Pókerjáték az interneten


A szerző az alábbiakban az Európai Unió Bíróságának az A. B., B. B. és a Personal Exchange International Limited-ügyben hozott ítéletét[1] elemzi, mely egy internetes pókerjátékkal kapcsolatos bírósági eljárás joghatósági kérdésében született.

Bevezetés

A szlovén legfelsőbb bíróság, a Vrhovno sodišče A. B., B. B Szlovéniában lakóhellyel rendelkező természetes személy és a Personal Exchange International Limited máltai székhelyű kereskedelmi társaság (PEI) ügyében az Európai Unió Bíróságánál (EUB) előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett elő. A jogvita tárgyát az az eldöntendő kérdés képezte, hogy az ügyben a Szlovén Köztársaság bíróságai vagy a Máltai Köztársaság bíróságai rendelkeznek-e joghatósággal ama jogvita elbírálására, amely annak az összegnek a tárgyában keletkezett, melyet a PEI egy online pókerjátékra vonatkozó, interneten kötött szerződés keretében visszatartott.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 44/2001/EK tanácsi rendelet[2] (Brüsszel I. rendelet) értelmezésére vonatkozott.

Az EUB-nak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy az eljárás felperese fogyasztóként a kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül kötött-e szerződést az alperessel. A joghatóság megítélése attól függ, hogy a felperes az uniós jog értelmében fogyasztónak tekinthető-e?

Olyan érdekes kérdésről van szó, amely szélesebb körű tényleges élethelyzetre vonatkozik.

Az Európai Unió Bírósága által nyújtott jogértelmezésétől függ az olyan hasonló tevékenységek későbbi meghatározása is, amelyek már elvileg is részben eltérnek a fogyasztás klasszikus fogalmától, és amelyek egyre inkább elterjedőben vannak. Analógia útján e tevékenységek közé lehetne sorolni a számítógépes játékok vagy más virtuális tevékenységek révén történő jövedelemszerzést is, amely tevékenységek korszerű létfenntartási eszközöket és korszerű szakmákat takarnak. Következésképpen az adott értelmezés szükségszerűen megkérdőjelez majd egyes olyan hagyományos összefüggéseket is, amelyek a fogyasztás klasszikus fogalmára (voltak) jellemzők[3].

Az ügyben az eldöntendő anyagi jogi kérdés az volt, hogy az előadott és megvizsgálandó tényállás a 44/2001 rendelet 15. cikkének (1) bekezdésében szereplő szabály hatálya alá tartozik-e. A kérdés alapvető jellegű, mivel a végső határozat annak megválaszolásától függ. Az EUB ehhez hasonló ügyben még nem foglalt állást, az uniós jog alkalmazása viszont nem eléggé egyértelmű ahhoz, hogy ne hagyjon kétséget maga után. Az EUB vonatkozó ítélkezési gyakorlatából megállapítható[4] ugyan, hogy a fogyasztó fogalmát önállóan és egységesen kell értelmezni, mivel önálló uniós jogi fogalomról van szó. A fogyasztóvédelem kizárólag a magánszemélynek minősülő végső fogyasztóra és azokra a szerződésekre vonatkozik, amelyek valamely magánszemély magánfogyasztási igényeinek kielégítése céljából kötöttek. Ez az ügy lehetővé tette tehát az EUB számára, hogy pontosítsa a „kereskedő” eme irányelv szerinti fogalmát, valamint azokat a szempontokat, amelyeket a nemzeti bíróságoknak figyelembe kell venniük e fogalomnak a tényállás kontextusában való értékelése során.

A Brüsszel I. rendelet azokat a szabályokat fekteti le, amelyek a bíróságok joghatóságára, valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok elismerésére és végrehajtására irányadók az Európai Unió országaiban. Rögzíti, hogy bármely tagállamban hozott bírósági határozatokat külön eljárás nélkül el kell ismerni. Nem terjed ki az adó-, vám- vagy közigazgatási ügyekre. Nem vonatkozik továbbá a természetes személyek személyi állapota, jog- és cselekvőképessége, házassági vagyonjog, végrendelet és öröklés; a csődeljárás; a szociális biztonság és a választott bíráskodás kérdéseire.

