Bejegyzések a ‘pénzbírság’ címkével ellátva

Cégtörlés, avagy szankciók, amelyeket érdemes megelőzni

A szerzők az alábbi cikkükben a cégekkel szembeni törvényességi eljárás olykor igen súlyos, de megelőzhető jogkövetkezményeit veszik górcső alá.

A perszimulációs előadás-sorozatok segítenek az ügyvédek szakmai képzésében

Szakmai szempontból tanulságos és egyben izgalmas kezdeményezést indított el a Wolters Kluwer Hungary a perszimulációs előadások megrendezésével a jogászok, de legfőképp az ügyvédek, ügyvédbojtárok számára. A perbeszédversenyekhez hasonlóan itt is fiktív jogesetek megoldásán van a hangsúly, csak verseny helyett ez a program kifejezetten a hallgatóságnak nyújt gyakorlati (tárgyalóteremben is felhasználható) ismereteket. A folyamatos önképzés fontosságát nem lehet elégszer hangoztatni, ám ahogy ez a cikkből is kiderül, ez nem jelenti azt, hogy annak egyúttal unalmasnak is kell lennie.

Pp. a gyakorlatban – probléma és megoldás közérthetően

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) alkalmazása során számos, a jogalkalmazók széles rétegeit érintő kérdés vetődik fel. A napi munka során komoly fejtörést és problémát okoz azon kérdésnek eldöntése, hogy vajon a perfelvételi tárgyaláson jelenlévő elektronikus kapcsolattartásra kötelezett személy a perfelvételi tárgyaláson rendelkezésre álló bizonyítékait is csak elektronikusan nyújthatja-e be. A kérdésre vonatkozóan szakértőnk Dr. Wopera Zsuzsa ad útmutatást.