Cikkek

2013. május 23. Életmód

Az ügyészi felelősségről szóló konferencia célja és előélete II. rész

Dr. Timár Anikó1982-ben a Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott cum laude minősítéssel. 1986–1996 között az Esztergomi Városi Ügyészségen ügyészként, majd vezető-helyettes ügyészként dolgozott. 2001-ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézetben gazdasági büntetőjogi szakjogász másoddiplomát szerzett. 1996-tól a Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyészségén az Ügyészségi Nyomozások Osztályán, a Nyomozás Felügyeleti és Vádelőkészítési Ügyek Főosztályán, majd a Kiemelt Ügyek Főosztályán ügyész. 2004. és 2006. között a Legfőbb Ügyészség Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztályának főosztályvezető-helyettes ügyésze. Jelenleg a Jogi Képviseleti Önálló Osztály osztályvezető ügyésze. Angolul beszél, német, orosz és latin nyelvismerettel rendelkezik. További céljai között szerepel idegen nyelvek tanulása és európai jogi szakjogász másoddiploma megszerzése. Főként a halételeket kedveli, az éttermek közül elsősorban a hangulatos, kicsi éttermeket szereti, ezért is kedvence Leányfalun a Duna-parton lévő Hableány Étterem. Szeret vezetni, kedvenc autómárkája a Mercedes. A diszkrét ékszerekhez vonzódik, elsősorban igazgyöngyöt visel vagy fehérarany ékszert. Szabadidejét családjával, barátaival tölti, utazik, teniszezik, színházba és moziba jár.

2013. május 23. Életmód

III. CompLex Jogász Póker Open

Harmadik alkalommal rendezte meg Kiadónk a már hagyományosnak számító jogász pókerversenyt. 140-en regisztráltak versenyünkre, hely hiányában sajnos nem tudott idén minden jelentkező elindulni. A döntő eredménye1. Tímár László 2. Kovács Béla 3. Berki Balázs 4. Viola Szilvia 5. Mischunger Ádám 6. Orbán Hunor 7. Szabados Gergő 8. Segesvári László 9. Kóczán Béla 10. Kiss Gábor A rendezvénynek a Ramada Resort Aquaworld Budapest biztosította a helyszínt, mely kimagaslóan magas színvonalat kölcsönzött az eseménynek. Új és korábbi versenyeinkről ismerős arcok is asztalhoz ültek, a mezőnyben minden eddiginél több hölgyversenyzőt köszönthettünk. A legjobb női versenyzőt idén is díjaztuk (dr. Viola Szilvia), és nem maradhatott el a fejvadászat sem a CompLex-es kollégákra, így még több játékos térhetett haza ajándékkal, többek közt a 125 éves Operaház tiszteletjegyeivel. A hat órán át tartó küzdelem fáradalmait a Spinális székek gyártója próbálta enyhíteni, ugyanis mindenki kipróbálhatta a gerinckímélő székeket hosszú távú használat során. A győztesek a CompLex kiadó ajándékain kívül operajegyekkel, Aquaworld belépőkkel gazdagodhattak, a harmadik és második helyezett a Hotel Venus Zalakaros wellnesshétvégéin pihenhetik ki az izgalmakat. A győztes játékos pedig a Spilális autós gerinckímélő üléstámaszán kívül…

2013. május 23. Életmód

Két szomszédvár

Előrebocsátom, szeretem a jó rumot és jó rumhoz hazánkban nem könnyű hozzájutni. Az idők során két stílust, irányvonalat ismertem meg a rumok között, amelyek két szomszédos államban készülnek, így ezt a két szomszédvárat szeretném bemutatni, természetesen egy kis alapvetés után.

