CompLex Ügyvéd Reggeli
A szerződésátruházás, a lízing, a faktoring és a garanciaszerződés jelenik meg új szerződéstípusként az új Ptk.-ban, emellett az adásvételi, a vállalkozási, a megbízási és a letéti szerződésnek lettek új típusai – hangzott el a CompLex Ügyvédreggeli keretében dr. Kisfaludi András egyetemi tanár előadásában. Bár két menetben is elfogadta a Parlament, jelenleg nem lehet száz százalékban megjósolni, mi lesz az új Ptk. sorsa. A kódex kihirdetése csak napok kérdése, de nem világos, mikor és hogyan lép hatályba, az erről szóló törvény sorsa ugyanis bizonytalan. Szakmai szervezetek részéről több kritika is megfogalmazódott amiatt, hogy túl rövid a kódex elfogadása és hatályba léptetése közötti idő, valamint amiatt, hogy még nem tudható, mi lesz a Ptk.-t kísérő jogszabály-módosító csomagban. Nem zárható ki, hogy a kormány megváltoztatja álláspontját, és a 2010. május 1-jei hatálybalépési időpontot későbbre tolja, így viszont az az országgyűlési választások utánra csúszna. Az új Ptk.-t övező politikai vita ellenére szakmai szempontból nem engedhető meg, hogy ne foglalkozzunk az új jogszabállyal – hangzott el. A kódexben lévő új szerződéstípusokról a kodifikáció kezdetekor heves vita zajlott, az egyik álláspont szerint ezekre mindenképpen szükség van,…