Ab: át kell adni az állampártok iratait
Az Ab szerint a negyedik alaptörvény-módosítás nyomán a Politikatörténeti Intézetnek és az MSZOSZ-nek át kell adnia iratanyaga jelentős részét az államnak.
Az Ab szerint a negyedik alaptörvény-módosítás nyomán a Politikatörténeti Intézetnek és az MSZOSZ-nek át kell adnia iratanyaga jelentős részét az államnak.
Új ombudsmant választott az Országgyűlés, szeptember 25-étől Székely László az alapvető jogok biztosa. Az Ars Boni jogó folyóirat interjúalanyai segítségével az országgyűlési biztosok intézményét járta körbe. Az ombudsmani intézmény egyes kérdéseiről ezúttal Jóri Andrást (ügyvéd, volt adatvédelmi biztos) kérdezték.
A Fővárosi Ítélőtábla szerint nem csupán a vádbeli hivatali visszaélés, hanem a jóval súlyosabban büntetendő hűtlen kezelés is felmerülhet Molnár Gyula és Lakos Imre volt szocialista, illetve szabad demokrata politikusok büntetőperében – derült ki a tábla csütörtöki tárgyalásán.
Azok a társaságok, amelyek nem emelnek tőkét, a tőkeemelésig nem is alkalmazhatják az új Ptk.-t, hanem a Gazdasági társaságokról szóló, jelenleg hatályos törvény rendelkezései szerint kell működniük.
Az Európai Tanács Miniszteri Bizottságának döntése alapján minden év októberében rendezik meg a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napját. A kezdeményezők szerint ugyanis az állampolgárok többsége nem ismeri a jogait, és nincs tisztában azzal, hogy a bíróságok nemcsak büntetéseket szabnak ki, hanem olyan szolgáltatást nyújtanak, amely elősegíti a jogi ügyek intézését.
Bírósági eljárás esetén még adótitokra hivatkozva sem tarthatja vissza a kapcsolódó vizsgálatokból származó bizonyítékait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), így könnyen előfordulhat, hogy az adózó méltányosabb eljárásra számíthat egy adóper, mint egy adóhatósági vizsgálat esetén – derül ki a Jalsovszky Ügyvédi Iroda legfrissebb tanulmányából.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint a Fővárosi Törvényszék újjáélesztette az információszabadságot, amikor arra kötelezte a Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy számoljon el az adófizetők által parlagfű-mentesítésre felajánlott, több mint egymilliárd forintról – tájékoztatott szerdán a jogvédő szervezet.
Az Országgyűlés elfogadta a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvényt, amely 2014. január 1-jétől új feladatkört is meghatároz az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának. Az ombudsman hivatala megkezdte a szükséges személyi és technikai feltételek kialakítását.
Az igazságszolgáltatás hosszú távú elfogadottságának növelését nevezte a Kúria egyik céljának a szervezet elnöke, Darák Péter, aki szerdán számolt be a Kúria 2012-es tevékenységéről az Országgyűlésben.
Háborús bűntett és más bűncselekmény miatt vádiratot nyújtott be a Biszku Béla ellen indult bűnügyben szerdán a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Fővárosi Törvényszékhez – tájékoztatott Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész.