Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény egyes rendelkezései, és a természet védelméről szóló 1996. LIII. törvény egyes rendelkezései elleni utólagos normakontroll nyomán több rendelkezést alkotmányellenesnek talált és megsemmisített. A döntéshez Dienes-Oehm Egon párhuzamos indokolást, míg Handó Tünde, Pokol Béla, Szívós Mária és Varga Zs. András különvéleményt csatoltak.
1. Az alapügy
Az ügyben az alapvető jogok biztosa fordult az Alkotmánybírósághoz, mert a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettessel egyetértve úgy ítélte meg, hogy az erdőtörvény 2017. évi módosítása elsősorban az erdőgazdálkodók érdekeit szolgálja, és a környezetvédelmi szempontok háttérbe szorulnak.
A 2017. évi LVI. törvény ugyanis az erdők természetvédelmi célú szabályozását jelentős mértékben megváltoztatta. A jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes már a törvény parlamenti jogalkotási folyamatában jelezte a módosítással kapcsolatos alkotmányossági aggályait, tekintettel arra, hogy az elfogadott módosítás csak az indokolása szerint tűzte ki céljául az egészséges környezethez való jog és a tulajdonhoz való jog közötti megfelelő összhang megteremtését, valójában azonban a módosítások a gazdálkodói érdekeknek megfelelően kerültek elfogadásra.
A biztoshelyettes megítélése szerint a módosítások egyértelműen szűkítették, gyengítették a védett természeti, illetőleg Natura 2000 területeken lévő erdők vonatkozásában a jogszabályok által korábban biztosított védelmi szintet, illetőleg egyes rendelkezések a jogbiztonság követelményét is sértik. A biztoshelyettes különösen aggályosnak tartotta, hogy a módosítások az állami erdőket is érintik, annak ellenére, hogy az állami tulajdon kifejezett célja a természetvédelmi szempontok fokozott érvényre juttatása.
A biztoshelyettes javaslata és szakmai előkészítése alapján az alapvető jogok biztosa által benyújtott indítvány a támadott rendelkezésekkel összefüggésben több alkotmányossági aggályt is megfogalmazott. Így például a módosítás eredményeként a védett természeti területen lévő erdők több, mint 80 %-án a korábbi védelmi szinthez képest nyilvánvaló visszalépés történt, mely visszalépés Alaptörvénynek megfelelő igazolását a jogalkotó elmulasztotta; az Erdőtv. 23/A. § (2) bekezdése a korábbi általános szabályhoz képest kivételt iktatott be, amikor elrendelte, hogy az árvízvédelmi és honvédelmi rendeltetés megelőzze a természetvédelmi rendeltetést, és ennek révén a korábbi jogszabályi védelmi szinttől a P) cikk (1) bekezdését, illetőleg a XXI. cikk (1) bekezdését sértő visszalépést valósított meg; vagy például ehhez hasonlóan ellentétes a visszalépés tilalma elvével, hogy az Erdőtv. 10. § (3) bekezdése az állam tulajdonában álló természetvédelmi, Natura 2000, tájképvédelmi vagy közjóléti elsődleges rendeltetésű erdőben is lehetővé teszi a tarvágást a természetvédelmi céloktól függetlenítve.
Az Alkotmánybíróság határozatának meghozatala előtt megkereste az agrárminisztert, a belügyminisztert, a honvédelmi minisztert, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsot, az Országos Környezetvédelmi Tanácsot és a Pro Silva Hungaria Egyesületet. Továbbá ún. amicus curiae beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz a WWF Magyarország Alapítvány (a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel és a Magyar Természetvédők Szövetségével közösen), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), valamint a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) is.
2. A döntés indokai
Az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdése értelmében „[a] természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.” A P) cikk (1) bekezdése külön is nevesíti a nemzet közös örökségébe tartozó (nem taxatív jellegű) felsorolásában az erdőket, mint amelyek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelezettsége.
