Ford Focus – Hazai premier


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A teljesen tiszta lappal megtervezett, vadonatúj Ford Focus új korszakot nyit a technológia, a kényelem, a térkínálat és a vezetési élmény terén az európai középméretű autók mezőnyében. Az új dizájn révén még sokoldalúbbá vált a modellcsalád, amelyben megjelent az első Focus Active crossover és az előkelő Focus Vignale változat is.

A vadonatúj Focus az első jármű, ami a Ford új, C2 padlólemezére épül. Ezt a platformot kifejezetten arra tervezték, hogy magasabb szintű törésbiztonságot, a külső méretek növekedése nélkül is tágasabb belső teret, valamint az üzemanyag-fogyasztást kedvezően befolyásoló aerodinamikai kialakítást biztosítson. A Ford németországi saarlouisi üzemében 600 millió dolláros beruházással teremtették meg annak lehetőségét, hogy a Focus gyártása és összeszerelése minden eddiginél jobb minőségben, kézműves szintű kidolgozással történjen.

Ford Focus

Kizárólag a Vignale változathoz kínál négyrétegű Dark Mulberry fényezést a Ford, kimondottan elegáns modellt varázsolva belőle (A szerző felvételei)

Az ötajtós ferdehátú, kombi és bizonyos piacokon négyajtós lépcsőshátú karosszériaváltozatban kínált Focus-család most igazán különleges egyéniségekkel gyarapodik, hiszen a stílusos Focus Trend és Titanium, illetve a sportos Focus ST-Line mellett a vásárlók immár az előkelő Focus Vignale változatot és az első Focus Active crossovert is megrendelhetik.

Ford Focus

Az autó alacsonyabb üzemanyag-fogyasztásához az is hozzájárul, hogy az új modell tömege akár 88 kilogrammal is kisebb a most kifutó Focusénál

Látványra sokkal de sokkal érettebb járművé vált a Focus, amit az autó prémiumhatású, sportos sziluettje is jelez. Az új sziluett megformálásának egyik legfontosabb eszköze az A-oszlop hátrébb tolása volt. Ez szépen kiegyensúlyozott arányokat teremtett, s az oszlop töve így távolabb került az első kerekek középvonalától, míg a C-oszlop erőteljes felülete közvetlenül a hátsó kerék fölött feszül. Ennek köszönhetően hosszabb lett a motorháztető, és lendületesebb formát kapott az első sárvédő, mindehhez pedig az övvonal kevésbé éles kialakítása társul.

Ford Focus

A Focus nemrégiben 5 csillagos értékelést kapott az Euro NCAP biztonsági vizsgálatán. Az Euro NCAP szerint „kiegyensúlyozott” és „intuitív” a Focus

Ford Focus

Analóg órák között egy színes kijelző adja a többi infót, középen kétujjas csippentés és végigsimításos mozdulatokkal is használható, 8 colos központi érintőképernyő

A tengelytávolság több mint 50 mm-rel nőtt, ezért a gumiabroncsok átmérője is nagyobb lehetett, ami vizuálisan rövidebbnek és könnyedebbnek mutatja az új Focust. Orr-része egyszerű és harmonikus, a hűtőrács magabiztosan feszül a vízszintesen elnyúló fényszórók között, amelyeket a tervezők a hátsó lámpatestekhez hasonlóan a lehető leginkább kitoltak a karosszéria sarkaiba. A hátsó lámpatestek két részből állnak, így a csomagtérajtó nyílását még praktikusabban lehetett kialakítani, a világítótestek LED-technológiája pedig nappali fényben és éjszaka egyaránt jobb láthatóságot biztosít.

Ford Focus

Az ülések kényelmére a menetpróba alatt nem volt panasz, a Vignale-modellben elektromos ülésállítás jár deréktámasszal

Ford Focus

A CCD-technológiával felszerelt futómű folyamatosan ellenőrzi a karosszéria, a kormánymű és a fékrendszer adatait és – a lengéscsillapítást ehhez igazítva – a komfortot

A Focus család tagjai, a Vignale, az ST-Line, az Active és a Titanium kivitelek egymástól eltérő külső megjelenése kaptak. A visszafogottan elegáns megoldások a Vignale típus része, amely egy műalkotás benyomását kelti, az ST-Line agresszív hatású, látványos légbeömlőkkel, nagyobb hátsó diffúzorral, míg az Active emelt hasmagassággal és fekete színű védőelemeivel hívja fel magára a figyelmet.

