Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adanai oktatási minisztérium elbocsátotta egyik alkalmazottját amiért a Facebookon különböző cikkeket „lájkolt”. A török hatóságok úgy ítélték meg, hogy a bejegyzések alkalmasak a munkahelyi béke és nyugalom megzavarására, mivel azokban szexuális erőszakról, valamint politikai vezetők és pártok elleni propagandáról lehetett olvasni. Az EJEB ugyanakkor megállapította, hogy a közösségi médiában a „tetszik” gomb használata a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása, annak egyik általános és népszerű online formája, ami lehetővé teszi az emberek számára, hogy kifejezzék érdeklődésüket egyes tartalmak iránt.
A cikk a Strasbourgi Figyelő blogon jelent meg.
Az alapügy
A kérelmező az események idején takarítóként dolgozott a török nemzeti oktatási minisztériumban, ahol 2016-ban fegyelmi eljárást indítottak ellene, amiért a Facebookon különböző bejegyzéseket „lájkolt”. A szóban forgó tartalmak többek között a hatósági elnyomás bírálatáról, az ellene irányuló tiltakozás és tüntetésre való felhívásról, az ügyvédi kamara elnökének meggyilkolása miatti felháborodásról, tanulók a hatóságok által ellenőrzött intézményekben történő bántalmazásáról, valamint egy jól ismert vallási szereplő szexista kijelentéseinek éles bírálatáról szóltak. A fegyelmi bizottság az eljárás során úgy ítélte meg, hogy a kérelmező a bejegyzések „lájkolásával” megsértette munkahelyén hatályban lévő kollektív szerződés rendelkezéseit, ezért az elbocsátás mellett döntött a bizottság.
A kérelmező a bíróságon kérte a munkaviszony helyreállítását. A bíróság azonban elutasította a keresetet, mivel úgy ítélte meg, hogy a Facebook-bejegyzések, amelyeket a kérelmező „lájkolt”, nem tartoznak a véleménynyilvánítás szabadsága alá, és tartalmuk alkalmas arra, hogy megzavarja a munkahelyi békét és nyugalmat. A török bíróság külön felhívta a figyelmet arra, hogy a tanárok által állítólagosan elkövetett szexuális erőszakról szóló vádakat tartalmazó bejegyzéseket a tanulók és a szülők is láthatták, ami aggodalmat kelthetett bennük. Éppen ezért a török bíróság arra jutott, hogy a kérelmező munkaszerződésének megszüntetése a rá vonatkozó kollektív szerződés értelmében jogszerű volt. A kérelmező fellebbezései nem jártak sikerrel. Végül a török alkotmánybírósághoz fordult, ám kérelmét megalapozatlanság miatt elfogadhatatlannak nyilvánították, mivel a török alkotmánybíróság szerint nem került kellően alátámasztásra, hogy elbocsátása következtében hogyan sérült volna a véleménynyilvánítás szabadságához való joga.
Az EJEB döntése
A nemzeti bíróságok határozatát elemezve az EJEB megállapította, hogy a kifogásolt cselekmény megítélése során a bíróságok nem vizsgálták meg kellő alapossággal a vitatott bejegyzések tartalmát, hatását, illetve kontextusát. Az EJEB a Herbai-ügyre, valamint a Koudechkina-ügyre hivatkozva kifejtette, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága a munkahelyen is megilleti a munkavállalót, és a szóban forgó bejegyzések alapvetően és vitathatatlanul általános érdekű kérdésekkel foglalkoztak, így ebben az összefüggésben felhívta a figyelmet az Axel Springer-ügyben is kifejtett gyakorlatra, miszerint a politikai felszólalások és a közérdekű kérdések területén a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása csak csekély mértékben megengedett.
Az EJEB megjegyezte továbbá, hogy a nemzeti bíróságok teljes mértékben elmulasztották megvizsgálni a kérelmező magatartásának következményeit. Rámutatott, hogy a vitatott tartalmakat nem a kérelmező hozta létre és tette közzé a közösségi médiában, az ő tevékenysége csak az említett tartalom alatti „tetszik” gombra való kattintásra korlátozódott. Kiemelte, hogy a tartalom „lájkolása” nem tekinthető azonos súlyúnak a tartalom interneten történő megosztásával, mivel az előbbi cselekvés csupán a közzétett tartalom iránti szimpátiát fejezi ki, nem pedig a tartalom terjesztésére irányuló aktív szándékot.
Azt is megjegyezte az EJEB, hogy a vonatkozó bejegyzések némelyike csak körülbelül egy tucat „tetszést” és nagyon kevés hozzászólást kapott. Ezenfelül, tekintettel a pozíciója jellegére, a kérelmező csak korlátozott ismertséggel és reprezentatív státusszal rendelkezhetett a munkahelyén, így a Facebookon folytatott tevékenysége sem lehetett jelentős hatással a tanulókra, szülőkre, tanárokra, vagy más alkalmazottakra. Az EJEB a Karapetyan And Others-ügy kapcsán rámutatott továbbá arra is, hogy mivel a kérelmező nem köztisztviselő, hanem a munkajog hatálya alá tartozó szerződéses alkalmazott, így a közszolgálat tagjaitól megkövetelt különleges bizalmi és lojalitási kötelék sem fűzte feletteseihez.
Következésképpen az EJEB úgy ítélte meg, hogy a fegyelmi bizottság és a nemzeti bíróságok nem vették figyelembe a jelen ügy körülményeihez kapcsolódó valamennyi releváns tényt és körülményt, amikor arra a megállapításra jutottak, hogy a kérelmező vitatott cselekményei alkalmasak voltak a munkahelyi béke és nyugalom megzavarására. A nemzeti hatóságok nem törekedtek annak értékelésére, hogy a szóban forgó bejegyzések „lájkolása” alkalmas volt-e arra, hogy a kérelmező munkahelyén kedvezőtlen reakciót váltsanak ki, tekintettel a bejegyzések tartalmára, arra a szakmai és társadalmi környezetre amelyben azok elhangzottak, valamint azok lehetséges hatására. Az EJEB arra a következtetésre jutott, hogy jelen ügyben a kérelmező elbocsátásának indokolása nem tekinthető sem relevánsnak sem elégségesnek, így nem is lehet azt állítani, hogy a nemzeti bíróságok az Egyezmény 10. cikkében foglalt eljárási elvekkel összhangban lévő normákat alkalmazták volna, vagy hogy határozataikat a releváns tények elfogadható értékelésére alapozták volna.
A kérelmezővel szemben alkalmazott szankció súlyosságát illetően az EJEB megjegyezte, hogy a fegyelmi bizottság – amelynek határozatát a nemzeti bíróságok jóváhagyták – a kollektív szerződésben előírt leghátrányosabb jogkövetkezményt alkalmazta, azaz a munkaszerződés azonnali hatályú, végkielégítésre nem jogosító megszüntetését. Az EJEB szerint ez rendkívül súlyos és aránytalan szankciónak számít, és úgy vélte, hogy nem állt fenn észszerű arányossági viszony a kérelmező véleménynyilvánítás szabadságához való jogába való beavatkozás és az elérni kívánt jogos cél között. Mindezek fényében a bíróság megállapította az Egyezmény 10. cikkének megsértését, és 2000 euró nem vagyoni kár megtérítését ítélte meg a kérelmező javára.
