Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap finanszírozási kérdései
Az alábbi cikk egy konkrét mezőgazdasági támogatási kérelem ügyében született uniós bírósági ítéletet mutat be.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A GRETA az áldozatok megfelelő tájékoztatását, a szakemberek hatékonyabb képzését és az áldozatok számára járó kártérítés szabályainak kialakítását sürgette.
Az ET Emberkereskedelem Elleni Bizottsága (GRETA) jelentésében felszólította a magyar hatóságokat, hogy lépjenek fel hatékonyabban a gyerekkereskedelem megakadályozása érdekében.
A GRETA szerint a gyermekekkel foglalkozó szakemberek empátiájának fejlesztésére, a szakemberek képzésére, a gyerekkereskedelemre való figyelemfelhívásra, a gyermekek online biztonságának növelésére és a nevelőintézetekben nevelt gyermekekre való megfelelő odafigyelésre van szükség.
A jelentésben arra kérik Magyarországot, hogy helyezze hatályon kívül a gyermekprostitúció miatt a gyermekekre való bírságkiszabást és börtönbüntetést lehetővé tevő szabályokat., illetve, hogy a rendőrség eljárása során vegye figyelembe, hogy a 14-18 év közötti életkorú prostitúciós tevékenységben részt vevő gyermekek az emberkereskedelem lehetséges áldozatai és nem bűnelkövetők.
A GRETA arra is kitért jelentésében, hogy a tranzitzónákban, illetve a bevándorlási rendszerben kezelt bevándorlók és menedékkérők között is oda kell figyelni az emberkereskedelem potenciális áldozataira.
A GRETA pozitív változásként értékelte, hogy Magyarország megnövelte azon szakértői csoportok számát, köztük az áldozatsegítő szolgálat, a pártfogó felügyelet és a jogsegélyszolgálat létszámát, amelyek hivatalosan képesek azonosítani az emberkereskedelem áldozatait. Ugyanakkor a GRETA további lépéseket vár a magyar hatóságoktól annak érdekében, hogy az emberkereskedelem áldozatai azonosíthatók legyenek, köztük a bevándorlók, a menedékkérők, illetve a kockázatos foglalkozások esetében a munkaügyi vizsgálatokat is hatékonyabban kell elvégezni.
A jelentés felhívja a figyelmet, hogy az áldozatok számára megfelelő támogatást kell nyújtani és ellenőrizni kell, hogy a jog által biztosított támogatás a gyakorlatban is megvalósult-e. A bevándorlás támogatását és elősegítését kriminalizáló jogszabályokat nem lehet úgy alkalmazni, hogy azok az emberkereskedelem áldozatait segítő civil szervezeteket akadályozzák a segítségnyújtásban.
A GRETA kiemelte, hogy az áldozatokat segítő civil szervezeteket nem lehet megakadályozni abban, hogy belépjenek a határmenti területekre, illetve a tranzitzónába, annak érdekében, hogy segítő tevékenységüket ki tudják fejteni.
A GRETA az emberkereskedelmi, köztük a munkacélú kizsákmányolási, ügyek hatékonyabb kivizsgálását várja a magyar hatóságoktól. Ennek érdekében képzést kell biztosítani a rendőröknek és az ügyészeknek, hogy az emberkereskedelmi ügyeket ne minősítsék más bűncselekménnyé, amelyek esetleg alacsonyabb szankciókkal járnak és megfosztják az áldozatokat a védelemhez, a támogatáshoz és a kártérítéshez való joguktól.
A jelentés külön felhívta a magyar jogalkotó figyelmét, hogy tegye lehetővé és építsen ki garanciákat arra vonatkozóan, hogy az áldozatok értesüljenek a jogaikról és megfelelő jogi segítséget kapjanak azok érvényesítéséhez, a nemzetiségüktől, állampolgárságuktól, illetve bevándorló státuszuktól függetlenül.
A GRETA kiemelte, hogy fontos változások történtek a 2015-ös első jelentés kibocsátása óta. Az Igazságügyi Minisztérium olyan áldozatsegítő központokat állított fel, amelyek pszichológiai segítséget nyújtanak és segítenek a büntetőeljárásokra való felkészülésben.
A GRETA üdvözölte a tanúkat és áldozatokat védő rendelkezések beépítését a büntetőeljárási törvénybe.
A 2017-ben elindított, az emberkereskedelem lehetséges áldozatait tartalmazó nyilvántartás, annak érdekében, hogy megfelelő statisztikai adatokat lehessen szerezni a politikai döntések meghozatalához.
(coe.int)
Az alábbi cikk egy konkrét mezőgazdasági támogatási kérelem ügyében született uniós bírósági ítéletet mutat be.
Az EU az eladók termelői láncért viselt felelősségének szigorításáról döntött. Németországban már évek óta az értékesítők felelnek a termelőik emberi jog sértéseiért és környezetszennyezéseiért.
A szerző alábbi írásában az Európai Unió Bíróságának az FGTI vs Victoria Seguros SA-ügyben hozott ítéletét ismerteti, melyben az alkalmazandó jog kérdését vette górcső alá
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!