Az érdemtelenség, mint kitagadási ok – 2. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elkészült első polgári jogi kódex Ötödik, utolsó részében találjuk az öröklési jogra vonatkozó rendelkezéseket, amelyek a korábbiakban alkalmazott rendelkezésekhez képest jelentős változást mutatnak ugyan, de fellelhetőek benne a régi jog elemei is. Kiemelve az öröklési jog területről a kitagadás jogintézményét.

2) Az örökhagyó végakaratának akadályozása vagy meghiúsítása

A második érdemtelenségre vezető magatartás az örökhagyó végakarata szabad megnyilvánulásának megakadályozása. A régi Ptk. indoklása szerint ezen cselekmény körébe értendő a fenyegetés, az erőszak, a megtévesztés a végrendeleti intézkedés megtételével kapcsolatban vagy a végrendelet eltitkolása, elsikkasztása, meghamisítása, megsemmisítése. Nagy segítséget nyújt jelen érdemtelenségi magatartás tartalommal való kitöltésében a kommentár magyarázata és az időközben kialakult bírósági gyakorlat, mert ha csupán a törvényszövegre támaszkodunk, akkor leginkább negatív, végakaratot akadályozó cselekményeket látunk magunk előtt, de a bíróságok előtt több esetben merült fel az érdemtelenséget megvalósító fenti magatartás más irányú megközelítése is.

A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság előtt P.21.702/2008. számon folyt perben a felperesek az alperes érdemtelenségét arra alapították, hogy az alperes maga szállította el gépjárművével a közjegyzőhöz az 2008. január 19-én elhunyt örökhagyót végrendelet tételére valamint véleményük szerint az alperes édesapja, az örökhagyó testvére rábeszélése folytán végrendelkezett az örökhagyó az alperesre és mindezekkel az örökhagyót a szabad akaratnyilvánításban akadályozta. A bíróság a bizonyítási eljárás során megállapította, hogy miután az örökhagyó közölte végrendelkezési szándékát az alperes édesapjával, az azt a javaslatot adta számára, hogy inkább egyetlen gyermekére hagyja a vagyonát, semmint rá. Az elsőfokú bíróság szerint az örökhagyó testvérének az a kérése, hogy ne ő, hanem leánya legyen a hagyaték örököse lényeges és tisztességtelen befolyásnak nem tekinthető, így nem állapította meg az érdemtelenség fennállását. A fellebbezés folytán eljárt Debreceni Ítélőtábla helyben hagyva az elsőfokú döntést rámutatott, hogy a régi Ptk. 602. § (1) bekezdés b) pontjában nevesített ok azt feltételezi, hogy az örökhagyó nyilvánította ki végakaratát, de annak megalkotásában őt befolyásolták. Az ítélőtábla szerint nem minősül a végrendelet tételében való közreműködésnek az, hogy az örökhagyót az alperes és édesapja hozta el autójával és ott együtt elkísérték a közjegyzőhöz, mert a kialakult bírói gyakorlat szerint közreműködő az, aki a végrendelet elkészítésében tevékenyen, olyan mértékben vesz részt, hogy a végrendelet létrejötte tekintetében meghatározó szerepe van, tehát jelen esetben a tisztességtelen befolyásolás nem állapítható meg.