A joghatóság szabályainak alapelve szerint, a joghatóság abban a tagállamban gyakorolható, amelyben az alperes állandó lakóhellyel rendelkezik, állampolgárságára való tekintet nélkül. Az állandó lakóhely meghatározása annak az EU-tagállamnak a nemzeti jogával összhangban történik, ahol az esetet bíróság elé vitték. Ha egy fél nem rendelkezik állandó lakóhellyel abban az EU-tagállamban, ahol az esetet a bíróság vizsgálja, a bíróságnak egy másik tagállam jogát kell alkalmaznia, hogy megállapítsa, a fél rendelkezik-e az említett tagállamban lakóhellyel. A jogi személyek vagy cégek abban az országban rendelkeznek székhellyel, ahol a létesítő okirat szerinti székhelyük, központi ügyvezetésük vagy fő tevékenységi helyük található. Célvagyon (trust) esetében az ügyet vizsgáló bíróság a székhelyet saját nemzetközi magánjogi szabályainak alkalmazásával határozza meg.

A joghatóság alapelvétől eltekintve bizonyos körülmények között az alperest más EU-tagállam bírósága elé is állíthatják. A rendelet felsorolja ama joghatósági területeket, ahol ez fennáll: különös vagy kizárólagos joghatóság, valamint a biztosításokra vonatkozó jogszabályok, a fogyasztói és egyedi munkaszerződések.

A rendelet megállapítja a fogyasztók által kötött szerződésekkel kapcsolatos ügyekre vonatkozó joghatósági szabályokat is. A fogyasztókat olyan személyekként határozza meg, akik olyan céllal kötnek szerződést egy szakemberrel, amely kívül esik saját kereskedelmi vagy szakmai tevékenységükön. Minden olyan szerződés, amelyet olyan személlyel kötöttek, aki az EU-ban kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet folytat, a Brüsszel I. rendelet hatálya alá tartozik

A fogyasztót az e rendeletben rögzített védelem illeti meg, ha a szerződés tárgya áruk részletfizetésre, részletekben visszafizetendő kölcsönre vagy bármely egyéb hitelre történő értékesítése. Ahhoz, hogy a fogyasztót ez a védelem más esetekben is megillesse, a szerződést olyan személlyel kell megkötni, aki a fogyasztó lakóhelye szerinti EU-tagállamban folytatja kereskedelmi vagy szakmai tevékenységét, vagy ilyen tevékenysége arra az országra irányul. A fogyasztó vagy az alperes lakóhelye szerinti EU-tagállam bíróságai előtt, vagy annak az országnak a bíróságai előtt indíthat eljárást, ahol a fogyasztó (felperes) lakóhellyel rendelkezik.

A másik szerződő fél által a fogyasztóval szemben indított eljárást viszont kizárólag annak az EU-tagállamnak a bírósága előtt lehet indítványozni, ahol a fogyasztó lakóhelye található.

Az ügyben az eldöntendő anyagi jogi kérdés az, hogy az előadott és megvizsgálandó tényállás a 44/2001 rendelet 15. cikkének (1) bekezdésében szereplő szabály hatálya alá tartozik-e.

A rendelet II. fejezetének „Joghatóság fogyasztói szerződések esetén” című 4. szakasz előírásai szerint:

  • a 15. cikk előírja, hogy:

„(1) A valamely személy – fogyasztó – által kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal megkötött szerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot a 4. cikk és az 5. cikk 5. pontjának sérelme nélkül e szakasz határozza meg, ha:

a)      a szerződés tárgya áruk részletfizetésre történő értékesítése; vagy

b)      a szerződés tárgya olyan részletekben visszafizetendő kölcsön vagy bármely egyéb hitel, amelyet áruk vételének finanszírozására nyújtanak;

c)      minden más esetben a szerződést olyan személlyel kötötték, aki a fogyasztó lakóhelyének tagállamában kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet folytat, vagy ilyen tevékenysége bármilyen módon az említett tagállamra, illetve több állam között az említett tagállamra is irányul, és a szerződés az ilyen tevékenység körébe tartozik. […]”

  • a rendelet 16. cikkének (1) bekezdése rendelkezései szerint:

„A fogyasztó a másik szerződő fél ellen akár annak a tagállamnak a bíróságai előtt, ahol a fél lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezik, akár saját lakóhelyének bíróságai előtt indíthat eljárást.”

