Cégvilág


2013. július 4.

„Még nem jön a nagy e-könyv boom”

A CompLex Kiadó 2011. októbere óta foglalkozik a nyomtatásban megjelent szakkönyveinek elektronikus kiadásával. Az elmúlt két és fél évben rengeteg tapasztalat gyűlt össze az e-könyvekről, mind a készítési és megjelentetési folyamatokat, mind a kereskedelmet tekintve. 2013. július 1-jével a kiadó új e-könyv kiszolgálási  rendszert vezetett be az online felületeken, hogy az ügyfelek még egyszerűbben és kényelmesebben jussanak hozzá az elektronikus változathoz, egyúttal megkezdődött az Amazon Kindle típusú e-könyv olvasó eszközök teljeskörű formátumtámogatása is. Ennek kapcsán beszélgettünk Tóth Gáborral, a CompLex Kiadó ügyvezető igazgatójával a hazai e-könyv piacról és saját tapasztalataikról.

2013. július 4.

„Nyáron mindig nagyon meleg van, …..”

A munkahelyi stressz egyik jellemző forrása az a világhálóról letölthető rövid képsor, amelyben két egymás mellett ülő, képernyő előtt munkát végző ember próbál koncentrálni az éppen aktuális feladatára. Feszülten figyelik a monitort, megpróbálnak minden egyéb, az összpontosítást zavaró körülményt kizárni, egymásra nem tekintenek, csak mereven néznek előre. Az asztalok érintkezési felületén távirányító fekszik. A távirányító a klíma beállítását szabályozza. A következő pillanatban az egyik munkavállaló megragadja a kapcsolót és állít a klímaberendezés hőfokán. A maga által irányított változást elégedett arckifejezéssel nyugtázza, és ez az elégedettség a székben hátradőlő testtartásában is megmutatkozik. A kapcsoló visszakerül a helyére, de nem élvezheti tovább nyugalmát, mert a másik kéz ragadja meg és működésbe lendül. Most a másik munkavállaló állít a szobahőmérsékleten és hasonló testbeszédet mutatva élvezi az általa kedvezőbbnek tartott klíma hatásait. A mozdulatok azonban ismétlődnek. Rövidülnek az elégedettség pillanatai, a kedvezőbb hőmérsékletben bízó személy egyre kisebb ideig tud nyugodtan dolgozni, a mellette ülő másik munkavállaló egyre gyorsabban reagál a „klímaváltozásra”. A jelenet végén szinte már csak a távirányítóért folytatott „közelharc” látható.

2013. július 1.

A rendes szabadság kiadása

A szabadság célja az évi szokásos hosszabb egybefüggő pihenés, kikapcsolódás, regenerálódás biztosítása. Ezen időtartam alatt a munkavállaló mentesül a munkavégzési, illetve rendelkezésre állási kötelezettsége alól; ha a munkáltató ilyet előír számára a szabadsága alatt (pl. laptopon történő kapcsolattartást, esetleges munkavégzést), akkor az már nem minősül szabadságnak, hanem a szabadság megszakításának szabályait kell alkalmazni. Szabadságra jogosít a munkában töltött idő, továbbá a törvényben felsorolt egyéb időtartamok. A szabadság 20 nap alap-, és különféle jogcímeken járó pótszabadságokból áll. Cikkünkben a munkáltató által a jogosultsági szabályok alapján megállapított évi rendes szabadság kiadását tárgyaljuk, figyelemmel az egyes törvényeknek a távolléti díj számításával és a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CIII. törvény [Módtv.] alapján hatályba lépő változásokra is.

2013. július 1.

Olcsóbb a roaming az EU-ban

Az unión belüli barangolás esetén a kezdeményezett hívások díja hétfőtől majdnem 15 százalékkal, a fogadott hívásoké megközelítőleg 10, az SMS-küldéseké 8,2 százalékkal csökkent. A mobilinternetezésért harmadával kevesebbet kell fizetni mostantól az Európai Unión belül, beleértve a most csatlakozott Horvátországot is a vonatkozó európai parlamenti- és tanácsi rendelet alapján.

2013. július 1.

A munkaviszony megszüntetése II.

Cikksorozatunkban – négy részletben – végig vesszük a munka törvénykönyvének a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos szabályait. Mostani cikkünk a felmondás szabályainak részletes bemutatása.

2013. június 28.

A munkaviszony megszüntetése I. rész

Cikksorozatunkban – négy részletben – végig vesszük a munka törvénykönyvének a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos szabályait.

2013. június 28.

Infotörvény: júliustól továbbadható a kiszervezett részfeladat

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény július elsején hatályba lépő módosítása lehetővé teszi, hogy a kiszervezett feladatok – például informatikai támogatás, ügynöki tevékenység – elvégzésére szerződött vállalkozás egyes részfeladatokkal, az adatkezelő előzetes hozzájárulása esetén más vállalkozást bízzon meg – hívja fel a figyelmet a Deloitte.

2013. június 27.

Méltó kezdet – A fiatalok foglalkoztatási lehetőségei

Az Európai Unió 26,5 millió munkanélküli lakosának 23 százalékát teszik ki a 25 év alatti fiatalok. Minden tagországot érintenek a jövő nemzedékek elhelyezkedési problémái. A helyzet elemzésére, az álláspontok megvitatására, megoldások és lehetőségek közös keresésére műhelybeszélgetésre hívták az érdeklődő szakembereket az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába.