Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az EUB döntése értelmében nem minősül a külföldi tulajdonban lévő kiskereskedelmi vállalkozások hátrányos megkülönböztetésének a progresszív kiskereskedelmi különadó alkalmazása.
Az alapügy
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága különadó adónemben 1.396.684.000,- Ft adóhiány, 468.497.000,- Ft adóbírság, valamint 644.890.000,- Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte a Tescót.
A Tesco keresetet nyújtott be e határozattal szemben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz, amelyben előadta, hogy a terhére különadó adónemben megállapított adófizetési kötelezettség azért nem megalapozott, a különadótörvény sérti a letelepedés szabadságát, a szolgáltatásnyújtás szabadságát és a tőke szabad mozgását.
A Tesco szerint a szabályozás sérti az egyenlőség elvét is, tiltott állami támogatásnak minősül, valamint ellentétes a héa irányelv 401. cikkével.
A Tesco szerint a progresszív adótáblából és a magyar kiskereskedelmi piac szerkezetéből fakadóan a legalacsonyabb adósávba tartozó valamennyi társaság magyarországi természetes vagy jogi személyek tulajdonában állt, és franchise-rendszerben működött. Ezzel szemben a legmagasabb adósávba tartozó társaságok, egy kivétellel, valamely másik tagállamban székhellyel rendelkező társaságokhoz kapcsolódó kapcsolt vállalkozások voltak. Ily módon ezen adóteher aránytalanul nagymértékben sújtotta a külföldi természetes vagy jogi személyek tulajdonában álló társaságokat.
A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló törvény ellentétes lehet az EUMSZ18., 26., 49.,54., 56., 63., 65., 107., 108. és 110. cikkével, különösen, mivel az ezen adóhoz kapcsolódó érdemi adóteher elsődlegesen a külföldi tulajdonú adóalanyokat terheli.
A fentiekre tekintettel a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatalért az EUB-hoz fordult:
Az EUB döntése
A különadó mint állami támogatás
A magyar kormány álláspontja szerint a kérdést előterjesztő bíróság nem pontosítja sem az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló törvény azon rendelkezéseit, amelyek ellentétesnek bizonyulhatnak az uniós joggal, sem pedig azon okokat, amelyek arra késztették, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban a Szerződés rendelkezéseinek és az uniós jog alapvető elveinek értelmezése tekintetében kérdéseket terjesszen elő.
Az EUB szerint a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információk lehetővé teszik az előzetes döntéshozatalra utaló határozat terjedelmének, és azon összefüggéseknek a megállapítását, amelyek között az benyújtásra került. A bíróság által előterjesztett kérelem alapján vizsgálható, hogy az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló törvény összeegyeztethető-e az uniós joggal és úgy vélte, hogy az alapjogvita elbírálásához az uniós jog értelmezésére van szükség.
A magyar kormány és az Európai Bizottság azzal érvelnek, hogy valamely adó alanyai annak érdekében, hogy kivonják magukat ezen adó megfizetése alól, nem hivatkozhatnak arra, hogy a más vállalkozásoknak biztosított mentesség állami támogatásnak minősül, ily módon a második és harmadik kérdés elfogadhatatlan.
Az EUB korábban kimondta, hogy az adómentességnek az állami támogatásokra vonatkozó uniós jog szempontjából való esetleges jogellenessége nem alkalmas arra, hogy érintse magának ezen adó beszedésének a jogszerűségét, ily módon az említett adó megfizetésére köteles adóalanyok annak érdekében, hogy kivonják magukat ugyanezen adó megfizetése alól, nem hivatkozhatnak arra, hogy a más vállalkozásoknak biztosított mentesség állami támogatásnak minősül.
Az EUB már több alkalommal kimondta, hogy az adók nem tartoznak az EUMSZ állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá, hacsak nem valamely támogatási intézkedés finanszírozását szolgálják úgy, hogy annak szerves részét képezik. Abban az esetben, ha a támogatás adó útján történő finanszírozása a támogatási intézkedés szerves részét képezi, az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének utolsó mondatában rögzített végrehajtási tilalom nemzeti hatóságok általi megsértésének következményei a támogatási intézkedés e jellemzőjére is kiterjednek, és így a nemzeti hatóságok főszabály szerint kötelesek az uniós jog megsértésével beszedett adókat visszatéríteni.