  • ugyanezen 4. szakaszban található 17. cikke értelmében:

„E szakasz rendelkezéseitől kizárólag olyan megállapodással lehet eltérni, amely:

  1. a jogvita keletkezését követően jött létre; vagy
  2. lehetővé teszi a fogyasztó számára az e szakaszban megjelölttől eltérő bíróságok előtti perindítást;
  3. a szerződés megkötésének időpontjában azonos tagállam területén lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező fogyasztó és a másik fél között jött létre, az említett állam bíróságainak joghatóságát köti ki, amennyiben az ilyen megállapodás az említett állam jogával nem ellentétes.”

A tényállás[5]

A PEI egy vezető európai szerencsejáték-szolgáltató, amely online szerencsejáték-szolgáltatásokat kínál www.mybet.com internetes oldalán keresztül, B2B (Buisness to Buisness) vállalkozás és szolgáltatói minőségben látta el a regionális fogadási szolgáltatókat Európában és Afrikában. Kereskedelmi tevékenységét többek között Szlovénia felé is kiterjesztette.

B. B. felhasználói fiókot nyitott ezen az oldalon, és ennek alkalmával el kellett fogadnia a PEI által egyoldalúan meghatározott általános feltételeket, anélkül hogy azok megfogalmazását befolyásolhatta volna, vagy, hogy utólag módosíthatta volna e feltételeket, amelyek sorában szerepel többek között az, hogy a szerződéses jogviszonyokból eredő esetleges jogviták elbírálására a Máltai Köztársaság bíróságai rendelkeznek joghatósággal.

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a 2010. március 31. és 2011. május 10. közötti időszakban B. B. hozzávetőleg 227 000 eurót keresett pókerjátékkal a www.mybet.com internetes oldalon. 2011. május 10‑én a PEI zárolta B. B. felhasználói fiókját, és ezt az összeget visszatartotta azzal az indokkal, hogy B. B. a PEI által meghatározott játékszabályzatot megszegte, mivel újabb felhasználói fiókot létesített, amelyhez A. B. nevét és adatait használta fel.

Emiatt 2013 májusában B. B. első fokon a szlovén bíróságok előtt nyújtott be keresetet a PEI-vel szemben eme összeg visszafizettetése iránt.

B. B. a szlovén bíróságok joghatóságának igazolása céljából fogyasztói minőségére hivatkozott, amely álláspontja szerint lehetővé teszi a számára, hogy – a 44/2001 rendelet 16. cikkének (1) bekezdésével összhangban – ama tagállam bíróságához forduljon, ahol lakóhelye található.

A PEI az említett kereset elfogadhatatlanságára hivatkozott, azt állítva, hogy a szlovén bíróságok a jogvita elbírálására nem rendelkeznek joghatósággal. Mivel B. B. hivatásos pókerjátékos, ami ennél fogva megfosztja őt a fogyasztók számára biztosított védelemtől, a köztük lévő jogvita elbírálására kizárólag a Máltai Köztársaság bíróságai – amely tagállam területén a PEI székhelye található – rendelkeznek joghatósággal.

Az első fokon eljáró szlovén bíróság – B. B. lakóhelyére tekintettel – egyrészt elismerte a szlovén bíróságok joghatóságát, úgy ítélve meg, hogy B. B. fogyasztóként járt el, amikor felhasználói fiókot nyitott a PEI internetes oldalán, másrészt helyt adott B. B. keresetének.

A PEI az első fokon eljáró szlovén bíróság ítéletével szemben a szlovén fellebbviteli bírósághoz fellebbezést nyújtott be, amely ezt az ítéletet hatályában megerősítette. A PEI ezért felülvizsgálat iránti kérelmet nyújtott be a szlovén legfelsőbb bírósághoz. Az e bíróság előtt folyamatban lévő eljárás kizárólag B. B.-t érintette, az A. B.-t érintő eljárás jogerősen lezárult.