2013. május 23. Életmód

Az ügyészi szervezet és az ügyész polgári jogi felelőssége Európában

Az ügyészi szervezet és az ügyész polgári jogi felelőssége Európában címmel a hazai és a moldovai Legfőbb Ügyészség kétnapos konferenciát szervezett a Danubius Helia Hotelben március elején, amelyet az Európa Bizottság Bővítési Főigazgatósága Technikai Segítségnyújtási és Információs Szolgálata, a TAIEX is támogatott. A legfőbb ügyész megnyitó beszéde után Tímár Anikó, a Jogi Képviseleti Osztály osztályvezető ügyésze a bevezető előadásában kitért az ügyészi szervezet, illetve az ügyész polgári jogi felelősségének elméleti és gyakorlati kérdésére Magyarországon, majd Cucz Ottó, az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának bírája az Európai Unió joggyakorlatáról beszélt. A hazai előadók közül a délelőtt folyamán még Lábady Tamás, a Pécsi Ítélőtábla elnöke, illetve Lévai Ilona a Legfőbb Ügyészség Nemzetközi Képviseleti Önálló Osztály osztályvezető ügyésze kaptak szót. Előbbi dogmatikai kérdésekről beszélt, Lévai Ilona pedig a tagállamok közötti kárfelelősségről és a 2009/426/IB számú új Eurojust Határozatról. A délelőtt folyamán, a külföldi országokon belül a portugál ügyészi kárfelelősség helyzetéről folyt a disputa. A délutáni szekcióban Varga Zs. András a Jogi Képviseleti Önálló Osztály ügyésze a magánjogi felelősség elméleti hátteréről tartott előadást. A külföldi példák közül pedig megismerhettük a francia, a német és török…

2013. május 23. Életmód

Vízben az igazság

 

A napi vízleadás és vízfelvétel átlagosan 2,4 liter, tehát ennyi víz távozik a szervezetünkből és ennyi, amit pótolni kell. Ahhoz, hogy a szervezet alapvető folyamatai, méregtelenítése és öngyógyítása zavartalanul működhessen, naponta minimum két liter tiszta vizet kell fogyasztani. Az emberi test legnagyobb részt vízből áll, ám az életkor előrehaladtával a víz aránya csökken. Egy felnőtt szervezet kb. 60 százalékát alkotja a víz.

2013. május 23. Életmód

A százéves örökifjú

 

Yacht Life magazin Magyar kiadású, magyar és angol nyelven negyedévenként megjelenő luxus jacht és életmódmagazin, kapható a nagyobb újságárusoknál vagy előfizethető. 2008. őszi számunk tartalmából: Southerly Speadwave 32, Azimut 103S, B60 Almost Nothing, 70 WallyPower Open, Frauscher 606 hajóbemutatók, Morgan Aero8, Bexei Primus: az első tourbillon karóra, Akoya kisrepülő, Riport a nyári svédországi Schärenkreuzer Európa-kupáról, A világ legdrágább lakosztályai, interjú Pintér Péter műkereskedővel, bemutatkozik a Costes Étterem, Mi a magyar borban?, A whiskys hordók titka, Őszi könyv- és lemezajánló, fotóriport a Kékszalagról és a Rolex Veteran Boat Rally-ről.

2013. május 23. Életmód

Az ügyészség aktuális kérdései a múlt tükrében

Dr. Nánási László Bács-Kiskun megyei főügyész 1960-ban született Kiskunfélegyházán. Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1984-ben avatták doktorrá „summa cum laude” minősítéssel. Az ügyészségi szolgálata 1984-ben kezdődött. A jogi szakvizsgát 1986-ban tette le jeles eredménnyel. Ezután különböző szolgálati helyeken és beosztásokban tevékenykedett, 2001 óta főügyész. 2010. június 30-án szerzett PhD fokozatot, témája a magyar királyi ügyészség volt. Előadóként, illetve óraadóként közreműködött a Magyar Ügyészképző Központ, a pécsi és a szegedi egyetemek jogi képzéseiben. Az ügyészség, valamint a büntetőjog történetével, annak anyagi és eljárási rendelkezéseivel, továbbá magyar jogtudósokkal kapcsolatos tanulmányai jelentek meg különböző szakfolyóiratokban, kötetekben, s közreműködött könyvek szerkesztésében. 1996-tól tagja az Ügyészek Lapja szerkesztő bizottságának.