A főtanácsnoki indítvány szerint a Tescót egy általános hatályú adó terheli, amely az állami költségvetésbe folyik be, anélkül hogy az kifejezetten az adóalanyok valamely meghatározott csoportja javára nyújtott előny finanszírozásához lenne rendelve.
Még ha a különadó alóli de facto mentességet az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak is lehetne minősíteni, semmilyen kötelező hozzárendeltségi viszony nem áll fenn ezen adó és az alapügyben szóban forgó adómentességet biztosító intézkedés között.
A magyar kormány álláspontja szerint az első kérdésre adandó válasz nem szükséges az alapjogvita elbírálásához, mivel a Bíróság a 2014. február 5-i Hervis Sport- és Divatkereskedelmi (C-385/12, EU:C:2014:47) ítéletben már állást foglalt az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló törvénynek az uniós joggal való összeegyeztethetőségéről.
Az EUB felhívta a figyelmet, hogy, ha van is az adott jogkérdést megoldó ítélkezési gyakorlata, a nemzeti bíróságok továbbra is teljesen szabadon fordulhatnak az EUB-hoz, ha azt célszerűnek tartják, anélkül hogy az a körülmény, hogy az értelmezésre előterjesztett rendelkezéseket az EUB már értelmezte, azzal a következménnyel járna, hogy az EUB elveszíti az újbóli határozathozatalra vonatkozó hatáskörét.
Az EUB az alapjogvita elbírálása szempontjából szükségesnek tartja annak eldöntését, hogy a különadó sávjaihoz kapcsolódó progresszív adótábla, függetlenül ezen összeszámítási szabály alkalmazásától, önmagában közvetetten hátrányosan megkülönböztető jelleggel bír-e a más tagállamok természetes vagy jogi személyei irányítása alatt álló azon adóalanyokra nézve, amelyek az érdemi adóterhet viselik, és ebből következően az ellentétes-e az EUMSZ 49. és EUMSZ 54. cikkel.
A letelepedés szabadságára vonatkozó EUMSZ 49. cikk hatálya alá tartozik az a nemzeti jogszabály, amely kizárólag olyan részesedésekre alkalmazandó, amelyek lehetővé teszik, hogy határozott befolyást gyakoroljanak a társaság döntéseire, és meghatározzák annak tevékenységeit.
Márpedig az alapeljárás a különadó címén a más tagállamok állampolgárainak és társaságainak irányítása alatt álló adóalanyokat terhelő, állítólagosan hátrányosan megkülönböztető adókulcsra vonatkozik.
A letelepedés szabadságának korlátozása
Tekintettel arra, hogy az EUB szerint az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a letelepedés szabadságával kapcsolatos ezért az EUMSZ szolgáltatásnyújtás szabadságára és a tőke szabad mozgására vonatkozó cikkeinek vizsgálata nem szükséges.
Az EUB állandó ítélkezési gyakorlat szerint a letelepedés szabadságának célja az, hogy a letelepedés tagállamában más tagállamok állampolgárai és az EUMSZ 54. cikkében említett társaságok számára biztosítsa a nemzeti bánásmódot, és a társaságokat illetően megtilt minden, székhelyen alapuló hátrányos megkülönböztetést.
Ahhoz, hogy a letelepedés szabadsága hatékonyan érvényesüljön, biztosítania kell a társaságok számára annak lehetőségét, hogy a hozzájuk kapcsolódó másik társaság e szabadságának korlátozására hivatkozzanak, amennyiben az ilyen korlátozás kihat az adóztatásukra.
A jelen ügyben a Tesco székhelye Magyarországon található, ugyanakkor azon csoport anyavállalatának székhelye, amelynek tagja, az Egyesült Királyságban van. Márpedig, amint azt a főtanácsnok az indítványának a 41. pontjában megállapította, amennyiben ezen anyavállalat egy leányvállalaton keresztül végzi a tevékenységét a magyar piacon, az utóbbi leányvállalatot sújtó bármilyen korlátozás érintheti az anyavállalat letelepedési szabadságát. Ily módon, a magyar kormány álláspontjával ellentétben, az alapügyben érvényesen lehet hivatkozni az említett társaság letelepedési szabadságának korlátozására.
