Márciustól a bíróságok döntenek a kapcsolattartásról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bírósági hatáskörbe tartozó új, polgári nemperes eljárást a kapcsolattartásra jogosult és kötelezett személy is megindíthatja a határozatban foglaltak megszegésétől számított 30 napon belül.

Az Országgyűlés 2019. december 17. napján fogadta el a 2019. évi CXXVII.  törvényt, amely szerint a gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtását 2020. március 1. napjától a gyámhatóság helyett a bíróság előtt lehet kezdeményezni.

Ezzel együtt a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvény is kiegészült a kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti nemperes eljárás szabályaival.

A bírósági hatáskörbe tartozó új, polgári nemperes eljárást a kapcsolattartásra jogosult és kötelezett személy is megindíthatja a határozatban foglaltak megszegésétől számított 30 napon belül.

A gyámhivatali eljárástól eltérően a bíróság azt vizsgálja, hogy a kérelmezett fél a határozatban foglaltakat felróható módon megszegte-e. Amennyiben ez megállapítható, a bíróság elrendeli a végrehajtást, egyben önkéntes teljesítésre hívja fel a felet.

Az önkéntes teljesítés elmaradása esetén a bíróság a törvényben meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazhatja a mulasztó féllel szemben: rendőrségi közreműködést kérhet, vagy indítványozhatja a szülői felügyelet megváltoztatását, illetve feljelentést tehet kiskorú veszélyeztetése miatt.

Az Országos Bírósági Hivatal a jogszabályváltozásokhoz kapcsolódó igazgatási, munkaszervezési feladatok koordinálásával biztosítja a kapcsolattartás végrehajtására irányuló eljárásokra való felkészülést: bírák és az igazságügyi alkalmazottak részére központi és helyi képzések megszervezésével, jogszabály-módosítási javaslatok előkészítésével, az ügyfelek megfelelő tájékoztatásával.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.