Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az EUB szerint ellentétes a tényleges érvényesülés és az adósemlegesség elvével, ha az adóhatóság csak a jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot fizet az adózónak a jogszerűtlenül visszatartott Áfa összege után.
A Sole-Mizo ügy
A Sole‑Mizo az EUB 2014. július 17‑i Delphi Hungary Autóalkatrész Gyártó végzésre (C‑654/13, nem tették közzé, EU:C:2014:2127) hivatkozva a „megfizetettségi feltétel” miatt kellő időben vissza nem térített levonható áfakülönbözetek után járó kamatok megfizetése iránti kérelmet nyújtott be az adóhatósághoz. A kérelem a 2005 decemberétől 2011 júniusáig terjedő különböző bevallási időszakokra vonatkozó kamatokra irányult és a kamatok késedelmes megfizetése miatt kamatos kamat iránti követelést is magában foglalt.
Az elsőfokú adóhatóság határozatával részben helyt adott a Sole‑Mizo kérelmének, és elrendelte a magyar jegybanki alapkamatnak megfelelően számított kamat kifizetését, ugyanakkor elutasította a kamatok késedelmes megfizetése miatt a magyar jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő kamatmértékkel kiszámított késedelmi kamatkövetelést.
A másodfokú adóhatóság megváltoztatta az elsőfokú határozatot, és elrendelte a levonható áfakülönbözet azon összege után járó kamat kifizetését, amelynek visszaigénylésére a „megfizetettségi feltétel” miatt nem kerülhetett sor. Az e kamatok címén fizetendő összeg a régi Art. alapján a magyar jegybanki alapkamatnak megfelelő kamatmérték alkalmazásával került kiszámításra.
A Sole‑Mizo keresetet nyújtott be a másodfokú adóhatóság határozatával szemben, arra hivatkozva, hogy a levonható héakülönbözet azon összegére vonatkozó kamatok címén járó összeget, amelynek visszaigénylésére a „megfizetettségi feltétel” miatt nem kerülhetett sor, a régi Art-nek megfelelően szintén a magyar jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékben kell megállapítani.
A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a fentiekre tekintettel felfüggesztette az eljárást és előzetes döntéshozatalért az EUB-hoz fordult.
A Dalmandi Mezőgazgdasági Zrt. ügye
Ebben az ügyben a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. a „megfizetettségi feltétel” miatt a 2005 és 2011 közötti időszakban kellő időben vissza nem térített levonható héakülönbözetek után járó kamatok kifizetése iránti kérelmet nyújtott be az elsőfokú adóhatósághoz. Az adózó a régi Art. rendelkezéseivel összhangban a magyar jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő kamatmértéket követelte.
Az elsőfokú adóhatóság határozata a Kúria 18/2017. sz. elvi határozatában rögzített elveken alapult. Először is, az adóhatóság a kamatkövetelés összegének megállapítása során az adózás rendjéről szóló törvény azon 124/C. és 124/D. cikkét alkalmazta, amely rendelkezések a magyar jegybanki alapkamatnak megfelelő kamatmérték alkalmazását írják elő.
Másodszor, úgy ítélte meg, hogy a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. által késedelmi kamat iránt benyújtott kérelem megalapozatlan, mivel ez utóbbi nem nyújtott be sem rendkívüli visszaigénylési kérelmet, sem visszatérítés iránti igényt tartalmazó áfabevallást. Harmadszor, az elsőfokú adóhatóság a 2005. év vonatkozásában elutasította a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. kamatigényét, miután megállapította, hogy ezen év első három negyedéve tekintetében az igény elévült.
A másodfokú adóhatóság csökkentette az áfakülönbözet azon összege után részére megítélt kamatok összegét, amelyet a „megfizetettségi feltétel” miatt nem lehetett visszaigényelni. A Kúria 18/2017. sz. elvi határozatának megfelelően e kamatok az adózás rendjéről szóló törvény 124/C. §‑a és 124/D. §‑a alapján a magyar jegybanki alapkamatnak megfelelő kamatmértékkel kerültek kiszámításra. A másodfokú adóhatóság ezen túlmenően az ügyintézési határidő túllépésére tekintettel 7000,- Ft késedelmi kamatot állapított meg, ezt meghaladó részében pedig helybenhagyta az elsőfokú határozatot.
A Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. keresetet indított e határozattal szemben a kérdést előterjesztő bíróság előtt. Különösen arra hivatkozott, hogy a Kúria 18/2017. sz. elvi határozata sérti a tényleges érvényesülés és az uniós jog közvetlen hatályának elvét.
A fentiekre tekintettel a Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság felfüggesztette az eljárást és előzetes döntéshozatalért fordult az EUB-hoz.
Az EUB elnöke az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélet meghozatala céljából egyesítette az ügyeket.
Az EUB döntése
A jegybanki alapkamatot vagy annak kétszeresét kell az adóhatóságnak megfizetnie?
Az EUB ítélkezési gyakorlatára hivatkozva rögzítette, hogy a tagállam az uniós jog megsértésével valamely tagállamban beszedett adók köteles visszatéríteni. Az EUB korábban már azt is kimondta, hogy ha valamely tagállam az uniós jog szabályainak megsértésével szedett be valamely adót, a jogalanyok nemcsak a jogosulatlanul beszedett adó visszatérítésére, hanem az e tagállam részére fizetett vagy az általa ezen adóval közvetlen összefüggésben levont összegek visszatérítésére is jogosultak.
Uniós szabályozás hiányában az egyes tagállamok belső jogrendjének feladata meghatározni e kamatok fizetésének feltételeit, különösen e kamatok mértékét és számításának módját. E feltételeknek tiszteletben kell tartaniuk a tényleges érvényesülés és az egyenértékűség elvét, vagyis azok nem lehetnek a belső jog rendelkezésein alapuló hasonló kérelmek feltételeinél kedvezőtlenebbek, és a gyakorlatban nem tehetik lehetetlenné az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását.
Az EUB álláspontja szerint a kérdést előterjesztő bíróságok feladata annak vizsgálata, hogy azok a részletes eljárási szabályok, amelyek célja, hogy a belső jogban biztosítsák a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak védelmét, megfelelnek‑e az említett elvnek, és e bíróságoknak kell megvizsgálniuk az állítólagosan hasonló belső jogi igények tárgyát és lényeges elemeit. Ennek érdekében a nemzeti bíróságoknak az érintett igények hasonlóságát tárgyuk, jogalapjuk és lényeges elemeik szempontjából kell megvizsgálniuk.
Az EUB szerint a régi Art. 124/C. és 124/D. §‑ában előírt kamat alkalmazásának, az EUB vagy valamely magasabb szintű nemzeti bíróság olyan ítélete szolgál alapul, amely visszamenőleges hatállyal megállapítja valamely adófizetési kötelezettséget előíró nemzeti jogszabálynak valamely magasabb szintű jogszabályba ütközését.
Ezzel szemben a régi Art. 37. §‑ának (4) és (6) bekezdése, úgy tűnik, olyan helyzetre vonatkozik, amelyben az adóhatóság az előírt határidőn belül nem adott helyt valamely héa‑visszatérítés iránti kérelemnek. Ez tehát azon határidő adóhatóság által való be nem tartását szankcionálja, amelyen belül az köteles volt valamely általa fizetendő összeg visszatérítésére. Az EUB szerint a régi Art. 124/C. és 124/D. §‑ának, valamint e törvény 37. §‑a (4) és (6) bekezdésének nincs hasonló tárgya és jogalapja.
A tényleges érvényesülés elve megköveteli, hogy az uniós jog megsértésével visszatartott levonható héatúlfizetés visszatérítése iránti kérelem esetén esetlegesen fizetendő kamatok számítására vonatkozó nemzeti szabályok ne fosszák meg az adóalanyt az érintett összegek rendelkezésre nem állása által okozott veszteségek megfelelő megtérítésétől.
Az adósemlegesség elve szerint, a kamatfizetés részletes szabályait oly módon kell meghatározni, hogy a jogosulatlanul visszatartott adóösszegek által jelentett gazdasági terhet ellentételezni lehessen.
A főtanácsnok indítványában úgy foglalt állást, hogy amennyiben az adóalanynak az uniós jog megsértésével visszatartott levonható héatúlfizetés visszatérítésének elmaradásából eredő likviditási hiány kiegyenlítése érdekében a levonható héa összegének megfelelő összegű kölcsönt kell felvennie valamely hitelintézetnél, a kizárólag a hitelintézetek részére fenntartott magyar jegybanki alapkamat mértékénél magasabb kamatmértéket kell fizetnie.
