dr. Dénesné dr. Orcsik Judit cikkei


A munkavállaló kártérítési felelőssége

A munkavállaló és a munkáltató között munkaszerződéssel létrejövő jogviszonyban mindkét felet jogok és kötelezettségek illetik meg, illetve terhelik. Ezek közé tartozik a munkavállaló kártérítési felelőssége is, amely azt jelenti, hogy a munkavállaló a munkajogviszonyból származó kötelességeinek megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Ezt azonban a munkáltatóan kell bizonyítania.

dr. Dénesné dr. Orcsik Judit  |  2016. július 4. Szakma

Törvénybe iktatva: mindenki köteles eltartani a szüleit

A közelmúltban megszavazta a parlament a T/528 számú, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) módosításáról benyújtott törvényjavaslatot, amellyel bár a kódex egészét érintő módosítás nem történt, ám a javaslat több ponton is jelentős változtatást eszközöl. Elsődlegesen a zálogjogra vonatkozó rendelkezéseket érinti a módosítás, de változik az értékpapírjog, módosulnak a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjére vonatkozó felelősségi szabályok, és nem utolsó sorban a szülőtartás intézménye is megerősödik az új szabályok által.

Dr. Dénesné dr. Orcsik Judit  |  2016. július 4. Szakma

Változik a vezető tisztségviselők felelőssége

A napokban megszavazta az Országgyűlés a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról benyújtott törvényjavaslatot, amely több téren is jelentős változást hozott. A vezető tisztségviselő harmadik személyek felé csak abban az esetben felel majd egyetemlegesen a károkozásért, amennyiben azt szándékosan okozta.

Dr. Dénesné dr. Orcsik Judit  |  2016. június 27. Cégvilág

A munkaviszony jogellenes megszüntetésének következményei

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) szabályozza a munkáltató és munkavállaló általi munkaviszony megszüntetésének szabályait, amelyet egyrészt a munkavállaló egzisztenciális védelmére, másrészt a munkáltatói érdekre alapít. A törvény meghatározza ezen szabályok megszegésének szankcióit is, azonban a jogellenes megszüntetés megállapítása már a bíróság hatáskörébe tartozik. Az Mt. különbséget tesz a munkáltatói és a munkavállalói jogellenes munkaviszony megszüntetés között.

Dr. Dénesné dr. Orcsik Judit  |  2016. június 21. Cégvilág

Változik a vezető tisztségviselői felelősség

A napokban megszavazta az Országgyűlés a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról benyújtott törvényjavaslatot, amely több téren is jelentős változást hozott. A vezető tisztségviselő harmadik személyek felé csak abban az esetben felel majd egyetemlegesen a károkozásért, amennyiben azt szándékosan okozta.

A munkajogi megállapodások érvénytelensége

A polgári jogban, ha egy megállapodás érvénytelen, akkor az azt jelenti, hogy bírói úton nem kikényszeríthető, vagyis az érvénytelen ügyletnek nincs kötelemkeletkeztető hatálya. A munkajog érvénytelenségi rendszere polgári jogi szabályokra épül, ám figyelembe veszi a munkajog, mint speciális jogág sajátosságait.