Jogszabályfigyelő 2019 – 2. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2019/2–3. számú Magyar Közlönyökben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, a Hivatalos Értesítő anyagai, illetőleg a törvénytervezetek, jogértelmezési állásfoglalások közül válogattunk.

E heti összeállításunkban a szerzőijogdíj-közleményekről, a kulturális örökségvédelmi törvény módosításáról és a polgári perrendtartás értelmezéséről olvashatnak.

 Tartalom:

Artisjus közlemény szerzőijog-díjfizetésről vendéglátó üzletek és szálláshelyek számára

Artisjus közlemény szerzőijogdíj-fizetésről az üzletek és egyéb zenefelhasználók számára

Kulturális örökségvédelmi törvény tervezett módosítása

Döntés a perújítás megengedhetősége körében

 

Artisjus közlemény szerzőijogdíj-fizetésről vendéglátó üzletek és szálláshelyek számára

Az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület alábbiakban hivatkozott közleménye állapítja meg vendéglátó üzletek és szálláshelyek számára az irodalmi és zeneművek nem színpadi nyilvános előadásának engedélyezése fejében fizetendő szerzői jogdíjakat, illetve a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek vagy arról készült másolatok nyilvánossághoz közvetítéséért fizetendő szomszédos jogi jogdíjakat.

Joganyag: Az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület közleménye a vendéglátó üzletek és szálláshelyek számára az irodalmi és zeneművek nem színpadi nyilvános előadásának engedélyezése fejében fizetendő szerzői jogdíjakról és a felhasználás engedélyezésének egyéb feltételeiről, valamint a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége Közös Jogkezelő Egyesülettel és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettel egyetértésben a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek vagy arról készült másolatok nyilvánossághoz közvetítéséért fizetendő szomszédos jogi jogdíjakról és azok megfizetésének egyéb feltételeiről (V19)

Módosította:

Megjelent: HÉ 2019/1. (I. 10.)

Hatályos: 2019. 01. 01.

Megjegyzés: jogdíjközlemény

 

Artisjus közlemény szerzőijogdíj-fizetésről az üzletek és egyéb zenefelhasználók számára

Az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület alábbiakban hivatkozott közleménye az üzletek és egyéb zenefelhasználók számára az irodalmi és zeneművek nem színpadi nyilvános előadásának engedélyezése fejében fizetendő szerzői jogdíjakat és a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek vagy arról készült másolatok nyilvánossághoz közvetítéséért fizetendő szomszédos jogi jogdíjakat tartalmazza.

Joganyag: Az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület közleménye az üzletek és egyéb zenefelhasználók számára az irodalmi és zeneművek nem színpadi nyilvános előadásának engedélyezése fejében fizetendő szerzői jogdíjakról és a felhasználás engedélyezésének egyéb feltételeiről, valamint a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége Közös Jogkezelő Egyesülettel és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettel egyetértésben a kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek vagy arról készült másolatok nyilvánossághoz közvetítéséért fizetendő szomszédos jogi jogdíjakról és azok megfizetésének egyéb feltételeiről (K19)

Módosította:

Megjelent: HÉ 2019/1. (I. 10.)

Hatályos: 2019. 01. 01.

Megjegyzés: jogdíjközlemény

 

 A kulturális örökségvédelmi törvény tervezett módosítása

A 2018 decemberében benyújtott törvényjavaslat az egyes kiemelt fontosságú nagyberuházások kivitelezési idejének csökkentését célozza meg azáltal, hogy előírja, a beruházóknak a régészeti szaktevékenységek elvégzése érdekében kizárólag egy állami szervezettel kell majd szerződéses kapcsolatban állnia a jövőben – derül ki a javaslathoz fűzött általános indokolás szerint.

Joganyag: T/4075. számú törvényjavaslat a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról

Módosította:

Megjelent: www.parlament.hu

Hatályos:

Megjegyzés: Parlamenthez benyújtott törvénytervezet

 

Döntés a perújítás megengedhetősége körében

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) jogértelmezési kérdéseinek a megválaszolására létrehozott kúriai konzultációs testület alábbiakban hivatkozott 59. és 60. számú állásfoglalásai a perújítás megengedhetőségével kapcsolatos döntésekkel foglalkoznak.

Az 59. állásfoglalás alapvető megállapítása, hogy a perújítás megengedhetőségéről – akár tárgyaláson kívül, akár tárgyaláson – külön végzéssel kell a bíróságnak határozni. Ez azt jelenti, ha a perújítás feltételei fennállnak, akkor a bíróság végzéssel rendelkezik arról, hogy a perújítást megengedi, ellenkező esetben pedig a perújítási kérelmet végzéssel elutasítja.

A 60. számú állásfoglalás pedig kimondja, hogy mindkét, fentiekben említett végzés külön fellebbezéssel támadható meg „a törvényjavaslat miniszteri indokolásában megfogalmazott eltérő álláspont ellenére” is.

Joganyag: 59. és 60. konzultációs testületi állásfoglalás

Módosította:

Megjelent: www.lb.hu/hu/uj-pp-jogert

Hatályos:

Megjegyzés: új Pp. értelmezésére felállított konzultációs testület véleményei

 


Kapcsolódó cikkek