Az Alkotmánybíróság határozatában hangsúlyozta, hogy az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdése alapján az állam a jövő nemzedékek mint kedvezményezettek számára egyfajta bizalmi vagyonkezelőként kezeli a rábízott, a nemzet közös örökségébe tartozó természeti és kulturális kincseket, ekként a jelen generációk használati és hasznosítási joga nem korlátlan. Ezek a jogok csak addig terjedhetnek, ameddig azok sem magukat az önállóan is védelemben részesítendő természeti értékeket, sem pedig a jövő nemzedékek érdekeinek megóvását nem veszélyeztetik. Ez az általános zsinórmérték az erdőkre, mint a P) cikk (1) bekezdése szerint a nemzet közös örökségének részét képező természeti értékekre vonatkozó jogi szabályozás alkotmányossági vizsgálata során is irányadó.
Az erdők vonatkozásában a testület leszögezte, hogy az erdő a szárazföld legösszetettebb természeti (ökológiai) rendszere, amely elsősorban a környezetre gyakorolt hatásai miatt az egészséges emberi élet alapvető feltétele. Az erdő a környezeti elemek funkcionális működése és védelme mellett meghatározza a táj jellegét, kiemelten segíti a biológiai sokféleség megőrzését, szebbé, komfortosabbá és egészségesebbé teszi az emberi környezetet, valamint folyamatosan megújuló természeti erőforrásként energiahordozót és élelmet is termel.
Ezen túlmenően a testület jelentőséget tulajdonított annak is, hogy a Natura 2000 területek olyan mezőgazdasági területek, amelyeken az adott területen élő növény- és állatfajok megóvása érdekében gazdálkodási tevékenység csak jelentős korlátozásokkal, speciális környezet- és természetvédelmi előírások betartásával folytatható.
2017-től kezdődően azonban a jogalkotó a Natura 2000 védelmi rendeltetés fogalmát akként változtatta meg, hogy az ilyen minősítésű erdőterületek jelentős része elveszítette Natura 2000 védelmi rendeltetését, ezáltal az erdő fenntartásának egyetlen célja a gazdasági szempontok maximális érvényesítése lett. Az Alkotmánybíróság azonban rámutatott arra, hogy valamely terület éppen azért tartozik a Natura 2000 hálózatba, mert ott valamilyen különleges védelemre szoruló növény- vagy állatfaj él. Az Alkotmánybíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a magán-erdőtulajdonosok tulajdonhoz való joga nem igazolhatja a gazdasági érdekek előmozdítását a természeti értékek védelmével szemben, és az erdőgazdálkodók nem formálhatnak alkotmányosan védett jogot arra, hogy a természeti értékkel bíró erdőkben további gazdálkodási jogosultságokat kapjanak a természetvédelmi szempontok érvényesítésének kárára. Az Alkotmánybíróság ezért az erdőtörvény 2017. évi módosításának a Natura 2000 erdőterületeket érintő elemeit megsemmisítette.
Az Alkotmánybíróság a gyakorlatára utalva kiemelte, hogy az elővigyázatosság és a megelőzés közvetlenül az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdéséből, illetőleg XXI. cikk (1) bekezdéséből fakadó elveiből következő módon az államnak biztosítania kell azt, hogy a környezet állapotának romlása egy adott intézkedés következményeként ne következzen be. Ebből következő módon a jogalkotónak kell azt igazolnia, hogy valamely tervezett szabályozás nem valósít meg visszalépést, és ezáltal nem okoz adott esetben akár visszafordíthatatlan károkozást, illetőleg nem teremti meg egy ilyen károkozás elvi lehetőségét sem. Ezen alapokról indulva az Alkotmánybíróság vizsgálta az erdőtörvény 2017. évi módosításának azon szabályát is, amely az állami tulajdonú erdőkben lényegében általánossá tette a tarvágás lehetőségét. Az Alkotmánybíróság megállapította: a tarvágás rendkívül súlyos és visszafordíthatatlan kárt okoz az ökoszisztémában, mellyel az állami tulajdonú erdők esetében semmilyen alapvető jog vagy alkotmányos érték nem állítható szembe, ekként az alkotmányosan nem igazolható. Ezért az erre vonatkozó rendelkezéseket is megsemmisítette.
Az Alkotmánybíróság ezen túlmenően az erdőtörvény, illetőleg a természetvédelmi törvény azon rendelkezését is megsemmisítette, amely a természetvédelmi területeken lévő erdőkben végezhető tevékenységekhez kapcsolódóan a korábbi természetvédelmi engedélyezési eljárás helyébe az erdészeti hatósághoz teendő bejelentést vezette be.
Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Szabó Marcel volt.
