cikkei


Szávuly Aranka  |  2013. május 28. Szakma

Kontárvilág Magyarországon– I. rész

A Budapesti Ügyvédi Kamara az elmúlt évben szigorú ellenőrzéseket folytatott a cégalapításokra szakosodott gazdasági társaságoknál megbízást teljesítő ügyvédeknél. Konkrétan mit és hogyan ellenőriznek? Meghallgatja-e a jogalkotó az ügyvédeket? Ha igen, miért és hogyan változott az esküszöveg? Hasznos-e az egyéves kötelezően előírt gyakorlat? Egyáltalán: milyen jelen és jövő vár az ügyvédségre?

 

dr. Pál Edith  |  2013. május 27. Szakma

Ég a gyertya, ég

Az Amnesty International szimbóluma a szögesdróttal körülvett égő gyertya, melynek küldetése, hogy eljusson a lángja a világ legsötétebb pontjaira is, és felhívja a figyelmet a kínzás, a kivégzések, a politikai és lelkiismereti foglyok bebörtönözésére. A mozgalom 1961-ben Peter Benenson angol ügyvéd kezdeményezésére indult, aki egy cikket jelentetett meg az Observer című londoni újságban „Az elfelejtett foglyok” címmel ama két portugál diák bebörtönözéséről, akiket 7 év börtönre ítéltek, mert egy lisszaboni bárban a szabadságra koccintottak és arra kérte az olvasókat, hogy levélben követeljék a portugál kormánytól az egyetemisták szabadon bocsátását. Innentől kezdve a gyertya meggyulladt, levelek és adományok tucatjai érkeztek meg a világ börtöneibe és munkatáboraiba, amelyben az emberek a politikai és lelkiismereti folyok elengedésére szólították fel a kormányokat. A kampányból mozgalom lett, mára már a nemzetközi fórumok természetes résztvevője, és 2, 8 millió támogatóval több mint 150 országban tevékenykedik. Az idén 51-dik évfordulóját ünneplő Amnesty International minden kormánytól, pártpolitikától, vallástól, gazdasági érdekeltségtől független, tagjai anyagi támogatásából és közadományokból tartja fent magát.

Kálmán Attila  |  2013. május 27. Szakma

Amerikából jöttem…

Előbb lett bejegyzett, gyakorló ügyvéd az Egyesült Államokban, mint Magyarországon, ahol csak 1994-ben szakvizsgázik, a New York állami kamarai tagságot viszont már 1991-ben megszerzi. Sokáig elegáns visszahúzódással hárította el az interjút, holott képzettsége, aktivitása és széles világlátása mindenképp „mesélésre” predesztinálja – egyszerűen jó hallgatni. Mint egy bölcs tanárt, nem csoda hát, hogy Varga Ildikó – sok más mellett – a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda első számú „felvevőse”, a gyakornoki program irányítója. Van mit átadnia a fiatal aspiránsoknak, hiszen a bölcsészdoktorátussal is rendelkező ügyvéd olyan nagy projekteket hozott tető alá tranzakciós és corporate partnerként, mint például a vidéki gázszolgáltatók értékesítése vagy a Toyota/Peugeot és Samsung projektek. Az eredetileg angol–könyvtár szakot végzett ügyvéd kezdetben elkerüli a jogot, a törvények világába majdani férje révén csöppen; a Csepel Művek Acélmű főkönyvtárosaként elvégzi az ELTE Jogi Karát, miközben figyel a családépítésre is. Harmadik gyermekük születése után egy héttel avatják jogi doktorrá.

Kiss Anna  |  2013. május 27. Szakma

Új jogintézmény megjelenése a Pp.-ben? – avagy az amicus curiae újjászületése

A Pp. 274. § (6) bekezdése alapján azokban az ügyekben is lehetősége van az ügyésznek a jogi álláspontja kifejtésére, amikor egyébként félként nem vesz részt az eljárásban. Ezt a rendelkezést a polgári perrendtartás módosítása, vagyis a 2011. évi CLXIII. tv. 44. § (2) bekezdése iktatta be. Az új jogszabály szerint a tanács elnöke jogkérdésben az iratok megküldése mellett, határidő tűzésével álláspontjának kifejtésére hívhatja fel a legfőbb ügyészt.

 

Kálmán Attila  |  2013. május 27. Szakma

Az ítélkezéshez a legerősebb belső meggyőződés kell

„Védőként azt szoktam mondani, kétféle ügyfelem van: az ártatlan és a tényleg ártatlan. Ez komolyra fordítva azt jelenti, hogy bármit is követett el, elengedhetetlen az őszintesége. A megbízómat csak úgy tudom a legjobban védeni, ha feltárja az ügy minden részletét, így az eljárás során nem tudnak sarokba szorítani a hatóságok különböző, hirtelen előkerült bizonyítékokkal. Ügyvédként is dolgozik bennem a belső meggyőződés, vajon fel kell-e menteni az ügyfelemet, vagy sem. Védőként is végiggondolom, bíróként hogyan ítélnék ugyanabban az ügyben” – fogalmaz dr. Parti Ágnes, aki egy évtizednyi, másodfokú büntetőbíráskodást, s ezzel a biztos megélhetést maga mögött hagyva döntött arról, hogy szabadúszó, azaz ügyvéd lesz.