Az EUB úgy foglalt állást, hogy sérti a tényleges érvényesülés elvét és az adósemlegesség elvét az olyan nemzeti gyakorlat, amely szerint az uniós jog megsértésével visszatartott héatúlfizetés összegének az adóalany kérelmére történő visszatérítése esetén az ezen összegre alkalmazandó kamatokat egyrészt alacsonyabb kamatmérték alapulvételével kell kiszámítani, mint amelyet a hitelintézetnek nem minősülő adóalanyoknak az említettel azonos összegű hitel felvétele esetén kell fizetniük, másrészt pedig e kamatokat egy adott bevallási időszakra terjedően kell megfizetni, olyan kamat felszámítása nélkül, amely arra szolgál, hogy ellensúlyozza az adóalany számára az e bevallási időszakot követően az e kamatok tényleges kifizetéséig az idő múlása által okozott, az érintett összeg értékét befolyásoló monetáris értékvesztést, alkalmas arra, hogy megfossza az adóalanyt az érintett összegek rendelkezésre nem állása folytán okozott veszteségek megfelelő megtérítésétől.
A kamatokra megállapított elévülési idő
Az EUB szerint a héatúlfizetés összegének visszatérítése iránti kérelem bármely időbeli korlátozás nélküli benyújtásának lehetősége ellentétes lenne a jogbiztonság elvével, amely megköveteli, hogy az adóalany adójogi helyzete az adóhatósággal szembeni jogai és kötelezettségei tekintetében ne legyen meghatározhatatlan ideig vitatható. Az EUB korábban már azt is kimondta, hogy a vitatott fizetéstől számított hároméves nemzeti jogvesztő határidő észszerű.
Az a nemzeti gyakorlat, amely az állam által az uniós jog megsértésével visszatartott levonható héakülönbözet után járó kamatok követeléséhez való jogot ötéves elévülési időhöz köti, amelynek kezdő napja az e többletre vonatkozó visszatérítési eljárást bevezető nemzeti szabályozás hatálybalépésének időpontja, nem ellentétes a tényleges érvényesülés elvével.
Hivatalból vagy kérelemre kell az adóhatóságnak kamatot fizetnie?
Ami a tényleges érvényesülés elvét illeti, az arra vonatkozó követelmény, hogy az adóalany kérelmet nyújtson be azon késedelmi kamat megfizetési iránt, amely az uniós jog tagállam általi megsértéséből eredő követelésnek az adóhatóság által való megfizetése körében bekövetkező késedelem esetén jár, önmagában nem alkalmas arra, hogy a gyakorlatban lehetetlenné tegye az uniós jog megsértésével visszatartott héatúlfizetés visszatérítéséhez való jog gyakorlását. Amint azt a magyar kormány megjegyezte, az adóalany az ilyen kérelem benyújtásával tájékoztatja az adóhatóságot a követeléséről, és ez a kérelem teszi lehetővé az adóhatóság számára, hogy megbizonyosodjon az érintett követelés összegéről és jogalapjáról.
Az EUB szerint a tagállamokat megilleti az eljárási autonómia, amely alapján a nemzeti jogukban előírhatják az uniós jog megsértésével beszedett adók összege után járó kamatok kifizetésére vonatkozó eljárási feltételeket, ezért nem ellentétes a tényleges érvényesülés elvével az arra vonatkozó követelmény, hogy az adóalany kérelmet nyújtson be azon késedelmi kamat megfizetési iránt, amely az uniós jog tagállam általi megsértéséből eredő követelésnek az adóhatóság által való megfizetése körében bekövetkező késedelem esetén jár.
Következésképpen az a nemzeti gyakorlat, amely valamely követelés adóalany kérelmére történő kifizetésének az adóhatóság részéről való késedelmes teljesítése esetén az e kérelem tekintetében az adóhatóság számára nyitva álló 30 vagy 45 napos ügyintézési határidő lejártától kezdődően alkalmazza a nemzeti jog által előírt késedelmi kamatot, szintén nem ellentétes a tényleges érvényesülés elvével, függetlenül attól, hogy a követelés az uniós jog megsértésével visszatartott héakülönbözet visszatérítésével összefüggésben merült‑e fel.