A szlovén legfelsőbb bíróságnak kételyei támadtak azzal kapcsolatban, hogy a jogvita elbírálására vonatkozó joghatóság – tekintettel B. B. lakóhelyére – a szlovén bíróságoknak tulajdonítható-e, vagy – tekintettel a PEI székhelyére – a máltai bíróságoknak. Nézete szerint az e kérdésre adandó válasz attól függ, hogy B. B. tekinthető-e úgy, mint aki a PEI-vel „a fogyasztó által kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal kötött szerződést”.

Rámutatott egyrészt arra, hogy B. B.-nek el kellett fogadnia a PEI által egyoldalúan meghatározott általános feltételeket, következésképpen gazdaságilag gyengébb és jogilag kevésbé tapasztalt szerződéses partnerénél, hogy B. B. pókerjátékosi tevékenységét nem jelentette be szakmai jellegű tevékenységként, e tevékenységét nem ajánlotta fel harmadik személyeknek ellenjuttatás fejében, továbbá nem voltak szponzorai. Másrészt B. B. 2008 óta a pókerjátszmákból származó nyereményekből élt, és munkanaponként átlagosan kilenc órát töltött pókerjátékkal.

Továbbá, hogy a rendelet 15. cikke (1) bekezdésének szó szerinti értelmezése nem egységes, amennyiben e rendelkezés egyes nyelvi változatai a „kereskedelmi vagy szakmai” tevékenység fogalmával kapcsolatban további elemeket tartalmaznak, amelyek eltérő értelmezésekhez vezethetnek, mint amilyen az angol „trade” kifejezés, amely áruk vagy szolgáltatások kereskedelmére utal, vagy a szlovén „pridobitna dejavnost” kifejezés, amely a pénzbeáramlás technikai és gazdasági aspektusára vonatkozik, anyagi javak megszerzését értve alatta.

E körülmények között az eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseivel kereste meg az EUB-t.

EU Jog online

Az EUB értékelése és ítélete

Kérdésével arra keresett választ, hogy a Brüsszel I. rendelet 15. cikkének (1) bekezdését akként kell-e értelmezni, hogy egy olyan természetes személy – aki valamely tagállamban rendelkezik lakóhellyel, és aki egyrészt egy másik tagállamban székhellyel rendelkező társasággal internetes pókerjátékra vonatkozó szerződést kötött, amelynek általános feltételeit e társaság határozta meg, másrészt nem jelentette be hivatalosan e tevékenységet, és azt nem is kínálta fel harmadik személyek részére fizetős szolgáltatásként – elveszíti az e rendelkezés értelmében vett „fogyasztói” minőségét, amennyiben e játékot magas napi óraszámban játssza, és e játékból jelentős nyereményekre tesz szert.

A kérdés kapcsán az EUB emlékeztetett arra, hogy e rendelet 15. cikkének (1) bekezdése kivételt képez mind az e rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározott általános joghatósági szabály alól, amely azon tagállam bíróságainak joghatóságát mondja ki, amelynek területén az alperes lakóhelye található, mind pedig e rendelet 1. cikkének 5. pontjában meghatározott, a szerződések esetén előírt különös joghatósági szabály alól, amelynek értelmében az eljárás tárgyát képező kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság rendelkezik hatáskörrel.

Következésképpen a 15. cikk (1) bekezdése szigorúan értelmezendő, vagyis annak nem adható olyan értelmezés, amely a rendelet által kifejezetten meghatározott eseteken túlmutat[6].

Ezt követően az EUB kiemelte, hogy e rendelkezés abban az esetben alkalmazható, ha három feltétel teljesül, nevezetesen, hogy:

  • először is, a szerződő felek egyike fogyasztói minőségben jár el, szakmai tevékenységén kívül esőnek tekinthető keretek között;
  • másodszor, az e fogyasztó és a szakmai tevékenységet folytató személy közötti szerződést ténylegesen megkötötték,
  • harmadszor, e szerződés a 15. cikk (1) bekezdésének a)–c) pontjában említett kategóriák egyikébe tartozik.

E feltételeknek kumulatívan kell teljesülniük, így a joghatóság már a három feltétel egyikének hiányában sem határozható meg a fogyasztói szerződésekre vonatkozó szabályok alapján[7].

