A Kúria meglátása szerint az Mt. 140. § (1) bekezdés a) pontja megfogalmazásából, annak egyszerű nyelvtani-logikai értelmezéséből az következik, hogy vasárnapi pótlék csak abban az esetben illeti meg a munkavállalót, ha számára vasárnap rendes munkaidő kizárólag azért került meghatározásra, mert több műszakos tevékenység keretében [Mt. 101. § (1) bekezdés d) pont], készenléti jellegű munkakörben [Mt. 101. § (1) bekezdés e) pont], vagy a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál [Mt. 101. § (1) bekezdés i) pont] dolgozik. Hibázott a bíróság, amikor nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az Mt. 101. § (1) bekezdésében rögzített felsorolásból az i) pont mellett megvalósult-e valamely másik feltétel is, mivel a vasárnapi pótlék szempontjából éppen ez bír kiemelkedő jelentőséggel.
Ha a munkaügyi ellenőrzés során a munkáltató arra hivatkozik, hogy nemcsak az i) pont, hanem az a) pont alapján is elrendelhető volt a munkavállaló számára a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzés, ennek valóságtartalmát a munkaügyi hatóság vizsgálni köteles. Amennyiben ugyanis bizonyítást nyer, hogy a munkavállaló számára az Mt. 101. § (1) bekezdésének másik pontja alapján is elrendelhető volt a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzés, a munkavállaló részére vasárnapi pótlék nem jár.
A munkáltató az Mt. 101. § (1) bekezdésében meghatározott több ok miatt is elrendelhet vasárnapra rendes munkavégzést. Attól, hogy a felperes a kereskedelmi tevékenységet folytató munkáltató, még lehet egyben rendeltetése folytán e napon is működő munkáltató is, amennyiben annak jogszabályi feltételei fennállnak. A munkáltató vagy a munkakör akkor minősül a munkaszüneti napon is rendeltetése folytán működőnek, ha a tevékenység igénybevételére a munkaszüneti naphoz közvetlenül kapcsolódó, helyben kialakult vagy általánosan elfogadott társadalmi szokásból eredő igény alapján, vagy baleset, elemi csapás, súlyos kár, továbbá az egészséget vagy a környezetet fenyegető veszély megelőzése vagy elhárítása, továbbá a vagyonvédelem érdekében kerül sor. A Kúria szerint az alperesnek vizsgálnia kellett volna, hogy a felperes tevékenységének igénybevétele a vasárnaphoz közvetlenül kapcsolódó, helyben kialakult vagy általánosan elfogadott társadalmi szokásból eredő igény alapján történik-e. A Kúria által a korábban hatályban volt jogszabályok alapján, más munkáltató esetében közzétett döntése iránymutatásként szolgálhat az adott jogszabályi rendelkezés értelmezéséhez, azonban nem mentesíti a hatóságot a releváns tényállás feltárásának kötelezettsége alól. Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet az alperes határozatára is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte.
Az ismertetett döntés (Kúria Kfv.VII.37.250/2020/7.) a Kúriai Döntések 2021/4. számában 123. szám alatt jelent meg.
Releváns jogszabályhely: 2012. évi I. törvény 101. § (1) bekezdés.