kitagadási ok

Hasonló eset folyt le az Orosházi Városi Bíróság előtt P. 20.246/2009. számon, amelyben az örökhagyó gyermekei, mint felperesek arra hivatkoztak, hogy az örökhagyó harmadik gyermeke illetve túlélő házastársa, mint alperesek az örökhagyó végrendeletének kialakításában tevékenyen részt vettek, így az örökhagyó végakaratát erősen befolyásolták. Kereseti kérelmükben arra hivatkoztak, hogy az alperesek az örökhagyót maguk vitték el személygépkocsival a közjegyzőhöz és mindvégig tevékenyen részt vettek a közvégrendelet készítése során abban, hogy a javukra szóló végrendelet készüljön. A bizonyítási eljárás során fény derült arra, hogy az alperesek és az örökhagyó részletes tájékoztatásban részesültek a közjegyzőnél és ezután döntöttek úgy, hogy öröklési szerződést fognak kötni, amely végül mégsem jött létre. Ezt követő másfél évvel később ismét mindannyian ellátogattak a közjegyzőhöz, ahol az örökhagyó is és az egyik alperes is közvégrendeletet tettek. Az első fokú bíróság szerint a végrendeletek készítésekor a végrendeletet nem tevő alperes nem szólt közbe, de azok tartalmával már régóta tisztában volt, a korábbi megbeszélésnek megfelelően készült el az örökhagyó végrendelete. A bíróság az alpereseknek a végrendeletet nem tevő alperes passzív magatartására való hivatkozását nem fogadta el és álláspontja szerint a végrendeletet nem tevő alperes a perbeli végrendelet kapcsán már a végrendelet közjegyzői okiratba foglalását megelőzően olyan tevékenyen részt vett a tartalom kialakításában, hogy az nem bír jelentőséggel, hogy a végrendelet közjegyzői okiratba foglalásakor már legfeljebb csak helyeselte az örökhagyó által elmondottakat, így megállapította a perbeli végrendelet érvénytelenségét. A bíróság ugyanarra a bírói gyakorlatra hivatkozott, mint az előző esetben a Debreceni Ítélőtábla, mely szerint a végrendelet tételénél mindig közreműködőnek kell tekinteni azt, aki a végrendelet elkészítésében tevékenyen olyan mértékben részt vesz, hogy a végrendelet tartalmának kialakításában meghatározó szerepe van, mégis a hasonló tényállás alapján azzal ellentétes megállapításra jutott. Helyes döntésnek a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Debreceni Ítélőtábla által helyben hagyott döntése tűnik, mert a végrendelet tartalmi kialakításában számos tényező hat a végrendelkezőkre és az esetek döntő többségében a végrendelkezők megbeszélik legközelebbi hozzátartozóikkal vagy barátaikkal, illetve a végrendeleti juttatásban részesülővel ebbéli szándékukat. A végakarat tartalmának másokkal való megosztását nem lehet kivédeni és megtiltani, a közjegyző a közvégrendelet tételekor az örökhagyó végrendelkezési képességét és valós szándékát vizsgálva készíti el a végrendeletet, felolvassa azt a végrendelkezőnek, aki azt jóváhagyólag aláírja. Bárminemű tétovázás, bizonytalanság vagy a belátási képesség nem teljességének felmerülése esetén a végrendelet elkészítését a közjegyző megtagadja, de ennél többet nincs hatásköre tenni, emellett eljárási kötelezettség terheli a közokirat elkészítésének feltételei fennállása esetén. Az öröklési szerződés pedig kétpólusú kontraktus lévén mindkét oldal álláspontjának bevonásával kerül kialakításra, ezért az arról való konzultációkor természetszerűleg jelen van mindkét oldal a közjegyző előtt.

A P.20.706/2008. számú jogesetben az első fokon eljárt Pest Megyei Bíróság nem találta bizonyítottnak azt a felperesi állítást, hogy az alperes idősotthon alkalmazottai útján az örökhagyót akár tisztességtelen befolyással bírta volna rá a végrendelkezésre, akár megakadályozta volna végakaratának szabad kinyilvánításában pusztán annak okán, hogy a végrendelet az otthon eszközeivel készült, az otthon épületében, az otthon fejléces papírján. A bíróság szerint amennyiben bizonyított is lenne, hogy az alperesi eszközökkel készült a végrendelet, az sem tekinthető olyan közreműködésnek, amely a végrendelet érvénytelensége körében értékelhető lenne. Előbbiek mellett a bíróság álláspontja szerint az alperes, mint idősek otthona önmagában a tisztességtelen befolyásolást, az akarat szabad kinyilvánításának akadályozását egyebekben sem tudja megvalósítani. Az elsőfokú döntést a Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta. A döntés azon részével egyet lehet érteni, hogy nem minősíthető akarati befolyásolásnak pusztán az a tény, hogy az idősek otthona papírjára írták a végrendeletet és ott jött létre, hiszen az az örökhagyó szokásos tartózkodási helyének minősül. Azonban a döntés azon részét nem lehet feltétlenül osztani, miszerint az alperes otthon nem tudná megvalósítani a tisztességtelen befolyást.

