Skót miniszterelnök: ha Skócia függetlenné válna, visszalépne az EU-ba


A skót miniszterelnök szerint ha Skócia elnyeri függetlenségét, saját jogán ismét az Európai Unió tagja lehet. Humza Yousaf a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) Aberdeenben tartott éves kongresszusának keddi zárónapján felszólalva kijelentette: a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) valóságos katasztrófával ért fel, és soha nem válhat működőképes megoldássá Skócia számára.

Yousaf szerint a Skóciával összehasonlítható adottságú EU-tagországok kivétel nélkül gazdagabbak, mint Nagy-Britannia, nagyobb az egy főre jutó jövedelmük, gazdaságuk termelékenysége magasabb, kisebbek az egyenlőtlenségek és alacsonyabb a szegénységben élők aránya.

A skót kormányfő szerint jelenleg a skótoknak hozzávetőleg a fele támogatja Skócia függetlenné válását. Humza Yousaf kijelentette: nincs kétsége afelől, hogy ezt az arányt sikerül tartós többséggé bővíteni. Választási szakértők egybehangzó véleménye szerint hosszú időn át legalább 60 százalék körüli támogatottságot kellene mérni ahhoz, hogy az SNP a siker reményével indulhasson neki egy újabb függetlenségi népszavazásnak.

A skót függetlenségről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel. A skóciai népszavazás újbóli kiírása azonban a brit EU-tagságról 2016-ban tartott referendum óta ismét folyamatosan napirenden van, miután országos átlagban a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre, a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt. Az SNP azóta rendszeresen hangoztatja, hogy elengedhetetlenné vált az újabb függetlenségi népszavazás, mivel Skóciát egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére London „kiszakította” az Európai Unióból.

A konzervatív párti brit kormány azonban mereven elzárkózik az újabb referendum engedélyezésétől, és a jövő évi brit parlamenti választások esélyesének tartott legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt sem támogatja, hogy Skóciában ismét népszavazást tartsanak a függetlenségről.

Humza Yousaf azonban az SNP-kongresszus keddi zárónapján kijelentette: a skót kormány még a jelenlegi parlamenti időszak vége előtt – először Skócia történetében – saját jogán kötvényt bocsát ki a nemzetközi piacokon, ezzel is demonstrálva azt a hitelességet, amelyre független országként szüksége lesz. Kijelentette azt is, hogy a függetlenség elnyerése után Skóciában véget ér a konzervatív párti brit kormány által a bevándorlás kérdésében meghonosított „ellenséges hozzáállás”.

„A migránsellenes retorika nem csupán erkölcsileg helytelen, de gazdaságunknak is árt” – tette hozzá. Yousaf szólt Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet konfliktusáról is, kijelentve: a világ teljes joggal ítélte el a Hamász Izrael elleni támadását, de nem igazolható a gázai lakosság kollektív megbüntetése, és nem lehet 2,2 millió ártatlan emberrel megfizettetni a Hamász akcióinak árát.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. május 19.

Brexit és letelepedés az Egyesült Királyságban

Az Észak-Írországban születetteket a Nagypénteki Megállapodás szerint írnek britnek vagy kettős állampolgárnak kell tekinteni. Egy bírósági ügy következtében a brit belügy ennek megfelelően módosította a bevándorlási szabályait.