Ford Focus

A hátsó sorban is kényelmesen ülhetünk, nőtt a lábtér és a belső szélesség

Az új dizájnszemlélet az utastérben is érvényesül, látványosak a mutatós anyagok és a látható rések nélkül illeszkedő felületek, de a praktikusabb kialakítású belső tér érzékelhető minőségét hatásosan javítják az egyszerű, letisztult vonalak. Megszüntették az agyonzsúfolt területeket, az első ajtók burkolata szinte egybeolvad a műszerfallal, tágasabb és elegánsabb benyomást keltve.

Ford Focus

Egy irányba, de más szemmel néznek a világra, nemcsak a lámpák, de a lökhárító, a hűtőmaszk is más a Vignale- és a kék ST-Line modell esetében

Ford Focus

A térérzetet javítja, hogy a hátsó ajtók oldalüvege egészen a hátsó oszlopig ér, a hatalmas üvegtető pedig teljesen nyitható

A Focus minden eddigi Ford-modellnél több modern technológiát kínál. A prediktív kanyarfény és jelzőtábla-felismerő világítási funkciókkal kiegészített Adaptív Fényszórórendszer immár előre, még egy kanyar, kereszteződés vagy körforgalom előtt beállítja a fénycsóva megfelelő szögét és terítését. A Stop&Go funkcióval kiegészített ACC, a Sebességkorlátozásra Figyelmeztető Rendszer és a Sávközép-funkció segítségével kényelmesebben tartható a követési távolság. A hosszú utakon kevesebb stresszt jelent az autó sávban tartása, és a sebességkorlátozások betartása sem jelent gondot, mivel a rendszer nemcsak a fedélzeti navigáció tájékoztatásait veszi figyelembe, hanem az út mentén elhelyezett jelzőtáblák és az út fölött látható kijelzők információit is. A rendszer 200 km/órás sebességig működik.

Ford Focus

Az ST-Line sportos modell érdekessége a másfél literes, háromhengeres erőforrás, 182 lóerővel

Ford Focus

A 10 mm-rel leültetett, egyedi rugókkal, lengéscsillapítókkal és stabilizátorrudakkal felszerelt Focus ST-Line modellt a dupla kipufogóvégről ismerhetjük fel

A Focus az első európai Ford-modell, amelyben megjelenik a Head-up display, a parkolóasszisztense is a jobbik fajtából való, egyetlen gombnyomásra teljesen automatikusan elvégzi a párhuzamos vagy a merőleges parkolást.

Ford Focus

Tágasabb és jobban pakolható a csomagtartó, az akár elektromosan is nyitható ajtó mögött 1653 literes tér áll rendelkezésre

A Focus legnagyobb varázslata a futóművében rejlik, mint egy gokart, úgy vezethető. Új tervezésű futóműve eltérő hosszúságú lengőkarokkal szerelt, független hátsó felfüggesztés új, a rezgéseket csillapító segédkeretet kapott, így kiváló egyensúlyt teremt az első és a hátsó futómű teljesítménye közt, miközben a kerekek nagyobb úthibákon gördülnek át. Ezt tovább fokozták az úgynevezett CCD-technológiával, amely 2 ezredmásodpercenként ellenőrzi a futómű, a karosszéria, a kormánymű és a fékrendszer adatait, és a lengéscsillapítást ehhez igazítva kiváló rugózási komfortot biztosít.

