A digitális társadalom olvasatai – VI.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikksorozatában a szerző a digitális társadalom különböző aspektusait tárja elénk, igyekezve lényegre törően bemutatni szerkezetének fontosabb csomópontjait, és összegezni a tudásrendszerek, az internet, a mesterséges intelligencia, a hálózati társadalmak fontosabb, a jogalakulás szempontjából releváns mozgásait. Ezúttal a jogi tudásbázisokat veszi górcső alá.

Jogi tudásbázisok

A jogi tudás a történelem során mindig vonzotta a rendszerezett tudástárakat. Klasszikus ősük a római jog terepén alakult ki, amikor I. Justinianus császár elrendelte a római jog kodifikációját. Innentől kezdve a Digesta, vagy a Codex Justinianus nem pusztán mintaként szolgált minden későbbi kodifikátor számára, hanem alapanyagot kínált fel a kompilitárok, szövegértelmezők, magyarázók vagy kommentátorok részére.[1]

A jogalkalmazásnak e gyűjtemények nélkülözhetetlenek voltak. Különösen azokban a későbbi – bár római jogi hagyományokra támaszkodó – jogrendszerekben, amelyekben létfontosságú volt a szabályok, bírói döntések, ítéleti szövegek rendszerezett ismerete. A XIX. században az Európában meginduló törvénykezés, a rendszeres kodifikált jogalkotás pótolhatatlanná tette a jogértelmezést kínáló gyűjteményes munkákat, mert az új szabályok és döntések beillesztése a jog rendszerébe – jogi homogenizáció – nem lehetett sikeres a jog egészére kitekintő tudás nélkül.

A jogtudomány együtt él e folyamatokkal, kialakította a jogi hermeneutika, a jogi szövegek mélyebb értelmezési rendszerének, történeti szövegrétegeinek feltárási módszertanát.[2] A jogértelmezés, mint minden jogalkalmazás alapja, párosult a jogi szabályok gyűjteményével, létrehozva a nagykommentárok, írásos kommentársorozatok, törvénymagyarázatok néha végtelenbe vesző világát.

A digitális kor előtti gyűjtemények jogilag releváns információkat, az értelmezés logikai útjait, a szövegen belüli összefüggéseket tartalmazták, ám mégsem nevezhetők adatbázisoknak. A digitális kor adatbázisai – Ződi Zsolt szerint – a jogi tudást kívánják képviselni, megjeleníteni, szövegeket tárolnak, majd a forráskutatás végén szövegeket adnak vissza. A szövegek önmagukban – ebben nem különböznek a hagyományos gyűjtemények anyagától – jogszabályok, bírói ítéletek, különböző szöveglisták, módszertani útmutatók. A különbség azonban abban áll, hogy e heterogén forrásanyag egymástól eltérő típusokba rendezhető, ahol a rendezett típusok (altípusok, halmazok) immanens szerkezete homogén, stabil, és – lényege szerint – informatikai jelekből áll. A különféle dokumentumok tovább bonthatók, a kisebb egységek újra összeállíthatók, s ez az, amire a hagyományos tudástárak nem képesek. A rendező, kereső, reproduktív eszköz egy információs kód- vagy jelrendszer, önálló – és az emberi kommunikációtól eltérő – hierarchiával és szerveződéssel. E rendszer nem emberi, jóllehet az ember alkotta, mert a jelentés és a megértés beazonosíthatóan különbözik ember és gép kommunikációja között.[3]

Az adatbázist olyan konstitúciónak kell tekintenünk, melyben az eredeti szövegek (tartalmak) a feldolgozás során az emberi kommunikációs és megértési rendszerektől alapvetően eltérő szerveződésbe rendeződtek. A kialakított mintázatok, panelek és jelrendszeri alapelemek nem pusztán mesterségesek, hanem matematikai vagy informatikai törvényeknek engedelmeskednek. Összefoglalóan: „Az adatbázis … olyan rétegzett jelhalmaz, amelyben a rendezettséget bizonyos szabályok biztosítják. Legáltalánosabb definíciója szerint adategységek gyűjteménye, amely rendszerezettséget mutat, és egyként kezelik …, különálló munkák, adatok, vagy más anyagok rendszerszerűen, vagy módszeresen elrendezett gyűjteménye, amelyek egyedileg hozzáférhetőek elektronikus, vagy más eszközökkel, és amelyek tartalmának, válogatásának vagy elrendezésének észszerűsége tükrözi a szerzőjük saját intellektuális teljesítményét.”[4]

A jogi adatbázisokat adatbázisoknak kell tekintenünk, számos sajátos törvényszerűségével, speciális működési megoldásával együtt. Szerkezetüket, funkciójukat befolyásolták a napi szükségletek, üzleti érdekek, és a jogi szabályok, illetve a jogi rendszerben termelődött tudáspanelek áttekinthetetlen száma. Paradox módon bekerülnek rendszerébe a kommentárok, lexikális elrendeződést tanúsító korábbi tudáspanelek is.[5] Olyan követelményeknek kell eleget tenniük, mint a jogi normák változásainak nyomon követése, a jogszabályok különböző időszakokat felölelő hatályosságának reprezentálása, a jogi rendszer különböző rétegei egymáshoz kapcsolódásának felmutatása. A rendszer működéséhez fűződő elvárásokat fokozza, hogy különböző jogi szakmai igényeket kell kielégítenie, a bírónak, az ügyvédnek és a joghallgatónak egyaránt meg kell felelnie.

Napjainkra kikristályosodtak a megoldások. Több típust írhatunk össze, ezek részben egymásra támaszkodhatnak, részben pedig átfedhetik egymást. Látnunk kell azonban, hogy a nem adatbázis-szerkezetű jogi tudásbázisoknak szintén hosszú sorát találjuk a weben. E tény azonban nem zárja ki, hogy egy jogi adatbázishoz ne kapcsolódjék digitális alapon szerveződő jogi tudáspanel, a hipertextualitás világában mindez természetesnek mondható. Visszafelé szintén működik a rendszer, egy jogtudományi e-könyv linkje felhívhatja azt a jogszabályt, amire a szerző éppen támaszkodott, különösen, ha az adatbázis szervezőjével azonos kiadó adta ki az e-könyvet.

A jogi adatbázisok csúcsán – ha van ilyen hely – állnak azok az integrált, több panelrendszert együtt tartalmazó megoldások, melyek digitális terében szinte korlátlanul be lehet járni a jog tudásrendjének szinte valamennyi változatát. Az önálló paneleket le lehet választani (pl. az előfizetés nem terjed ki rá), ám a rendszer ennek ellenére működőképes marad. A leginkább kimunkált adatbázisoknak kijáratuk van más adatbázisok (pl. szakkönyvet áruló kiadók, internetes folyóiratok) felé, de létezik olyan megoldás, hogy az e-könyvek, vagy a könyvek digitális változatai csakis ebben az adatbázisrendszerben olvashatók térítésmentesen.

Az önálló tudáspanelek – ezen belül a nyitott és a zárt adatbázisként szerveződők – gyakran egy-egy jogalkalmazó vagy jogi szolgáltató keretében működnek (pl. Kúria ítéleti adatbázisa). Tudásrendszerük, feltöltött és kezelt szövegeik tartalma szűkebb, mint az integrált adatbázisoké, gyakran elérhetőségük korlátozott. Az egyszerű, internetre feltöltött weblap-tartalomtól az adatbázis elvén történő szerveződésük különbözteti meg őket, azonban lehetséges e két működési elv kombinálása is (pl. a MÜK – Magyar Ügyvédi kamara – weblapján mindkét szolgáltatás megtalálható). Nyitott az adatbázis, ha külső megkeresések alapján lehetséges igénybe venni őket, zárt, amennyiben kizárólag egy-egy szakmai csoport vagy az érintett adatbázis speciális célcsoportjai (előfizetők) tudják használni. A két elv itt is kombinálódat, sőt egy adott web oldal kettős tartalmaként is megjelenhetnek.

A speciális jogi adatbázisok két attribútumuk miatt szűkebbek, mint az integrált vagy önálló adatbázisok. Egyfelől a tárolt szövegek nem terjednek ki a jogi tudás valamennyi szintjére, másfelől alkalmazhatóságuk – ezzel együtt használatuk – sem általános. Ilyenek például a bűnügyi, végrehajtói adatbázisok, az ingatlannyilvántartás adatbázisai azzal, hogy ezen utóbbinál a szélesebb hozzáférhetőség biztosított. Innen már csak egy lépés a speciális és izolált adatbázisokhoz való eljutás, amelyek a külső hálózatokból nem, csak a belső hálózatokból érhetők el (pl. a bíróságokon használt BIR-rendszer). Esetükben a hozzáférés még a felhasználók között is korlátozott, bizonyos műveleteket és kereséseket csak meghatározott engedéllyel lehet elvégezni.

