Bejegyzések Jogos a kérdés címkével


„Még a legapróbb jelzések is árulkodók lehetnek”
2020. március 6. Szakma

„Még a legapróbb jelzések is árulkodók lehetnek”

Érzékeny és összetett terület, vizsgálati- és bizonyítási nehézségei miatt pedig a kiskorú veszélyeztetése az egyik legkomplexebb bűncselekmény a büntető ügyszakban. Elbírálása számos kihívás elé állítja a bírákat, de a sértettek miatt is rendkívüli precizitást igényel egy-egy ilyen ügy, hiszen a gyermekekkel szemben elkövetett legsúlyosabb esetekről van szó. Az OBH Jogos a kérdés rovata ezen a héten Dr. Budai Vincét, a Tatabányai Törvényszék büntető kollégiumának vezetőjét kérdezte a terület sajátosságairól és kihívásairól.

Bővült a kuruzslás tényállása
2020. március 2. Szakma

Bővült a kuruzslás tényállása

Évezredekre visszanyúló története miatt a kuruzslás a világ egyik legősibb bűncselekménye. Gyakorisága az idők folyamán mit sem csökkent, hiszen az egészségért való küzdelem egyidős az emberiséggel. Bár a módszerek fejlődnek, az változatlan, hogy az áldozatok villámgyors gyógyulásban vagy valamilyen pozitív esztétikai változásban reménykednek, az elkövetők pedig vonzó csodával kecsegtetik őket. Milyen büntetésre számíthatnak a terheltek és mekkora károkat tudnak okozni – erről dr. Fülöp Ágnes Katalint, a Fővárosi Ítélőtábla büntető ügyszakos bíráját kérdezte az OBH Jogos a kérdés rovatában.

Elzárás is lehet a vége, ha valaki nem fizeti meg a bírságot
2020. február 25. Szakma

Elzárás is lehet a vége, ha valaki nem fizeti meg a bírságot

A szabálysértési eljárásról legtöbbeknek a közlekedési szabályok megsértése jut eszébe, azonban szabálysértés sok más módon is elkövethető. Melyek a tipikus szabálysértések, hogy juthat el valaki egy egyszerű bírságtól az elzárásig és miként érinti ez a gyermekeket és a fiatalkorúakat? Az OBH dr. Fekecs Beátát, a Pesti Központi Kerületi Bíróság egyes igazgatási feladatok ellátásával megbízott bíráját kérdezte a témában.

Több mint munkahelyi hanyagság
2019. július 1. Szakma

Több mint munkahelyi hanyagság

Az OBH Jogos a kérdés rovata dr. Nagy Ágnessel, a Miskolci Törvényszék tanácselnökével készített interjút a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésről.

Nem csak kiút, visszaút is van a börtönbe
2019. június 4. Napi

Nem csak kiút, visszaút is van a börtönbe

Az elítéltek többsége jó magaviselet esetén korábban szabadulhat a büntetés-végrehajtási (BV) intézetből, a lehetőségről az ítélet kiszabásakor a bíró dönt, de ez a döntés később még változhat. Ha a rabbal a börtönben sok a gond, ha nem érdemelte ki az újrakezdés esélyét, akkor marad a rácsok mögött. A feltételekről az OBH Jogos a kérdés rovata készített interjút dr. Budai Vincével, a Tatabányai Törvényszék büntető kollégiumvezetőjével.

A haszonélvezet szabályai
2019. május 10. Napi

A haszonélvezet szabályai

Az OBH jogos a kérdés rovatának e heti riportjában dr. Herwerth Szonját, a Zalaegerszegi Törvényszék kollégiumvezető bíráját kérdezte a témában.

A magánszakértő szerepe az új Pp-ben
2019. május 3. Szakma

A magánszakértő szerepe az új Pp-ben

A felek bizonyítási feladatait és felelősségét is nagymértékben megnöveli az új Polgári perrendtartás. Mindenki hozhat magánszakértői véleményt, de előfordulhat, hogy ennek költségét a perköltségben nem kapja majd vissza.