„Érdemei elismeréseként…” – azaz kinek jár, és kinek nem jár a végkielégítés?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Cikkünkben összegyűjtjük, milyen megszüntetési és megszűnési módok esetén illeti meg a távozó munkavállalót a végkielégítés. Minden esetben feltételezzük, hogy a munkavállaló a kellő időtartamban (a törvény szerint: minimum 3 év) az adott munkáltatónál dolgozott. A végkielégítés összegét befolyásoló tényezőkkel valamint a jogszerző idők számítási módjával most nem foglalkozunk részletesen.
Aki volt valaha olyan helyzetben, hogy saját, hosszabban fennálló munkaviszonyának megszüntetését fontolgatta, vagy – munkáltatói jogkört gyakorlóként – egy régi dolgozójának elbocsátásáról kellett döntenie, és az adott helyzetben többféle megszüntetési mód is szóba kerülhetett, bizonyára elgondolkodott azon, hogy végkielégítés szempontjából melyik mód is volna kedvezőbb. Végkielégítés ugyanis a munka törvénykönyve szerint legalább három évig tartó munkaviszony megszüntetése vagy megszűnése esetén jár, de nem minden esetben. Nem könnyű a törvényben elszórtan elhelyezkedő, a végkielégítéssel kapcsolatos szabályokból visszakövetni, hogy pontosan mely megszűnési, megszüntetési mód von maga után végkielégítés-fizetési kötelezettséget, és miért. A szabályozás mögötti rendezőelv megértéséhez fontos tudni, hogy a végkielégítésnek kettős funkciót tulajdonít a munkajog. Egyrészt ebben a formában rendeli honorálni a munkavállaló hosszú éveken át való kitartását a munkáltató mellett, ha a munkavállaló nem saját jószántából hagyja el a munkáltatót. Másrészt a végkielégítésnek szociális célja is van: anyagi segítséget jelent a volt munkavállalónak addig, amíg újra el tud helyezkedni. A végkielégítés törvényben foglalt részletszabályai e két funkció köré épülnek, tehát a „honorárium” vagy a „támogatás” karakterét kívánják kiemelni e juttatástípusnak. Mindezek alapján már könnyen megérthetjük, hogy valaki miért részesül végkielégítésben munkaviszonya végén, más pedig miért nem.
Milyen munkaviszony-megszüntetési/-megszűnési módoknál jár a végkielégítés?
1. Munkáltatói felmondás – meghatározott felmondási okok kivételével
A munkáltatói felmondás a legalapvetőbb olyan megszüntetési mód, amelynél főszabály szerint végkielégítést kell fizetni. Azonban nem mindegy, milyen okból közölnek egy határozatlan időre alkalmazott munkavállalóval felmondást: ha ugyanis a munkavállaló magatartása vagy nem egészségi okkal összefüggő képessége (vagyis tipikusan: szakmai alkalmatlanság) a megszüntetés indoka, akkor – a végkielégítés honoráló funkciójára tekintettel – nem fog járni a juttatás. A munkáltatói megszüntetés további eseteiben, így tehát pl. ha a munkavállalót az üzemorvos a munkakörére alkalmatlannak nyilvánítja, vagy a munkáltató működésével összefüggő okból mondja fel a munkáltató a határozatlan idejű jogviszonyt, a végkielégítés jár. A határozott idejű munkaviszonyt a munkáltató némileg eltérő indokokra hivatkozva mondhatja fel, mint a határozatlan idejűt. A határozott idős munkaviszony esetén csak a nem egészségi okkal összefüggő képesség alapján történő felmondás a végkielégítést kizáró ok, a többi megszüntetési módnál (ha a munkáltató a felszámolási- vagy csődeljárás alatt áll; egészségügyi alkalmatlanság; a munkaviszony fenntartását ellehetetlenítő, elháríthatatlan külső ok) végkielégítés fizetendő.
2. Jogviszonyváltás
Nem gyakori, de a munkajog által elismert munkaviszony-megszűnési mód a jogviszonyváltás. Erre akkor kerül sor, ha a munkavállaló egy önálló gazdasági egységhez tartozik, amelyet a munkáltatótól jogszabály vagy jogügylet alapján átvesz egy másik munkáltató, amely nem tartozik az Mt. hatálya alá (hanem pl. költségvetési szerv). Ilyenkor a munkaviszony természetesen a törvény alapján megszűnik, és – a jogügylet vagy a jogszabály rendelkezése alapján – másik munkajogi jogállási törvény hatálya alatt folyhat tovább a foglalkoztatás. A megszűnt munkaviszonyra tekintettel a munkavállalót végkielégítése megilleti.
3. A munkáltató jogutód nélküli megszűnése
A munkaviszony akkor is megszűnik, ha a munkáltató jogalanyisága úgy szűnik meg, hogy nincs jogutódja, tehát például egy céget – tipikusan felszámolást vagy végelszámolást követően – törölnek a cégjegyzékből. A munkavállalónak ekkor is végkielégítésben kell részesülnie.
4. Ha a munkáltatói jogutódlás következtében a munkavállaló krízishelyzetbe kerül
Ha a munkavállaló olyan gazdasági egységnél dolgozik, amely munkáltatói jogutódlás következtében más munkáltatóhoz kerül át, előfordulhat, hogy az átvevő munkáltatónál olyan változások következnek be, amelyek a munkafeltételek lényegesen kedvezőtlenebbek, mint a korábbi munkáltatónál. Például megtörténhet, hogy az átvevő cég más, nagyobb igénybevételt jelentő műszakrendet vezet be, vagy messzebbre kell járni dolgozni. Ha a munkavállaló részére ilyenkor a további munkavégzés aránytalan sérelemmel járna, vagy éppenséggel lehetetlenné válna, a jogutódlástól számított 30 napon belül oly módon élhet felmondási jogával, hogy végkielégítésére is jogosultságot szerez.
5. Szankciós jellegű azonnali hatályú felmondás a munkavállaló részéről
A korábbi (1992. évi) Mt. hatálya alatt rendkívüli felmondásnak nevezte, a mai törvény (szankciós jellegű) azonnali hatályú felmondásnak hívja azt az megszüntetési módot, amellyel a munkaviszonyban valamelyik fél azért élhet, mert a másik fél valamilyen minősített súlyú kötelezettségszegést követett el, vagy egyébként olyan magatartást tanúsított, amellyel ellehetetlenítette a munkaviszony további fenntartását. Ha ilyen súlyos esetben a munkavállalói azonnali hatályú felmondást közöl, akkor végkielégítésre szintúgy jogosult, mintha (sima, tehát felmondási idővel történő) felmondás címzettje lenne.
6. Jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményeként
Ha a munkaviszony-megszüntetéssel kapcsolatban indított munkaügyi perben a bíróság arra a következtetésre jut, hogy a munkáltató jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyt, és a munkaviszony helyreállítását nem rendeli el, a további járandóságokon (pl. elmaradt jövedelem mint kártérítés) felül a munkavállaló végkielégítésre is jogosultságot szerez. Végkielégítés ilyenkor abban az esetben illeti meg, ha munkaviszonya jogellenesen nem felmondással szűnt meg, vagy ha (jogellenes) felmondással, de a munkáltató azért nem részesítette őt végkielégítésben, mert a felmondást a magatartására vagy nem egészségügyi okkal összefüggő képességére alapította.
7. Munkaszerződés érvénytelensége a munkáltató oldalán felmerült okból
Ha a munkaszerződés a munkáltató oldalán felmerült okból érvénytelen, és az ok nem hárítható el, akkor a munkaviszonyt azonnali hatállyal meg kell szüntetni, és a végkielégítés szintén jár a munkavállalónak.
8. Ha a megosztott munkakörben dolgozók száma egy főre csökken
A munkakör-megosztással (job sharing) dolgozók munkaviszonya a törvény erejénél fogva megszűnik, ha a megosztott munkakörben dolgozók létszáma egy főre csökken (hiszen ekkor már nem beszélhetünk megosztott munkakörről). Ilyenkor a munkavállalót szintén megilleti végkielégítése.
A fenti eseteket végigtekintve arra következtethetünk, hogy a felmondáson kívüli, utóbbi hét esetben a törvény azt kívánja biztosítani, hogy akinek bizonyos módokon a munkaviszonyát rajta kívül álló okból szüntetik meg, vagy szűnik az meg a törvény erejénél fogva, netán egyes szorító körülmények folytán maga kényszerül azt megszüntetni, az ne kerülhessen végkielégítés szempontjából kedvezőtlenebb helyzetbe annál, mintha a munkáltató – nem a munkavállaló magatartása vagy szakmai képessége miatt – felmondana neki. A munkavállaló tehát ezen esetekben ugyanúgy jogosult hosszú munkaviszonyának anyagi elismerésére és a munkanélküli időszak áthidalását elősegítő, végső juttatásra.
Mikor nem jár végkielégítés?
Tekintsük át azokat a helyzeteket, amelyekben nem jár a munkavállalónak végkielégítés.
- Mint már korábban arra utaltunk, munkáltatói felmondás esetén sem jár végkielégítés, ha a felmondást – jogszerűen – a munkavállaló magatartásával vagy nem egészségügyi okkal összefüggő képességével indokolták.
- Nem illeti meg a munkáltatót végkielégítés, ha az irányadó időpontban (ideértve a felmondás közlését, a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének, a munkavállalói azonnali hatályú felmondásnak, a jogutódlás következtében kritikus helyzetbe került munkavállaló felmondásának időpontját) nyugdíjasnak minősül. Emögött az a megfontolás húzódik, hogy ha a munkavállaló mégoly elismerésre méltóan hosszú munkaviszonyból is megy (vagy mehetne) nyugdíjba, akkor is biztosított számára nyugdíj formájában a jövedelempótlás.