Az adatbázisok a digitális nyilvánosságban működhetnek kifelé (a megkeresésket szelekció nélkül kiszolgálva) nyitottan, ekkor természetesen a jogász szakmai csoportok – minden különösebb engedély nélkül – is igénybe vehetik, és szerveződhetnek befelé (jogász szakmai csoportok felé) nyitottan, kifelé zártan. A belső nyitottság együtt járhat szelektív megoldásokkal (ilyen például a szervezeti hierarchia mentén kiépített hozzáférés), azonban a kifelé és befelé egyaránt nyitott adatbázis – ami meglehetősen ritka – felöleli a nyilvánosság teljes horizontját. Ezen utóbbi tipikus példája az EUR-Lex-adatbázis, ami az európai uniós jogszabályok teljes terjedelmét, a jogszabályok előkészítéséhez tartozó szövegekkel együtt tartalmazza.

Nem mindig beszélhetünk az adatbázis elvének maradéktalan megvalósulásáról. A végrendeleti vagy közjegyzői okirati adattárak például nyilvánvalóan nem árulnak el semmit (nem is tudnak) a feltöltött szövegek tartalmából, inkább regiszter jellegűek. A céginformációs adatbázis szintén inkább csak nevében adatbázis, a fontosabb dokumentumok az internet vagy intranet nyilvánosságában nem érhetők el, legfeljebb a kezelőirodákban.

A legtöbb adatbázis online logika alapján működik, ám nem kizárt a CD- és a DVD-tartalomként forgalmazott (speciális szoftverekkel olvasható) adatbázis típusa sem. A magyar jogtörténet történeti kódexei, avagy korábbi jogtárak még mindig használatban vannak.

Rövid áttekintésünk elárulja a jogi adatbázisok témájának kimeríthetetlenségét. A Google keresőjébe beírva a jogi adatbázis kifejezést, 2.040.000 találatot jelez a gép. Összehasonlítva a korábbi írásainkban elemzett Wikipédia-tudástárral, le kell szögeznünk, a jogi adatbázisok és a Wikipédia között egy lényeges különbség van, a Wikipédia nem adatbázis. A jogi kérdésekről természetesen számos szócikke szól, ám ennek ellenére sem az oldalak felépítése, sem a szerveződés logikája nem az adatbázis elvére épül rá. A jogi adatbázisokat ezen kívül számos, lényeges sajátosság különbözteti meg a Wikipédiától.

A jogi adatbázisokat nem írhatja, nem szerkesztheti mindenki. Itt nem létezik külső vagy homályban maradó szerkesztő, külső korrektor, és – értelemszerűen – belső stáb megkülönböztetése. A jogi adatbázisok professzionalista munkák, szakértők, szakmai stábok (informatikusok, jogászok) együttműködése. A hagyományos tudásszerveződés rendjét képviselik, a diszkurzusok belsők, személyhez kötöttek, a szerzők azonosíthatók, felelősségük egyértelmű, autentifikációjuk adott. Az online tudástér ezekkel az adatbázisokkal kiegészülve (vagy együttesen fejlődve) a Wikipédiától eltérő működési elvet (is) tartalmaz, úgy fogalmazhatnánk, különféle tudásszerkezeti filozófiák vannak együttesen jelen a digitális térben. Mindez adalék a digitális társadalom (DT) tudásszerkezetének új fejezetéhez.