A jelen ügyben az előterjesztett kérdés e három feltétel közül az elsőre vonatkozik, amennyiben arra irányul, hogy B. B. „fogyasztói” minőséggel rendelkezik-e, amely fogyasztó szakmai tevékenységén kívül esőnek tekinthető keretek között jár el.

Ami azokat a különbségeket illeti, amelyek a kérdést előterjesztő bíróság szerint a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének egyes nyelvi változatai között további szóelemek, például a szlovén nyelvi változatban a „szakmai tevékenység” hozzátétele folytán fennállnak[8], emlékeztetett arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egy uniós jogi rendelkezés valamely nyelvi változatának megfogalmazása nem szolgálhat e rendelkezés értelmezésének kizárólagos alapjául, illetve e tekintetben elsőbbséget más nyelvi változatokkal szemben nem élvezhet. Egy uniós jogi aktus egységes alkalmazása, és ennél fogva egységes értelmezése érdekében ugyanis az nem vizsgálható elszigetelten valamelyik nyelvi változatában, hanem azt ama szabályozás általános rendszerére és céljára tekintettel kell értelmezni, amelynek a részét képezi[9].

Miként ezzel összefüggésben az EUB kifejtette, hogy a „fogyasztónak” a rendelet 15–17. cikkében szereplő fogalmát önállóan, elsősorban e rendelet szerkezetének és céljainak megfelelően kell értelmezni annak érdekében, hogy ezáltal e rendelet egységes alkalmazása valamennyi tagállamban biztosítva legyen[10].

Ezen kívül, tekintettel az e cikkekben foglalt joghatósági szabályok eltérést megvalósító jellegére, e fogalmat megszorítóan kell értelmezni, és – a szerződés céljára és természetére tekintettel – az említett személynek a szerződésben fennálló helyzetére, nem pedig az érintett személy szubjektív körülményeire kell hivatkozni, mivel ugyanazt a személyt bizonyos ügyletekkel kapcsolatban fogyasztónak, míg másokkal összefüggésben már gazdasági szereplőnek lehet tekinteni[11].

Az EUB ebből arra következtetett, hogy kizárólag az egyén magánfogyasztásával kapcsolatos szükségleteinek kielégítését célzó, szakmai tevékenységtől vagy ilyen céltól függetlenül kötött szerződés tartozik azon különleges rendelkezések hatálya alá, amelyeket az említett rendelet a fogyasztó – mint gyengébbnek tartott fél – védelmére ír elő, ezzel szemben ez a védelem a szakmai tevékenység célját szolgáló szerződés esetén indokolatlan[12].

Ebből az következik, hogy a 15–17. cikkben foglalt különös joghatósági szabályok főszabály szerint csak abban az esetben alkalmazhatók, ha a felek között kötött szerződés célja az érintett áru vagy szolgáltatás szakmai vagy kereskedelmi tevékenységtől független felhasználása[13].

Az EUB e megfontolások fényében vizsgálta meg azt, hogy egy természetes személytől megvonható-e a 44/2001 rendelet 15. cikkének (1) bekezdése szerinti „fogyasztói” minőség olyan tényezők alapján, mint a pókerjátszmák keretében nyert összegek jelentősége – amely lehetővé teszi e személy számára, hogy e nyereményekből éljen –, vagy az e személy által birtokolt ismeretek és tevékenységének rendszeres jellege.

Először is, ami azt a körülményt illeti, hogy a pókerjátszmák nyereményei lehetővé tették a jelen esetben B. B. számára, hogy azokból éljen 2008 óta, megjegyezte, hogy az e rendelet 15–17. cikkében foglalt rendelkezések hatálya nem korlátozódik meghatározott összegekre[14].

Vagyis az, hogy B. B. jelentős összegeket nyert – a pókerjátéknak köszönhetően a szerződés PEI-vel való megkötését követően, a tekintetben az a körülmény, hogy ő a rendelet értelmében „fogyasztónak” minősül-e –, önmagában nem meghatározó tényező.

Az EUB megállapításai szerint a joghatósági szabályok átláthatósága biztosításának szükségessége különös jelentőséget nyer a pókerjáték keretében, amely szerencsejáték, és magában foglalja mind a befektetett összegek elvesztésének kockázatát, mind pedig jelentős összegek nyerésének esélyét. Így a rendelet által követett céllal nem lehet összeegyeztethető a joghatóságnak a nyert vagy elveszített összeg függvényében történő meghatározása[15].

