A munkáltatók adminisztrációs terheinek csökkentése


2023. december 22-én hirdették ki a Magyar Közlöny 187. számában a hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2023. évi CIX. törvényt. A törvény indokolása rögzíti, hogy az egyik kifejezett célja a vállalkozások sikeressége érdekében olyan jogi környezet kialakítása, amiben az adminisztráció időbeli és pénzbeli költségei minimálisak, az adminisztrációs terhek korlátozottabbak, így a vállalkozások, a munkáltatók az erőforrásaikat a jogszabályoknak való megfelelés helyett a működésükre, a termelésre tudják fordítani.

Ezen célkitűzést több más aspektus mellett a jogalkotó az alábbi munkajogi, közvetetten adatvédelmi vetületű kérdéskörök újra szabályozása révén kívánja megvalósítani.

I. A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításával, valamint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 51. § (4) bekezdésének kiegészítésével 2024. szeptember 1-jével megszűnik az az általános jellegű előírás, miszerint a munkára való/munkaköri alkalmasság megállapítása minden esetben kötelező orvosi vizsgálathoz kötött. A munkára való alkalmasság orvosi vizsgálat általi megállapítására a jövőben a jogszabályban meghatározott esetekben vagy a munkáltató erre irányuló, saját döntése, elrendelése esetén kerül sor.

Ezen jogszabálymódosítás által számos munkáltató mentesülhet azon kötelezettsége alól, hogy a munkába lépést megelőzően és a munkaviszony fennállása alatt rendszeres időközönként biztosítsa a munkavállalóinak a munkaköri alkalmassági vizsgálatot.

Amennyiben valamely munkáltató – akár jogszabályi előírás, akár a saját döntése alapján – 2024. szeptemberétől is köteles lesz biztosítani a munkára való alkalmasság orvosi vizsgálat általi megállapítását, akkor mindkét esetben továbbra is ingyenesen köteles biztosítani a munkavállaló munkaköri alkalmassági vizsgálatát.

Az ágazati, azaz a feladatkörében érintett miniszter – az egészségügyért felelős miniszterrel és a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben – kapott felhatalmazást azon munkakörök, feladatkörök és álláshelyek megállapítására, amelyek esetében a munkára való alkalmasság megállapításához továbbra is mindenképp orvosi vizsgálat szükséges.

II. A digitális fejlődés lehetővé teszi olyan, a vállalkozásokat jelentősen érintő adminisztrációs terhek csökkentését is, mint a biztosítottakra vonatkozó munkaügyi iratok, adatokat, foglalkoztatási igazolások megőrzési kötelezettsége, amely a jelenlegi szabályozás szerint a biztosítottnak a reá irányadó nyugdíjkorhatár betöltését követő öt évig terheli a munkáltatót. Ezen előírás indoka eddig az volt, hogy a különböző munkaügyi és társadalombiztosítási iratok nem elektronikusan készültek, ugyanakkor azok megőrzése a biztosított későbbi nyugellátásának megállapításához nélkülözhetetlen volt.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosítása révén a munkáltatókat terhelő kötelezettség felmenő rendszerben, 2025. január 1-jétől kivezetésre kerül, a megőrzési kötelezettség így csak a 2024. december 31-ig keletkező iratokra marad fenn. A nyugellátás megállapításához szükséges adatokat a továbbiakban az állami nyilvántartások tartalmazzák.

A hivatkozott jogszabályok módosításai indokolttá tehetik a munkáltatók munkaviszonnyal kapcsolatos személyes adatok kezelésére vonatkozó adatkezelési tájékoztatójának, illetve esetleges egyéb adatvédelmi szabályzatainak felülvizsgálatát, amelyre javasolt a vállalkozásoknak felkészülniük.

A cikk szerzője Szigeti-Szabó Andrea Partner ügyvéd, közbeszerzési szaktanácsadó. Az Ecovis Hungary Legal a Jogászvilág.hu szakmai partnere.

ECOVIS 202107


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek  2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH).  A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.

2024. május 7.

Új “kódex” a bevándorlási jog területén

A Wolters Kluwer Hungary által szervezett három részes webinárium-sorozat első előadásában a bevándorlási jog területén hatályba lépett új kódexet mutatta be dr. Fehér Dániel adótanácsadó, a Fehér Legal & Tax irodavezető ügyvédje és dr. Borka Balázs ügyvéd, a Fehér Legal & Tax partnere .

2024. május 3.

Kontroll alatt a hazai közbeszerzési piac: hároméves rekordot döntött a hiánypótlások száma

2024 első negyedévében összesen 5896 darab hirdetmény érkezett be a Közbeszerzési Hatósághoz, amelyhez 6536 hiánypótlás kapcsolódott. A hiánypótlások száma 4 százalékkal felülmúlta az előző évi adatokat – derül ki a szervezet 2024 első negyedéves Gyorsjelentéséből. Minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 63 a kkv-szektorhoz került.