A jogi tudás kibertérbe településéről hosszabban írtunk, megismételni mindazt nem szeretnénk.[6] Fontosabb annak kiemelése, miközben a Wikipédiát a hagyományos és a digitális társadalmak tudásszerkezeti kompromisszumának tekintjük, a jogi tudástárak és adatbázisok inkább a hagyományos tudásrendre támaszkodnak. Ennek bizonyítéka a hierarchizált tudásszerkezet, ami azt jelenti, hogy a legtöbb adatbázis felépítése a jogi szabályrendszer hierarchikus szerkezetének pontos mása. Az adatbázistartalmak berendezésében prioritást élvez a koherencia elve, köszönhetően a jogi koherenciának – még akkor is, ha ez napjainkban legtöbbször vágyálom marad. Az adatbázisok tudáspaneljeinek szerzői beazonosíthatók, még akkor is, ha egy gazdasági társaság, cég vagy valamilyen jogi személy áll a háttérben. Amennyiben a hatályosság kritériumát egy szerveződési tengelynek tekintjük, amire nézve minden információ, szöveg, joganyag stb. vonatkoztatható, akkor egy relatív statikussággal állunk szemben, mert a dinamika a következő hatályossági állapot bevezetésére szolgál. Pontos az adatbázisba foglalt jogi tudások termelésének (jogalkotási fórumok, jogtudomány) eredetmegjelölése, az adatrendszer különböző elemei belső kapcsolatának szabálya, elrendezhetősége, mintái egyértelműek. Ugyancsak egyértelmű a tudás keletkezésének procedurális szabályrendszere, amit a jogi normák legitim keletkezésének bemutatása meg is követel. A kereshetőségi kategóriák, fogalomcsoportok jogi rendszerhez kötöttek, így stabilan állnak a rendszer belső és kifelé mutató hiperlinkjeinek hálózati csomópontjaiban.

A jogi adatbázisok azonban a digitális társadalom szülöttei is. Egyfelől a kibertérben szerveződő szerkezeti és értelmezési tartományaik miatt, másfelől a tudásrendszerük belső tartalmának terjedési útvonalai, útválasztói és nem utolsó sorban az anonim felhasználók miatt. A user itt is diktál, hozzá idomul sok esetben az adatbázis számos megoldása. Igaz, a jogi adatbázisok szakmai (szakértői) tudáson nyugszanak, ebben azonban nem korlátozódnak egy-egy jogi szakmai csoportra. A bírák, ügyvédek, jogtudománnyal foglalkozók, kutatók tudása egy rendszeren belül szerveződik össze egy-egy adatbázisba, a homogenitás azonban jórészt strukturális, mivel a különböző tudáspanelek eredete – annak visszakövetkeztethetősége miatt – nem tűnik el.

Lezárva a tudásrendszerek, jogi tudás átrendeződésének témakörét, a Wikipédia elemzéseiből, a jogi tudásrendszerek megfigyeléséből fontos megállapításokat tehetünk. Látható, a digitális társadalomban egy új, rendkívül heterogén digitális tudástér szerveződik, melyben a tudás-aktorok, a tudáshoz fűződő értékek és érdekek hálózati heterogenitása dominál. A kibertérbe átköltöző tudástér nem szakad el a reális társadalmak tudástermelő, elosztó és regeneráló csatornáitól, de a diszkrepancia egyre egyértelműbbé válik. Nem gondoljuk, hogy pro vagy kontra érveket kell vagy kellene felsorolni jellemzésekor, mivel maga e digitális hálózati tudástér még napjainkban is (és még oly sokáig) átalakulóban van. Egy biztos, a leíró, elemző, megfigyelő maga sem helyezkedhet statikus álláspontra, s nem képviselheti az örök igazságok hajdanvolt dicsőségét.

A cikksorozat első részét itt, a másodikat itt, a harmadikat itt, a negyediket itt , az ötödiket pedig itt olvashatja el.

Lábjegyzetek:

[1] A középkor római jogi gyűjteményeire, szerkezetére: Földi András – Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996. 9. fejezet

[2] Bővebben: Gyekiczky Tamás: Valósággyár. (Szociológiai elemzés a bírói gondolkodásról). Patrocinium, Budapest, 2020. 276-290.

[3] Ződi Zsolt: Jogi adatbázisok és a jogi forráskutatás. Gépek a jogban. Doktori (PhD-) értekezés. Pécsi Tudományegyetem, Állam és Jogtudományi Kar, Doktori Iskola, Pécs. 2011. 66. https://ajk.pte.hu/sites/ajk.pte.hu/files/file/doktori-iskola/zodi-zsolt/zodi-zsolt-vedes-ertekezes.pdf. 2019.06.07.letöltés

[4] Uo. 72. A meghatározás összhangban áll a korabeli EU irányelvvel (az Európai Parlament és a Tanács 96/9/EC Irányelve az adatbázisok jogi védelméről)

[5] Minderről Ződi Zsolt idézett munkájában bőven esik szó

[6] Gyekiczky Tamás: Jogrendszerek a Digitális Társadalomban. Wolters Kluwer, Budapest, 2020. Harmadik rész: A jogi tudás átalakulása a digitális társadalomban

---