Másodszor a PEI arra hivatkozott, hogy részben B. B. ismeretei tették lehetővé a számára, hogy a pókerjátszmákon jelentős összegeket nyerjen.

E tekintetben az EUB kifejtette, hogy a „fogyasztó” rendelet adta fogalmának – amely a „gazdasági szereplő” ellentéteként van meghatározva – objektív jellege van, és független az érintett személy által ténylegesen birtokolt ismeretektől vagy információktól[16].

Márpedig az, ha a szerződéses partner fogyasztói minősége az adott területen meglévő ismereteitől és információitól függene, és nem attól a körülménytől, hogy az általa megkötött szerződés célja a személyes szükségleteinek a kielégítése-e, a szerződéses partnert annak szubjektív helyzete alapján minősítené fogyasztónak. Ugyanakkor az ítélkezési gyakorlat szerint valamely személy „fogyasztói” minőségét – figyelembe véve a szerződés természetét és célját – kizárólag e személynek a meghatározott szerződésben fennálló helyzetére tekintettel kell vizsgálni[17]. Ebből következően egy magánszemélynek azon a területen meglévő ismeretei, amely alá a megkötött szerződés tartozik, nem fosztják meg e személyt a rendelet 15. cikke értelmében vett „fogyasztói” minőségtől[18].

Harmadszor, a B. B. és a PEI között fennálló szerződéses viszony alakulásával kapcsolatban, az EUB ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy egy személy „fogyasztói” minőségének meghatározásához – a szerződés céljára és természetére tekintettel – e személynek a szerződésben fennálló helyzetére kell hivatkozni. E szolgáltatások igénybe vevője ugyanis csak akkor hivatkozhat a „fogyasztói” minőségre, ha e szolgáltatások alapvetően nem szakmai használata – melynek céljából kezdetben megkötötték a szerződést – a későbbiekben nem öltött magára alapvetően szakmai jelleget[19]

Negyedszer, azzal kapcsolatban, hogy B. B. rendszeresen játszott online pókert, és hogy munkanaponként átlagosan kilenc órát fordított e játékra.

Noha a rendeletben használt – és különösen a kivételeket tartalmazó – fogalmakat egymástól függetlenül, elsősorban a hivatkozott rendelet szerkezetének és céljainak megfelelően kell értelmezni annak érdekében, hogy ezáltal e rendelet egységes alkalmazása valamennyi tagállamban biztosítva legyen, a fogyasztói szerződések terén az európai jogalkotó által kitűzött célok tiszteletben tartásának, valamint az uniós jog koherenciájának biztosítása érdekében különösen a „fogyasztónak” a más uniós jogi rendeletekben szereplő fogalmait is figyelembe kell venni[20].

E tekintetben a belső piacot szabályzó másodlagos jogforrások – mint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról és a fogyasztók jogairól szóló irányelvek[21] – értelmezése során az EUB már ezt követően kelt ítéletében is ezzel egyezően állapította meg, hogy valamely tevékenység rendszeres jellege olyan tényező lehet, amelyet a „kereskedőnek” a „fogyasztó” fogalmával szemben történő minősítés során figyelembe kell venni [22].

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv célja, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó nemzeti szabályozások teljes harmonizációja révén magas szintű fogyasztóvédelmet valósítson meg.

Alkalmazásában »kereskedő«: az a természetes vagy jogi személy, aki, illetve amely az eme irányelv szabályozási körébe tartozó kereskedelmi gyakorlatok során kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el, valamint aki a kereskedő nevében vagy javára jár el, »az üzleti vállalkozásoknak a fogyasztókkal szemben folytatott kereskedelmi gyakorlatai« […]: a kereskedő által kifejtett tevékenység, mulasztás, magatartási forma vagy megjelenítési mód, illetve kereskedelmi kommunikáció – beleértve a reklámot és a marketinget is –, amely közvetlen kapcsolatban áll valamely terméknek a fogyasztó részére történő népszerűsítésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával. Az irányelvet az üzleti vállalkozásoknak a termékhez kapcsolódó kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelőzően és azt követően, valamint a lebonyolítás során, a fogyasztókkal szemben folytatott, meghatározott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára kell alkalmazni.