2013. május 23. Életmód

Fontos az alkotmánybírósági eljárási eszközök megismerése

Dr. Udvary Sándor, PhD1975-ben született orvos édesapától és ápolónő édesanyától, édesanyja a kárpátaljai Visk városából származott el Magyarországra. Két testvére van, mindkettő szintén a jogászi pályát választotta. A református kötődésű családi hagyományokból fakadóan középiskoláit a Debreceni Református Kollégiumban végezte, a jogi pályát református lelkész-jogász keresztapja hatására választotta. Az ELTE-n 1993–1998 között végezte jogi tanulmányait, amely során szinte végig gyakornokoskodott a Szabó és Szomor Ügyvédi Irodánál. 1996-tól a Polgári Eljárásjogi Tanszék, Prof. Dr. Németh János demonstrátora volt, akitől nem csak szakmai erényeket tanulhatott. 1998-ban végzett, s rövid ügyvédjelölti működést követően az Alkotmánybíróságon kezdett dolgozni. A szakvizsgát 2001-ben szerezte meg, ettől az évtől látja el az Alkotmánybíróság eleinte még csekély számban szükséges jogi képviseletét is a bíróságok előtt. Jelenleg Dr. Kiss László alkotmánybíró főtanácsadója. A polgári eljárásjog iránti érdeklődéséből fakadóan 1998-tól 2005-ig az ELTE jogi karán oktatott, majd 1999-től máig a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanít, 2008-tól egyetemi docensként. A tudományos fokozatot 2007-ben szerezte meg. 2004-ben nősült meg, felesége szakvizsgázott jogász, PhD hallgató, jelenleg gyermeküket, a kétéves Marcellt neveli. Szabadejében utazik, külföldi útjai során az adott ország magas bíróságairól, alkotmánybíróságairól is igyekszik (szakmai) emlékeket hozni. A korábbi motorozást mára felváltották a gyermektársaságban is űzhető sportok, kerékpározás és hosszú séták a Rómaiparton. Autóban a Mercedest, motorban és zongorában a Yamahát, órában a Doxát kedveli és egyik kedvenc helyük esküvője óta a Bagolyvár étterem. Folyékonyan beszél angolul és németül.

2013. május 23. Életmód

Naponta teljesülő kívánságok országszerte

Hat év alatt több mint 1100 álom teljesítése. 2003 óta közel 200 db laptop, tucatnyi kültéri játszótér került új gazdájához, súlyosan beteg gyermekekhez, mintegy száz különleges, Európán belüli utazás és magyar sztárral való találkozás vált valóra. Ez a Csodalámpa Alapítvány eddigi számszerűsíthető eredménye. Az öröm, boldogság viszont, amit a kívánságok teljesítésével szereznek, mennyiségben nem mérhető. A részletekről Felkai Márta kommunikációs vezető mesélt. A tízéves Petinek csupán néhány hetet kellett várnia és teljesült régi álma: élő rádióműsorban találkozhatott Bochkor Gáborral és Boros Lajossal, sőt órákon keresztül részt is vett az élő adásban. Édesanyja, Nagy Nelli elmondta: jókor jött a várva-várt találkozás, mert a kemoterápia és a sugárkezelés miatt nem mehet közösségbe és már nagyon unatkozott otthon. – Vidám, nagy dumás, roppant kreatív és érdeklődő, imádja a humort, ezért akart személyesen is szerepelni a műsorban, s találkozni kedvenceivel. Nagyon sokat jelentett neki, hogy bátorító, gratuláló sms-eket kapott a hallgatóktól, remekül helytállt, otthonosan mozgott a stúdióban. Azóta is mindenkinek büszkén meséli a rádiós élményeit. A „nagy napon” pedig szinte lebegett a föld felett, annyira boldog volt. Mivel Peti jól és elég sokat is…

2013. május 23. Életmód

Ambiente italiano

Az alapanyagok kiválasztásánál és felhasználásánál nem kötnek kompromisszumot. Az egyszerűségre, frissességre, mérsékelt árakra és családias hangulatra alapozzák az étterem sikerét. Miért az olasz gasztronómiát választották specialitásukként? Köztudott, hogy az olaszok rengeteg mindenben elöl járnak, gondoljunk az ételekre, italokra, zenére, bútorra, divatra, autókra, ékszerekre stb., tehát akár divatról beszéljünk, akár gasztronómiáról, elképesztő kultúrával rendelkeznek. Túl azon, hogy számos olasz nemzetiségű barátom van, megfogott az olasz konyha, ami nagyon könnyen elsajátítható mindenki számára és egyben a tökéletes konyhaművészetet képviseli. Az olaszok mediterrán beállítottságuknak köszönhetően sokkal könnyebben állnak a dolgokhoz, az élethez való viszonyulásuk sokkal lazább, könnyedebb, mint számos európai ország lakóinak. A gasztrokultúrájuk is tele van élettel, napfénnyel és mindig az egyszerűségre törekednek. Ha betekintünk egy normál olasz konyhába, akkor azt látjuk, hogy hibátlan ételeket készítenek el, kiváló alapanyagokat használnak fel, bátran társítanak különböző nyersanyagokat, fűszernövényeket együtt, és a tudásuk legjavát próbálják belőle kihozni. Az Alessio Étterem és Kávézó szakácsai minden tésztaféléhez különböző lisztet használnak, ezzel még eredetibbé, még ízletesebbé téve az ételeket. Milyen ital- és ételkülönlegességekre csábítják a vendégeket? Az egyszerűségre törekvés, a friss és kiváló alapanyagok, a jó árak azt…