A BH 1995.407. számú jogesetben a felperesek az örökhagyó házastársának érdemtelenségét arra alapították, hogy az örökhagyó végakaratának szabad nyilvánítását megakadályozta, amikor szellemi fogyatkozását kihasználva olyan végrendelet készítésére vette rá, amelynek tartalmát és következményeit nem ismerte fel. Hivatkoztak a felperesek arra, hogy az örökhagyó a végrendelet készítésekor, 1985. április 2-án már nem rendelkezett teljes belátási képességgel illetve cselekvőképtelen volt, a végrendelet készítésére felesége vette rá és kialakításában is befolyásolta az örökhagyót. Az első fokon eljárt bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás során orvos szakértő bevonásával megállapította, hogy az örökhagyó szellemi állapota 1985. évtől kezdődően fokozatosan hanyatlott és befolyásolhatóvá vált, illetve életszerűnek találta, hogy az örökhagyóval lakó házastársa az, aki a szellemileg is hanyatló örökhagyót irányítja. A bíróság szerint mindezen befolyásoló tényezők azonban nem voltak alkalmasak arra, hogy az 1985. április 2-án kelt és az örökhagyó által saját kezűleg írt és aláírt írásbeli magánvégrendelet vonatkozásában az örökhagyó akaratának befolyásoltságát, szabad nyilvánításának a meghiúsulását eredményezné, valamint az örökhagyó cselekvőképtelenségét sem látta bizonyítottnak, ezért a házastárs érdemtelenségét nem állapította meg. Érdekes döntés ez annak fényében, hogy az elsőfokú bírósághoz becsatolt iratok alapján az örökhagyót ugyan csak 1988. június 16-án helyezték cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá, de a perben beszerzett orvos szakértői vélemény szerint az örökhagyó szellemi állapota fokozatosan hanyatlott és a későbbi időpontban rögzített tünetek valamivel enyhébb formában fennállhattak a végrendelkezés időpontjában is. A szintén becsatolt elmeorvos szakértői vélemény szerint az örökhagyó befolyásolható volt, de az elsőfokú bíróság szerint ez egymagában nem elegendő az alperes általi tisztességtelen befolyásolás megállapítására. Az elsőfokú ítéletet a Legfelsőbb Bíróság Pf.V.20.953/1994. számú döntésével helybenhagyta.

A fenti jogesetek ismeretében megállapítható tehát, hogy bármiféle tartalmi kialakítást, azaz pozitív részvételt a végrendelet létrejöttében is a b) pont körébe eső érdemtelenségi okként értékel a gyakorlat, nemcsak a végintézkedés szabad megnyilvánulásának megakadályozását. Ezzel ellentétes álláspontra helyezkedett a Fővárosi Ítélőtábla a Pf.21.509/2007/15. számú ítéletében, amikor akként foglalt állást, hogy a régi Ptk. 602. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti érdemtelenséget, az örökhagyó végakarata elleni támadást csak olyan magatartások valósítanak meg, amelyek az örökhagyót a végakarata szerinti végintézkedésben kívánják megakadályozni.

A régi Ptk.-hoz 2004-ben készült kommentár a gyakorlatra támaszkodva hozzáteszi még jelen ponthoz, hogy az is érdemtelenségi okként értékelhető e körben, ha az örökösök passzívan akadályozzák a végrendelet tételét, így például nem hívnak a fekvőbeteg örökhagyóhoz közjegyzőt vagy ügyvédet illetve nem biztosítanak számára íróeszközt vagy papírt.[i] Sőth Lászlóné akként csoportosította régi Ptk. 602. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti érdemtelenséget, hogy az egyrészt az örökhagyó végakaratának szabad nyilvánításában való akadályozást, másrészt a végakarat érvényesítésének meghiúsítását foglalja magában.[ii] Valóban ez vezethető le a törvényszövegből, de a gyakorlat áttekintését követően ezek a negatív akadályozó magatartások jelen érdemtelenségi pontnak csak egy részét teszik ki, a másikat a gyakorlat által kimondott pozitív-aktív oldal. Petrik Ferenc hasonlóan a negatív oldalról megközelítve csoportosította jelen érdemtelenségi pontot, hozzátéve azt is, hogy ebben a körben érdemtelennek tekintendő az az örökös is, aki a végrendeletet eltitkolja, letagadja, elrejti vagy megsemmisíti, úgyszintén az is, aki az örökhagyó kifejezett kérése ellenére fenntartja azt illetve letagadja az örökhagyónak a megsemmisítésre irányuló szándékát.[iii] Mindezen vélemények értékes segítő elemei az érdemtelenség és a kitagadás gyakorlati értelmezésének.

[i] Gellért György (Szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata. 2. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Budapest, 2004, 2178. o.

[ii] Sőth Lászlóné: Öröklés a családban. A törvényes öröklés és a köteles rész. HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2005, 265. o.

[iii] Pallósi Gizella – Petrik Ferenc – Sőth Lászlóné – Szolcsánszky Vilmos: Az öröklés joga. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Rt., Budapest, 1996, 46. o.




Kapcsolódó cikkek

2024. november 4.

Jogszabályfigyelő 2024 – 44. hét

Alábbi cikkünkben a 2024/107–108. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok és az Országgyűlés honlapján közzétett közlemények közül válogattunk.

2024. október 30.

A kriptoeszközök szabályozásának jelenlegi helyzete Magyarországon

A 2024. évi VII. törvény és a MiCA A magyar jogi szabályozás alapja a 2024. évi VII. törvény a kriptoeszközök piacáról, amely részletesen szabályozza az egyes kriptoeszközök kibocsátását és a hozzájuk kapcsolódó egyes szolgáltatásokat. Ezen túlmenően, az Európai Unióban a kriptoeszközökre vonatkozó szabályozást a MiCA Rendelet (Markets in Crypto Assets; az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A […]