Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Kúria egy 2001. évben indult perrel kapcsolatos ügyvédi megbízási díjkövetelésről hozott döntést, amellyel egy tíz éve húzódó, széleskörű bizonyítási anyagot tartalmazó pert fejezett be.
Az alapügy
Az I. rendű felperesi ügyvédi iroda és az alperesi egyház között 1999. december 10. napján bérleti szerződés jött létre. E szerint az I. rendű felperes az általa bérelt 44 m² alapterületű helyiségért havi 50.000 forint bérleti díjat fizet a fűtés költségével együtt, az I. rendű felperes pedig 50.000 forint havi díj ellenében jogi tanácsot ad havonta nyolc alkalommal az alperesnek. A bérleti szerződés két alkalommal módosításra került. A bérleti szerződés 2. számú módosítása szerint a felek az alperesi képviseletre külön megállapodást kötnek, az I. rendű felperest pernyertessége esetén a pertárgy értékének 10%-a illeti meg megbízási díjként, amennyiben az I. rendű felperes kizárólagosan képviseli a perben az alperest. A felek rendelkeztek arról is, hogy ha az alperes nem fizeti meg a munkadíjat, az I. rendű felperes az általa bérelt helyiség tulajdonjogát megszerzi, továbbá ha a munkadíj e helyiség forgalmi értékét meghaladja, az I. rendű felperes köteles elfogadni a szerződésben feltüntetett két lakás tulajdonjogát; a két bérlakás nem képez önálló ingatlant. Az alperes több bírósági eljárásnak volt részese, polgári perekben 2008-ig túlnyomó többségben az I. rendű felperes képviselte. Egy budapesti perben az I. rendű felperes mellett meghatalmazottként egy másik ügyvéd is eljárt. Az I. rendű felperes a 2017. augusztus 21. napján kelt szerződéssel a perbeli követelését a II. rendű felperesre engedményezte.
A kereset az alperes 220.000.000 forint + áfa, valamint ezen összeg 2009. december 9. napjától a kifizetésig járó késedelmi kamata megfizetésére, valamint az alperesnek az ügyvédi iroda zavartalan működése biztosításának kötelezésére irányult azzal, hogy ha az alperes a követelt összeget nem fizeti meg, úgy a bíróság a szerződésben írt ingatlanokat külön helyrajzi számon adja tulajdonba. A kereset szerint a budapesti perre vonatkozóan az ügyvédi munkadíjat a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet alapján kell meghatározni.
Az alperes kérte a keresetek elutasítását vitatva azok jogalapját és összegszerűségét. Az alperes vitatta a 2. számú módosítás létrejöttét, érvényességét, valamint állította a követelés elévülését.
Az elsőfokú bíróság rész-közbenső ítéletével megállapította, hogy a 2. számú módosítás érvényesen nem jött létre, a tulajdonjog megállapítására irányuló keresetet elutasította, valamint kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek egyetemlegesen 11.100.000 forintot és annak a régi Ptk. 301. § (1) bekezdése szerinti mértékű kamatát. Indokolása szerint a 2. számú módosításra széles körű bizonyítást folytatott le, amely alapján megállapítható, hogy a két lapból álló okirat első és második oldala két külön nyomtatón, különböző betűtípusokkal, más papírra készült.
A felek szerződési akarata az okirat első oldalán található, amit a felek nem írtak alá. Az elsőfokú bíróság életszerűtlennek tartotta azt a felperesi előadást, hogy az okiratot két különböző nyomtatón, különböző papírokon nyomtatták volna ki. Erre figyelemmel a pertárgyérték 10%-ának megfelelő megbízási díjra és a tulajdonjog átadására vonatkozó szerződés akarategység hiányában nem jött létre, ezért a keresetet ebben a tekintetben elutasította. Rögzítette ugyanakkor, hogy a felperes szabályszerű meghatalmazással rendelkezett a budapesti perben, a felperes és az ügyben eljárt másik ügyvéd rendszeres megbeszélést tartottak, álláspontjukat egyeztették, a tárgyalásokon azonban nagyrészt a másik ügyvéd járt el, az érdemi beadványokat is ő terjesztette elő. A régi Ügyvédi tv. 9. §-ának megfelelő megállapodás a felek között nem volt. Az IM rendelet és a pertárgy értéke alapján megállapítható 22.200.000 forint ügyvédi munkadíjat az elsőfokú bíróság mérlegeléssel 50%-ra mérsékelte.