Nemcsak a társaságok székhelye alapján történő nyílt hátrányos megkülönböztetés tiltott, hanem az ilyen megkülönböztetés olyan rejtett formái is, amelyek egyéb elhatárolási szempontok alkalmazása révén ténylegesen ugyanahhoz az eredményhez vezetnek.
Az EUB szerint az EUMSZ 49. és 54. cikke által tiltott, a társaságok székhelye alapján történő közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan kötelező adó, amely látszólag objektív elhatárolási szemponton alapul, de a jellemzőire tekintettel az esetek többségében hátrányosan érinti a valamely másik tagállamban székhellyel rendelkező társaságokat, amelyek az adót kivető tagállamban székhellyel rendelkező társaságokkal összehasonlítható helyzetben vannak.
Ugyanakkor a jelen ügyben az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló törvény semmilyen különbségtételt nem alkalmaz a vállalkozások között azok székhelye alapján. Ugyanis valamennyi, Magyarországon, a bolti kiskereskedelmi ágazatban tevékenységet folytató vállalkozás ezen adó alanyának minősül, és az árbevételre vonatkozóan az e törvény által megállapított különböző sávokra alkalmazandó adókulcsok ezen vállalkozások mindegyike tekintetében érvényesek. E törvény ily módon semmilyen közvetlen hátrányos megkülönböztetést nem valósít meg.
A magyar hatóságok számadataiból az következik, hogy az alapügyben szóban forgó időszakban a bolti kiskereskedelmi tevékenység tekintetében azok az adóalanyok, amelyek kizárólag az alsó adósávba estek, valamennyien magyarországi természetes vagy jogi személyek tulajdonában álló adóalanyok voltak, míg a harmadik és negyedik adósávba eső adóalanyok többségükben más tagállamok természetes vagy jogi személyeinek tulajdonában álló adóalanyok voltak.
Továbbá a magyar kormány észrevételeiből az következik, hogy ezen időszakban a különadó legnagyobb részét olyan adóalanyok viselték, amelyek más tagállamok természetes vagy jogi személyeinek tulajdonában álltak. A Tesco és a Bizottság álláspontja szerint az utóbbiakat sújtó adóteher ily módon arányosan magasabb azon adótehernél, amelyet a magyarországi természetes vagy jogi személyek tulajdonában álló adóalanyok az adóalapjukra tekintettel viselnek, mivel ez utóbbi adóalanyok de facto mentesülnek ezen különadó alól, vagy csekély mértékű és a magasabb árbevételű vállalkozásokénál lényegesen alacsonyabb tényleges adókulcs alá tartoznak.
Az EUB azonban felhívta a figyelmet, hogy az uniós adójogi harmonizáció jelenlegi állapotában a tagállamok szabadon határozhatják meg az általuk legmegfelelőbbnek ítélt adóztatási rendszert, ily módon a progresszív adóztatás alkalmazása az egyes tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik.
A Bizottság álláspontjával ellentétben, az EUB úgy ítélte meg, hogy az árbevétel képezheti progresszív adóztatás alapját, mivel egyrészt az árbevétel összege semleges megkülönböztető ismérvnek minősül, másrészt pedig az adóalanyok teherviselési képességét illetően releváns mutatónak tekinthető.
Az EUB szerint a körülmény, hogy az ilyen különadó legnagyobb részét más tagállamok természetes vagy jogi személyeinek tulajdonában álló adóalanyok viselik, nem lehet alkalmas arra, hogy önmagában hátrányos megkülönböztetést valósítson meg. Ugyanis, amint azt a főtanácsnok többek között az indítványának a 62., 65. és 78. pontjában megállapította, erre az szolgál magyarázatul, hogy a magyar bolti kiskereskedelmi piacon az ilyen adóalanyok vannak túlsúlyban, akik e piacon a legmagasabb árbevételt érik el.
E körülményekből az következik, hogy a különadóhoz kapcsolódó erősen progresszív adókulcsok jellegüknél fogva nem vezetnek be a társaságok székhelyén alapuló hátrányos megkülönböztetést a magyarországi természetes és jogi személyek tulajdonában lévő adóalanyok és a más tagállamok természetes vagy jogi személyeinek tulajdonában álló adóalanyok között.