A fogyasztók védelméről szóló irányelv célja, hogy „a fogyasztóvédelem magas szintjének elérése révén hozzájáruljon a belső piac megfelelő működéséhez azáltal, hogy közelíti a fogyasztók és kereskedők között kötött szerződésekre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések bizonyos vonatkozásait”.

Alkalmazásában »kereskedő«: bármely természetes vagy – akár magán-, akár köztulajdonban álló – jogi személy, aki vagy amely az eme irányelv hatálya alá tartozó szerződések vonatkozásában kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el, ideértve bármely olyan személyt, aki vagy amely a kereskedő nevében vagy javára jár el, irányelv rendelkezései által meghatározott feltételek szerint és mértékben – kereskedők és fogyasztók között kötött szerződésekre alkalmazandó”.

A fentiekből kiemelhető, hogy a „kereskedő” fogalmának meghatározása a két irányelv tekintetében gyakorlatilag azonos, és szorosan kapcsolódik valamely gazdasági tevékenység végzéséhez.

Ugyanakkor egyrészt valamely tevékenység rendszeres jellege csak egy a figyelembe veendő tényezők közül, és önmagában nem határozza meg egy természetes személynek a „kereskedő” fogalmára tekintettel történő minősítését[23].

Az EUB szerint meg kell állapítani, hogy a jelen jogvita tárgyát képező tevékenység különbözik a korábbi ítéletéhez vezető ügy tárgyát képező tevékenységtől, amely áruk értékesítéséből állt[24]. Bár az ügy ténylegesen rendszeresnek minősíthető tevékenységre vonatkozik, e tevékenység folyamán ugyanakkor nem kerül sor áruk értékesítésére vagy szolgáltatások nyújtására. Az előterjesztő bíróság által nyújtott információk szerint B. B. nem ajánlott fel a pókerjáték-tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatásokat harmadik személyek részére, és e tevékenységet nem is jelentette be hivatalosan[25].

Az EUB további megállapításai között rögzítette, hogy ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy megvizsgálja az ügy valamennyi ténybeli elemének fényében azt, hogy B. B. ténylegesen szakmai tevékenységén kívül esőnek tekinthető keretek között és attól függetlenül járt-e el, és ebből B. B.-re nézve a rendelet értelmében vett „fogyasztói” minősítésére vonatkozó következtetéseket levonja.

E minősítés szempontjából az olyan tényezők, mint a pókerjátszmákon szerzett nyeremények összege, az esetleges ismeretek vagy szaktudás, valamint az érintett személy pókerjátékosi tevékenységének rendszeres jellege, önmagukban nem fosztják meg e személyt az e rendelkezés értelmében vett „fogyasztói” minőségétől.

Az EUB e megfontolások fényében az előterjesztett kérdésre adott válasza szerint a 44/2001 rendelet (Brüsszel I. rendelet) 15. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy egy olyan természetes személy, aki valamely tagállamban rendelkezik lakóhellyel, és aki egyrészt egy másik tagállamban székhellyel rendelkező társasággal internetes pókerjátékra vonatkozó szerződést kötött, amelynek általános feltételeit e társaság határozta meg, másrészt nem jelentette be hivatalosan e tevékenységet, és azt nem is kínálta fel harmadik személyek részére fizetős szolgáltatásként, nem veszíti el az e rendelkezés értelmében vett „fogyasztói” minőségét még akkor sem, ha e játékot magas napi óraszámban játssza, kiterjedt ismeretekkel rendelkezik, és e játékból jelentős nyereményekre tesz szert[26].