Ford Focus

Trend-felszereltséggel 5,5 milliónál kezdődik a Focus ára, a plafon kicsivel tízmillió alatti árával a Vignale-modell kombi verziója áll

A választható hajtásláncok közt megtalálható a Ford többszörösen díjnyertes 1,0 literes EcoBoost egységének továbbfejlesztett változata 125 lóerővel, illetve egy új 1,5 literes EcoBoost benzinmotor is, amely 150 és 182 lóerős teljesítménnyel áll rendelkezésre, mindkettőben működik a hengerlekapcsolási technológia, amit a Ford elsőként kínál egy háromhengeres erőforráshoz. Az új 1,5 és 2,0 literes EcoBlue dízelmotorok 95 és 120 lóerős kivitelben rendelhetők, továbbá a Ford bevezeti új, nyolcfokozatú automata sebességváltóját is, amely az autós vezetési stílusához igazítja a fokozatváltásokat és egy stílusos, ergonomikus forgókapcsolóval kezelhető. A későbbiekben, 2020-ban az autó az úgynevezett mild hibrid technológiával hajtott változata is megjelenik majd a piacon.


Kapcsolódó cikkek

2015. július 23.

8. generáció – Volkswagen Passat 2.0 TDI DSG 4Motion

A legsikeresebb európai cégautó új motorokkal, csökkentett saját tömeggel és nem utolsósorban a legújabb kényelmi, infotainment- és vezetői segédrendszerekkel mutatkozik be, egyre inkább eltüntetve az egyes járműkategóriák közötti éles határokat.

2015. október 9.

Alumíniumba bújtatva – Jaguar XE R-Sport

A vezetésre termett, hátsókerék-hajtású Jaguar XE fejlett, könnyű szerkezetének, áramvonalas formatervének, pompás belterének, valamint kiemelkedő rugózási komfortjának és vezethetőségének köszönhetően újraértelmezi a sportszedán fogalmát.

2016. június 30.

Eredeti recept szerint – Jeep Cherokee 2,2 MJD

A Cherokee az idén ünnepelt 75 éves Jeep márka középkategóriás szabadidőjárműve. A negyedik generációs Cherokee a legendás amerikai márka „Bárhová eljuthatsz, bármit megtehetsz” filozófiáját merőben újszerű módon értelmezi. A Jeep Cherokee-t új 2,2 literes Multijet II turbódízel motorral és kilencfokozatú automata sebességváltóval szerelt változatát próbálhattuk. 

2014. november 12.

Fehér isten – Kia Optima 1,7 CRDi EX Premium

2011-es bevezetése óta a középkategóriás Kia Optima alaposan átalakította a márka piaci részesedési arányait, ezzel sok új vevőt csábítva a Kiához, most 2013 végére elkészült a modell felfrissített, alaposan továbbfejlesztett változata, új szórakoztató és fedélzeti elektronikai szolgáltatásokkal, kényelmi és biztonsági felszerelésekkel, és ha lehet még inkább a prémiumkategóriába illő minőséggel.

2016. február 1.

Fiat 500X -És a karrier tovább folytatódik

A Fiat formatervezői központjában megálmodott új 500X, az 500-as összetéveszthetetlenül legendás formavilágának új dimenzióját mutatja meg, amelyben az ikonikus stílus és egy modern crossover koncepciójával találkozik. Kiegészülve  terepképességekkel, hiszen az új 500X a Fiat és a Jeep közös házaságából jött létre.

2016. június 14.

Ford Mustang Convertible 2,3 EcoBoost – Sárga irigység

Valószínűleg ez kerülgeti a konkurens márkák vezetőit, mióta a Ford Európába hozta a teljesen új fejlesztésű Mustangját. Van is miért izgulniuk, hiszen az új modell teljesítményével, minőségével, de legfőképp ár/érték arányával sok-sok vásárlóra számíthat. 1964-es bemutatása óta több mint 9 millió Mustang talált gazdára. Az új, európai specifikációjú Ford Mustang 50 éves története során ez az első változat, amit Európa-szerte forgalmaznak. A Fastback és Convertible változatban készülő új Ford Mustangot a magyar vásárlók kétféle motorral rendelhetik meg: az 5,0 literes V8-as blokk 421 lóerővel vagy a 2,3 literes EcoBoost erőforrással, amit most mi is vezethettünk. Nyár révén persze tető nélkül.