A felek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság részítéletében az elsőfokú bíróság rész-közbenső ítéletét részítéletnek tekintette, azt részben megváltoztatta, az I. rendű felperes keresetét elutasította. A II. rendű felperes részére járó összeget 8.500.000 forintra és ennek kamataira leszállította, míg a budapesti perrel kapcsolatos ügyvédi munkadíj iránti keresetet ezt meghaladóan elutasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint 2. számú módosítás létre nem jöttét megállapító rendelkezést mellőzte, egyebekben az elsőfokú bíróság részítéletét helybenhagyta. Indokolása szerint az I. rendű felperes a perbeli követelését a II. rendű felperesre engedményezte, így anyagi jogi jogosultsága megszűnt, ezért a keresetét el kellett utasítani. Az a kérdés, hogy a 2. számú módosítás érvényesen létrejött-e, nem közbenső ítéletre tartozó jogkérdés, mert az alperes ellenkérelmében hivatkozott a 2. számú módosítás létre nem jöttére, ezzel kapcsolatban viszontkeresetet nem terjesztett elő. A felperesek nem bizonyították, hogy a szerződő felek által aláírt szerződésmódosítás második lapjához valóban az az első lap tartozik, amelyet okirati bizonyítékként csatoltak. A bizonyítás sikertelenségét a II. rendű felperesnek kell viselnie.
A budapesti per vitelére vonatkozó megbízási szerződés létrejött, de annak tartalmát a felpereseknek kellett bizonyítaniuk. A megbízás nem volt ingyenes, a díjmegállapodás tartalmának ismerete hiányában a megbízottat a kifejtett tevékenységével arányos díj illeti meg. Az IM rendelet 1. § (1) bekezdése alapján annak rendelkezései a jelen ügyben nem alkalmazhatók. A II. rendű felperes az ügyben szintén jogi képviseletet ellátó másik ügyvéd részére kifizetett díjjal azonos összegre, 8.500.000 forintra tarthat igényt. Az alperes nem gazdálkodó szervezet, így a kamat mértékére a régi Ptk. 301/A. §-a nem alkalmazandó, mert sem az alperes ellen folyamatban volt tulajdoni per, sem a megbízási díj iránti per nem tekinthető a gazdálkodó tevékenységgel összefüggő polgári jogi kapcsolatnak.
A jogerős részítélet ellen a felperesek és a felperesi beavatkozó, valamint az alperes éltek felülvizsgálati kérelemmel.
A Kúria döntése
A Kúria a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta.
Rögzítette, hogy a 2. számú módosítás létrejöttét és érvényességét az alperes kizárólag ellenkérelmében vitatta, a védekezéssel kapcsolatban pedig nem hozható közbenső ítélet. A jelen ügyben az aktív perbeli legitimáció kérdése abban a vonatkozásban merült fel, hogy az I. rendű felperes engedményezéssel átruházta-e a keresettel érvényesített követelését a II. rendű felperesre. A jogerős ítélet e kérdésben helyesen foglalt állást. Másrészt ebben az esetben nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely a perindításra konkrét személyt feljogosítana, így a kereshetőségi jog hiánya a kereset elutasítását eredményezi, nem pedig a per megszüntetését a régi Pp. 157. § a) pontja és a régi Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontja alapján.
A felülvizsgálati kérelem tartalma szerint a bizonyítás eredményének a mérlegelését sérelmezte, ugyanakkor ezzel kapcsolatban megsértett jogszabályhelyet nem jelölt meg, így a Kúria ezt a hivatkozást érdemben nem vizsgálhatta. Az IM rendelet 1. § (1) bekezdése és a régi Pp. 78. § (1) bekezdése alapján a pernyertes fél és az őt képviselő ügyvéd jogviszonyában az IM rendelet nem alkalmazandó. Az IM rendelet az 5. § (1) bekezdése alapján 2003. szeptember 1. napján lépett hatályba, és rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni. Mivel a budapesti per 2001. augusztus 27. napján indult meg, ezért azzal kapcsolatban az IM rendelet nem is alkalmazandó.
Az ügy szempontjából hatályos, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ehtv.) 9. § (1) bekezdése, 13. § (1)-(2) bekezdése és a 18. § (2)-(3) bekezdése alapján az egyház a bírósági nyilvántartásba vétellel nyeri el jogi személyiségét, gazdasági-vállalkozási tevékenységet folytathat, de a törvényben meghatározott tevékenységek nem tekinthetőek gazdasági-vállalkozási tevékenységnek. A régi Ptk. 685. § c) pontja gazdálkodó szervezetként nem jelöli meg az egyházat. Erre figyelemmel az egyház gazdasági-vállalkozási tevékenysége esetén sem gazdálkodó szervezet, így nem alkalmazható rá a kamattal kapcsolatos, a régi Ptk. 301/A. §-a.
A jogerős részítélet a díj összegének meghatározása során nem alkalmazta és így nem is sérthette meg a régi Pp. 164. §-át. A jogerős részítélet a régi Pp. 206. § (3) bekezdésének megfelelően a követelés összegét a per összes körülményének mérlegelésével, belátása szerint határozta meg. E jogszabályhely megsértésére az alperes nem hivatkozott, így a Kúria azt nem vizsgálhatta.
Összességében sem a felperesi, sem az alperesi felülvizsgálati kérelem nem vezetett eredményre, a jogerős részítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelmekben megjelölt jogszabályokat.