Lábjegyzetek:

[1] A 2020. december 10-ei A. B., B. B. és a Personal Exchange International Limited C‑774/19. sz. ügy, ítélet ECLI:EU:C:2020:1015 (a továbbiakban: Ítélet)

[2] A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-ei 44/2001/EK tanácsi rendelet, továbbá az ezt naprakésszé tevő, 2012. december 12-ei 1215/2012/EU rendelet (a továbbiakban: Rendelet, Brüsszel I. rendelet)

[3] A Vrhovno sodišče Republike Slovenije előzetes döntéshozatal iránti kérelme 21. pont

[4] Schrems-ügy C-498/16, ECLI:EU:C:2018:37; Hobohom-ügy C-297/14, ECLI:EU:C:2015:844; Hejduk-ügy C-441/13, ECLI:EU:C:2015:28,; Kolassa-ügy C-375/13, ECLI:EU:C:2015:37; Vapenik-ügy C-508/12, ECLI:EU:C:2013:790; Emrek-ügy C-218/12, ECLI:EU:C:2013:666; Česká spořitelna-ügy C-419/11, ECLI:EU:C:2013:165; Muhlleitner-ügy C-190/11, ECLI:EU:C:2012:542; Pammer és Hotel Alpenhof-ügy C-585/08ésC-144/09, ECLI:EU:C:2010:740.

[5] Ítélet 11-22. pont

[6] 2013. március 14-ei Česká spořitelna-ítélet, C‑419/11, EU:C:2013:165, 26. pont; 2018. január 25-ei Schrems-ítélet, 27. pont

[7] 2015. december 23-ai Hobohm-ítélet, C‑297/14, EU:C:2015:844, 24. pont

[8] – Szlovén: „V zadevah v zvezi s pogodbami, ki jih sklene oseba–potrošnik–za namen, za katerega se šteje, da je izven njegove poklicne ali pridobitne dejavnosti[…]” [„[…]valamely személy, a fogyasztó által kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal megkötött szerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot […]”].

– angol: ”In matters relating to a contract concluded by a person, the consumer, for a purpose which can be regarded as being outside his trade or profession[…]”.–Német: „Bilden ein Vertrag oder Ansprüche aus einem Vertrag, den eine Person, der Verbraucher, zu einem Zweck geschlossen hat, der nicht der beruflichen oder gewerblichen Tätigkeit dieser Person zugerechnet werden kann[…]”.

– francia: «En matière de contrat conclu par une personne, le consommateur, pour un usage pouvant être considéré comme étranger à son activité professionnelle[…]».

– horvát: «Ustvarima koji se odnose na ugovor koji sklopa osoba–potrošač, u svrhe za koje se može smatrati da su izvan njezine profesionalne djelatnosti».

– szlovén nyelven: „poklic” (hivatás); angol nyelven „profession”; német nyelven „beruflich”; francia nyelven „professionnelle”; horvát nyelven „profesionalne”.; angol nyelven ”the activity of buying and selling, or exchanging goods and/or services between people”[…]„business activity”. Előzetes döntéshozatal iráni kérelem 21. pont

[9] 2017. június 8-ai Sharda Europe-ítélet, C‑293/16, EU:C:2017:430, 21. pont

[10] 2012. szeptember 6-ai Mühlleitner-ítélet, C‑190/11, EU:C:2012:542, 28. pont

[11] Schrems-ítélet, 27. és 29. pont

[12] Schrems-ítélet, 30. pont

[13] 2018-as Schrems-ítélet 31. pont

[14] 2019. október 3-ai Petruchová-ítélet, C‑208/18, EU:C:2019:825, 50. pont

[15] Ítélet 36. pont

[16] 2018-as Schrems-ítélet, C‑498/16, EU:C:2018:37, 39. pont

[17] Petruchová-ítélet, 56. pont

[18] Schrems-ítélet, 39. pont

[19] 2018. január 25-ei Schrems-ítélet, C‑498/16, EU:C:2018:37, 37. és 38. pont

  [20] Schrems-ítélet, C‑498/16, EU:C:2018:37, 28. pont.

[21] Az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek módosításáról szóló 2005. május 11-ei 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv; és a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2011. október 25-ei 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv

[22] 2018. október 4-ei Kamenova-ítélet, C‑105/17, EU:C:2018:808, 37. és 38. pont

[23] Kamenova-ítélet 39. pont

[24] Kamenova-ítélet tényállásától

[25] Ítélet 47. pont

[26] Ítélet 50. pont


Kapcsolódó cikkek

2021. november 24.

Az új bizottsági javaslatok adatvédelmi aspektusai

Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy a tavaly november óta készülő jogalkotási javaslatok sértheti az európai uniós polgárok alapvető jogait.