- Ha a munkaviszonyt jogellenesen szüntették meg, a bíróság – a törvény által lehetővé tett szűk esetkörben – a jogviszonyt a munkavállaló kérelmére helyreállítja. Ilyenkor elrendeli a munkavállaló továbbfoglalkoztatását és elmaradt munkabérének, egyéb járandóságainak visszamenőleges kifizetését. Ez utóbbi összegből azonban le kell vonni a munkaviszony megszüntetésekor esetlegesen kifizetett végkielégítést. Ilyenkor ugyanis olyan helyzetbe kell hoznia munkavállalót, mintha munkaviszonya meg sem szűnt volna, vagyis a már kifizetett végkielégítés neki mégsem fog járni.
- A munkaviszony megszűnésének és megszüntetésének fent fel nem sorolt, egyéb eseteiben sem kell végkielégítést fizetni. Ide tartoznak legfőképpen a munkaviszony munkavállalói felmondásának egyéb – tehát a jogutódlással kapcsolatban említettől eltérő – esetei, a közös megegyezéses munkaviszony-megszüntetés, a határozott idő lejárta miatti megszűnés, a próbaidő alatti azonnali hatályú felmondás (bármely fél részéről) valamint a határozott időre létesített munkaviszony azonnali hatályú, munkáltatói felmondása a hátralévő időre – maximum egy évre – járó munkabér kifizetése mellett. Ezek esetében nem indokolt az, hogy a munkavállalót a törvény hasonló helyzetbe hozza a munkáltatói felmondással járó státuszhoz. A végkielégítésre vonatkozó szabályoktól azonban a felek a munkavállaló javára eltérhetnek. Vagyis nem kizárt olyan megállapodás, hogy a munkavállaló azokban az esetekben is részesüljön ilyen juttatásban, amelyekben őt a törvény alapján nem illetné meg. (Ezalól kivétel a köztulajdonban álló munkáltatónál fennálló munkaviszony, melynél a végkielégítés törvényi szabályaitól sem egyedi, sem kollektív megállapodásban nem lehet eltérni.) A bírói gyakorlat kifejezetten megerősíti, hogy ha a felek határozott idejű munkaviszony lejárta esetére végkielégítésben állapodtak meg, úgy a munkavállalót a végkielégítés megilleti (BH2000. 322.). Közös megegyezéses munkaviszony-megszüntetés esetén kifejezetten gyakori, hogy a felek valamennyi végkielégítés megfizetéséről is megállapodnak. Figyelmet érdemel, hogy kollektív szerződés útján a végkielégítés törvényi szabályaitól akár a munkavállaló hátrányára is el lehet térni.
Ami nem érinti a végkielégítésre való jogosultságot
Mint láthatjuk, a végkielégítésre való jogosultság szempontjából jelentősége van a munkaviszony megszűnése, megszüntetése módjának, továbbá egyes esetekben a megszüntetés indokának valamint más tényezőknek is (a kellő jogszerző idő megléte pedig mindig feltétel). A gyakorlatban sok más, a munkaviszonnyal kapcsolatos körülmény vonatkozásában fel szokott merülni a kérdés, hogy vajon nem zárja-e ki a végkielégítésre való jogosultságot. Ezek közül az alábbiakra érdemes különösen felhívni a figyelmet.
- Nem zárja ki a végkielégítést, ha a munkáltató a munkaviszony megszüntetésekor betegszabadságon, táppénzen, szülési vagy fizetés nélküli szabadságon van.
- Végkielégítés akkor is jár, ha a munkáltató csődeljárás, felszámolás vagy végelszámolás alatt áll. (Bár a felszámolási költségként elszámolható végkielégítés mértékét a Csődtv. 57. § (3) bekezdése limitálja az ott részletezettek szerint.)
- Végkielégítés csoportos létszámcsökkentéssel érintett munkavállalónak is fizetendő, ha arra egyébként jogosultak.
- Akkor is jogosult a munkavállaló végkielégítésre, ha a megszüntetett jogviszonya mellett másik állása vagy keresőtevékenysége van.
- Végkielégítés szempontjából a munkaviszony határozott idős, részmunkaidős vagy távmunkavégzésre irányuló jellege nem bír jelentőséggel.
Megszűnő vagy megszüntetett munkaviszony esetén tehát a munkáltatónak kellő körültekintéssel kell megállapítania, hogy a távozó munkavállalónak fizetendő-e végkielégítés, ami persze jelentősen megnövelheti a megszüntetéssel járó költségeket. Amennyiben a végkielégítés járna, de a munkáltató nem fizeti meg, ez önmagában nem teszi jogellenessé a megszüntetést. Azonban a munkáltatónak számolnia kell azzal, hogy az elmaradt végkielégítés iránti igényt a munkavállaló nemcsak a jogellenes megszüntetés esetére irányadó 30 napos keresetindítási határidőn belül, hanem hároméves elévülési időn belül érvényesítheti bírósági úton.
